Polgári nevén Földes László, akit jobbára csak Hobóként ismerünk, könyvet írt. A kötet eddigi fél évszázados életműve szinte valamennyi szövegét tartalmazza, s a Hobo Ludens büszke címet viseli. Az énekes, aki a maga idejében páratlanul népszerű volt, októberben mutatja be új koncertanyagát, amelyet Bob Dylan dalaiból állított össze.

Kép forrása
                                
Különleges színfolt
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója szerint a teátrumban ötödik évadát töltő Hobo jelenléte fontos és különleges színfolt. „Olyan ember, akinek vannak gondolatai a világról. Minél öregebb, annál érettebb és annál inkább fogyasztandó”.
„A könyvben benne vannak dalszövegeim és fordításaim, novelláim, más írásaim, színdarabok. Csaknem harminc éve Hobo Sapiens címmel jelent meg egy könyvem, a mostaniban ez és a többi kötet is benne van” – mondta Hobo.
A két kötetben szerepelnek a Nemzetiben bemutatott monodrámáinak és színdarabjainak szövegei, így a Csattanuga csucsu, a Ballada a két sebzett hattyúról, A Gulag virágai, a Circus Hungaricus, a korábbi időszakból például a Lombardozzi, az I Love You Budapest, a Csavargók tízparancsolata vagy a Halj meg és nagy leszel!
„Bekerültek irodalmi munkáim is, összesen 1456 oldal a két kötet és négy és fél kiló súlyú, ezért elalvás előtt nem érdemes olvasni. Nem gyűjtöm saját munkáimat, ezért nem beszélhetünk a teljes életműről, de azért majdnem mindent sikerült összebogarászni” – így Hobo.

Kép forrása

Izgatás, házkutatás
A szerző-előadó elmondta, hogy a Hobo Ludensben természetesen benne van legnagyobb könyvsikere, az 1982-ben megjelent Rolling Stones-könyv anyaga is. „Először százezer példányt nyomtak belőle, valamennyi elfogyott és negyvenezer forintot kaptam érte. Utána még harmincezret nyomtak belőle, de az után már egy vasat sem láttam. Nem olvasható viszont a Hobo Ludensben a Vázlat egy Petőfi-oratóriumhoz című munkám, amelyet 1972-ben egy rendőrségi házkutatás során, mivel állítólag kimerítette az izgatás tényállását, lefoglaltak. Később el is feledkeztem erről, amíg aztán évtizedekkel később Csepelen valaki oda nem adta, de sajnos utána elvesztettem, pedig Szirtes Edina Mókussal már terveztük, hogy bemutatjuk" – fűzte hozzá Hobo.
Október 3-án a Nemzeti Színházban Lassú vonat címmel koncerten mutatja be új műsorát, Bob Dylan klasszikus dalainak magyar fordításával. Megjegyezte: a hazai zenésztársadalom lenézi Dylant, mondván, orrhangja van, szövegeit nem értik. „Úgy gondolom, amit mestereinktől kaptunk, kötelességünk továbbadni. Dylan – Viszockij, Jim Morrison, Tom Waits, a Rolling Stones, Allen Ginsberg és mások mellett – a mesterem, a koncerttel legalább a nyitott lelkű emberekhez eljuttatom fontos üzenetét a világról”.
Szólt arról, hogy 1968-ban az Új Sympozion című újvidéki magyar nyelvű avantgárd irodalmi újságban olvasott először magyar fordításban Dylan-dalszöveget, ez volt a Desolation Row (A pusztítás során). „Ennek hatására kezdtem szövegeket írni, ennek következménye volt az 1968-ban íródott A Vidám Park éjjeliőre című szövegem, amiből a Vadászat Orgiája lett 1984-ben. Angolul nem tudtam 1968-ban, és megdöbbentem, hogy a rockzene ilyen szövegeket tud létrehozni”.

Kép forrása

A pöcifoci mesterei
Hobót jól ismertem, mert annak idején – a hatvanas évek végén – ő is bejárt az Eötvös Klubba, ami manapság valami – többségében – üresen kongó étterem. Az ELTE központja volt, olcsó kőbányait lehetett kapni, eszelős jó bölcsészcsajok meregették a szemüket és ott játszott szombatonként az Omega együttes. A Mecky (Kóbor), a Blöró (Laux), a Laci (Benkő), a Pici (Presser), az Artúr (Somló) és a többiek. Néhányunkat azonban nem a Londonban Red Starként ismert zenekar vonzott, hanem a „sniff”, vagy pöcifoci, az értehtőség kedvéért az asztali foci. Nem az hatalmas mai doboz, hanem az ősi, a kicsike. Ott álltuk körül négyen, a többiek pedig csak nézték, kezdő nem nagyon kaphatott helyet a pörgő, zötykölődő, forgattyús futballistára pingálta fabábuk mellett. Kétségtelenül Kun volt a legjobb, valósággal művészien kezelte a bábukat, sitty-sutty már a kicsiny kapuban landult a fagolyó, amelyet egy ismerős asztalos faragott méretesre. Aztán Szalay, Mecky, Czege, meg Artúr, aki csodálatos zenész és artista volt, persze ez különösebben nem érdekelt bennünket, mi a sniff-tudásától voltunk elbűvölve. 
A Földes, akit akkoriban csak Földesnek, vagy Lacinak hívtunk, a közepesek közé tartozott. Ott ácsingózott az asztal mellett, csak akkor kapott helyet, ha már a jobbak, a valódi sztárok közül senki sem volt kéznél. Azért nagyszerű fickó volt, ahogy akkoriban mondták: „jó fej”. A fene sem gondolta, milyen óriássá növi ki magát.
Így telt az idő azokban a borús hatvanas években, persze nagyritkában megjelentünk a Pesti Barnabás utcában Király professzort hallgatni, aztán irány a Muskátli presszó, meg a Bajtárs kocsma, ahol egy évfolyamtársunk – bizonyos Schreiber – úgy döntött le egy korsó sört egyszuszra, hogy közben meg sem mozdult a gigája.