Könyvtárvesztés Skóciában

2014 óta 42 közkönyvtárat zártak be Skóciában, a humánerőforrás összességében 25 százalékkal, a könyvtári finanszírozás pedig 30 százalékkal csökkent. A hátborzongató adatra azután derült fény, hogy nyilvánosságra került: számos skót önkormányzat azt tervezi, hogy bezárja a közkönyvtárait.

Kép forrása

Hogy milyen tragikus kultúravesztés zajlik Skóciában azt felmérni sem tudjuk, mindenesetre az önkormányzatok könyvtárellenes hadjárata jól mutatja: elképesztően nagy a baj arrafelé. Az Index hírportálon megjelent összefoglaló szerint mások mellett 13 Aberdeenshire-ben 13, Moray-ban 7 és Perthshire-ben pedig 5 közkönyvtár bezárását tervezik, mert azok jelentős anyagi gondokkal küzdenek. 

Természetesen vannak, akik ellenzék az önkormányzatok irracionális racionalizálási terveit, de a tragikus helyzetre jellemző módon, sajnos ők sem tudnak azzal érvelni, hogy olvasni jó, a könyv érték, a kultúra emberi létünk kiteljesedését jelenti. Persze mondanak ilyeneket is, de fő érveik a könyvtárak közösségi szerepét mutatja be. Angus Robertson kulturális államtitkár például azt hangsúlyozta az üggyel kapcsolatban, hogy a könyvtárak „olyan helyek, ahol lehet olvasni, kutatni, pihenni, melegben lenni, valamint digitális szolgáltatásokhoz is hozzáférni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb könyvtárnak olyan tárgyalótermei vannak, amelyek kiválóan alkalmasak rendezvények lebonyolítására”. Ami persze igaz, csak talán a könyvtári szolgáltatások leglényegét teszi szomorú zárójelbe.