Ha bölcsészek nyomoznak

MEGJELENT: 2015. január 5. | SZERZŐ: Gomilkó Márk

Egy szótárkiadó vállalat két fiatal alkalmazottjának nyomozása egy harminc évvel ezelőtt történt, máig megoldatlan parkbéli gyilkossági eset után, a kiadó irodaházában, munkaidőn belül és azon kívül. Ennyi furcsaságot valószínűleg nem sok mondat tartalmaz a világon, márpedig a most következő könyv története nagyjából ennyiben össze is foglalható. A szokatlan helyszínválasztás és a rejtélyek sokasága csak fokozzák Emily Arsenault, Az eltört teáspohár című izgalmas krimijének hangulatát.

Végzetes események

Főhősünk Billy Webb, a huszonhárom éves filozófia szakon végzett frissdiplomás, atlétatermetű fiatalember, aki saját szemszögéből meséli el történetét. Az egyetem elvégzése után őt magát is kissé meglepi, mikor a nagy múltú Samuelson szótárkiadó vállalat alkalmazza, mint szótárszerkesztőt. Munkahelyén találkozik a csinos és vele egykorú Mona Minot-val, akivel a katalógusban való kutatásuk során különös cédulákra bukkannak; egy őrültnek tűnő nő bizonyos szómeghatározásokban – amelyek így egy egész történetet hivatottak elmesélni – mintha a saját tulajdon munkahelyüket írná le, sőt, különös módon egy-egy személyleírás erősen ráillik néhány munkatársukra is. Billy és Mona kutatásba fognak, hogy kiderítsék, milyen végzetes események játszódtak le a nyolcvanas években, kisvárosukban.
Ha adott két pályakezdő fiatal egyazon munkahelyen, egy fiú-lány páros közös érdeklődéssel (amely jelen esetben a rejtély megoldásának folyamata), akkor számíthatunk az erős szerelmi (mellék)szál megjelenésére. Ez esetben azonban nagy örömömre a szerelmi sík egyáltalán nem ment a fő cselekményszál rovására. Ezen felül rendkívüli pluszt ad az írónő a történetnek azzal, hogy a könyv viszonylag sokat foglalkozik a két főszereplő személyiségrajzával, múltjával, és, hogy egyáltalán miért pont ezt a pályát választották.

Színes személyiségek, jól adagolt feszültség

A mű középpontjában természetesen a nyomozás folyamata áll. Egyrészt izgalmas, amikor a két önjelölt detektív újabb citátumokra bukkan (vajon mit rejt a következő?), másrészt érdekes megfigyelni, hogyan próbálják magukat lefoglalni valami érdekfeszítőbbel, mint a szóönéletrajzok készítése, vagy az olvasói levelekre való egyhangú válaszolgatás. Ők ketten magasan kitűnnek a szerkesztőségből, nem csak kiugróan alacsony életkorukkal, hanem ami ennél is fontosabb; azzal, hogy még nem fásultak el, mint jóval idősebb kollégáik többsége – az olvasó pedig végig szorít értük, hogy ez maradjon is így.
A regény legszembetűnőbb pozitívuma a cselekmény dinamikussága – amely igen meglepő, amikor egy olyan könyvről beszélünk, amelyben a fő kulcsszavak a következők: „szótárkiadó”, „citátumok”, „katalógus” vagy „szürke kisváros”. A szerző remekül ellensúlyozza az elsőre unalmasnak tűnő helyszíneket és/vagy körülményeket már a két főszereplő színes, üdítő személyiségével is, de emellett a feszültséget okosan és fokozatosan adagolva, a rejtélyes bűntény szálait egyenként bontogatva visz el minket a végkifejletig. Mindezt pedig oly módon teszi, hogy a könyv gyakorlatilag letehetetlen, szinte nem található benne olyan rész, amelynél az ember szívesen abbahagyná az olvasást, mert valahogy mindig kíváncsi a következő oldal tartalmára.

Csodabogarak
Emily Arsenault könyvének egyik legnagyobb erőssége azonban véleményem szerint abban rejlik, hogy bátran foglalkozik korunk néhány aktuális problémájával. Például az a kérdés is előkerül a regényben, hogy a (nem kizárólag a magyar) társadalom által manapság már kevésbé megbecsült (sőt, esetleg kissé lesajnált) bölcsészeknek vajon milyen kilátásaik vannak a munkaerőpiacon, hogyan gondolkoznak és vajon igaz-e az a róluk kialakult sztereotípia, hogy egytől-egyig csodabogarak. A regény talán egyik legpozitívabb üzenete, hogy merjünk önmagunk lenni, csináljuk azt, amit szeretnénk, fittyet hányva az értelmiségi körök által támasztott általános elvárásokra – például legyen merszünk szembemenni azzal a gyakran elhangzó téves (?) megközelítéssel, hogy csak a közgazdászoké, orvosoké, ügyvédeké és a műszaki pályát választóké számít „igazi szakmának”. Mivel a főszereplő, Billy Webb narrálja a történetet, belső vívódásain, problémáin keresztül a könyvben megjelenik az utóbbi néhány év egyik kényes témája: az Y-generáció frissdiplomásainak, pályakezdőinek – de talán még az éppen érettségi előtt állók is idetartoznak („Mit akarok Én az élettől?”, „Mihez kezdjek?”, „Mi leszek, ha nagy leszek?”) – perspektívái.
Magam is az adott korosztályhoz tartozom, hasonló gondokkal küszködve, így abszolút hitelesnek hatott a főhős leírása. Mivel őt, a történet szerint, már rögtön az egyetem elvégzése után felvették egy nagy presztízsű szótárkiadóhoz, és ennél jobb munkahelyen az ő diplomájával valószínűleg már nemigen lesz esélye elhelyezkedni, attól fél (sőt, retteg), hogy egészen nyugdíjas koráig ott fog ragadni a kiadó irodájában. A 2010-es évek fiatal munkaerőinek pedig, ugyebár, ha van ellensége, az mindenképpen a mobilitás, a rugalmasság hiánya.     
Nem csak frissdiplomás bölcsészeknek!     

Címkefelhő
Megosztás