Idén ünnepeljük Ady Endre születésének száznegyvenedik évfordulóját. Ennek alkalmából számos könyvvel tiszteleg a magyar kiadók sora a nagy lírikus előtt, a legendás verseskötetek és a teljes életmű újrakiadásai mellet az irodalomtörténet kutatói is színvonalas munkákat tettek le az asztalra. Ezúttal Raffay Ernő történész Sosem hallott titkos történetek alcímet viselő kötete egészíti ki a már egyre sokszínűbb, hol politikailag kisajátított, hol pedig naturális ábrázolással átgondolt Ady-kultuszt. 

Kép forrása

Merész felütés
„Ha ma élne Ady Endre, akkor melyik pártra szavazna? Támogatná-e a migrációt? Mi lenne a véleménye az Európai Unióról? Hihetetlennek tűnik, de pontos választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. És nem csak ezekre. Vajon mi mozgatta és mi vitte a zseniális költőt a különböző eszmei irányzatok felé? Ady tényleg egy zseni? Milyen viszonya volt a zsidósággal, a zsidó nagytőkésekkel, a keresztényekkel? Igaz, hogy néha antiszemita volt? Miért kereste, miben, mikor és hol találta meg Istent? Mi vitte a szabadkőművesség irányába és miért lépett be a Martinovics páholyba? Miért lett munkatársa a Nyugat című folyóiratnak? Utóbbi nem tűnik izgalmas kérdésnek. Pedig az.”
Így ír a fülszöveg az Ady Endre és a Nyugat című kötetről, amely bizonyára rendkívüli módon megosztja majd az olvasóközönséget. 
Bevallom, jómagam is ennek a merész felütésű hangvételnek köszönhetően döntöttem a könyv megvásárlása mellett, mivel úgy gondolom, az Ady-kultusz kutatása, a költő és hírlapíró életének, munkásságának egy újabb, és eddig lényegesen szokatlan összegzését tarthatja kezébe a magyar olvasóközönség. 

Kép forrása

Hamis imázs
Raffay ugyanis két célt is kitűzött ezzel a munkájával maga elé, egyrészt a már kutatható adathalmazok, korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, újságcikkek sorát új vizsgálatnak és elemzésnek veti alá, hogy át- és újraértékelje a költő szabadkőművesekhez fűződő viszonyát, illetve pályafutása politikai, közéleti megnyilvánulásait. 
Másrészt le akarja választani tanulmánykötetével az Ady Endre alakjára, tulajdonképpen már életében „rárakódott hamis imázst”, mely állítása szerint nem a sajátja volt, hanem mentorai, támogatói aggatták rá, illetve azok, akik a halála óta eltelt évtizedekben ilyen-olyan, számukra, céljaiknak megfelelő Ady-alakká formálták a költőt. 
Erről így ír a kiadó: „A 110 évvel ezelőtt alapított Nyugatról és legfontosabb szerzőjéről, Ady Endréről könyvtárnyi szakirodalom született, de egyik munka sem tér ki az igazi háttérre. Egyik sem ad választ arra a kérdésre: miért, kik és milyen céllal alapították a Nyugatot? Miért volt szükség Ady Endrére? Ki volt Ignotus? Helytálló-e Octavian Goga, az egyik legnagyobb román költő bírálata? És vajon hogyan kerül a képbe Németh László, Babits Mihály és Móricz Zsigmond? Lényegtelen kérdések, nem is gondolnánk, mennyire fontosak a válaszok.”

Kép forrása

Kisajátító szándékok
A szerző tanulmánya során mindvégig ragaszkodik az Ady-kortársak megnyilvánulásaihoz, írásaihoz, elemzéseihez, illetve gondolati íve a máig húzódik, miként Ady Endre lírai és prózai munkásságának hatása is máig tartó, úgy, a vele kapcsolatos kisajátító szándék is. 
Az talán sokak előtt ismert, hogy Adyt – miként József Attilát – a rendszerváltás előtt és az elmúlt években is a baloldali politikai tömörülések hordozták fennen, amikor eszmerendszerük igazságainak igazolását műveivel, vélt vagy valós állásfoglalásával akarták megerősíteni. Raffay máshogy gondolkodik, könyvében annak kutatását és eredményeit tárja az olvasók elé, hogy mi rejlik az Ady köré már életében ráfonódó szellemi és anyagi kisajátítások mögött. Ezen fejtegetések, következtetések mellett egy rendkívül gazdag irodalomtörténeti elbeszélést is jelent a kötet, egy rendkívül izgalmas epizódot, melynek főhőse, a kortársak és az utókor által is oly sok mindennel megvádolt, a „daloló sírásónak” is csúfolt, majd pedig a magyar költészet legnagyobb briliánsait mélyből felhozó alkotó, Ady.