Macskák és férfiak

Múlt héten, az Ünnepi Könyvhét keretein belül mutatták be Lángh Júlia: Macskák és férfiak című könyvét. Az író egy 72 éves, kedves hölgy, aki kislány korától kezdve, tulajdonképpen egész életében írt. Ha nem cikket vagy könyvet, akkor naplót, majd később abból könyvet. Volt tanítónő, újságíró, szociális gondozó. Hosszabb ideig élt Párizsban, Afrikába pedig kétszer is elsodorta az élet.

Új könyve hármaskönyv – írják a borító belső oldalán. Szerelmek, szemtelen és doromboló macskák történetei a jelenben, a múltban, és a végül összeérő párhuzamosok. De ez a könyv több ennél. Valami olyan varázs van benne, amit nehéz bárhová is tenni. Amíg olvastam, néha az írója is voltam, időnként pedig macska. Vagy csak az érzés volt, hogy szeretnék macska lenni. A könyv véges, vannak utolsó lapjai, ez mégis végtelen. Lehet úgy tekinteni rá, hogy márpedig nincs több betű, de akit magával ragad, várja a többi fejezetet, és mivel nincs több, folytatja, kérdez, és írja tovább maga.
Tizenegy fejezet, mindegyik egy macskás történettel kezdődik, majd egy időskori szerelmi, végül egy korábbi kapcsolatra visszaemlékező leírásból áll össze egésszé. A történetek hol kedvesek, hol szomorúak, hol egyszerűnek tűnő, hétköznapi epizódok. Ami mindegyikben benne van, az a nagy filozófiai kérdés: ki vagyok, ki ő, mit akarok, mi is az élet? Ezek a kérdések és válaszok olyan tökéletesen bújnak meg a sorok között, olvadnak bele a környezetbe, a helyzetekbe, hogy szinte nem is érezni a súlyukat. Ezt a könyvet így, nem lehetett volna megírni csupán képzeletből. Kellett hozzá a megtapasztalás, hiszen ettől olyan emberi, közeli és teljes. Kellett hozzá néhol a humor, mindvégig a kendőzetlen őszinteség, és a teljesen egyedi kifejezésmód.
A legelső történetben egy macska hirtelen haláláról olvashatunk.
Az utolsó, tizenkettedik fejezet szerkezetileg rendhagyó, csak egy rész: az idő. Az elmúlt, és amiről még nem tudni semmit. Maga a nyugalom, a csendes visszatekintés, és annak félelem nélküli tudata, hogy bármelyik pillanatban érkezhet a halál, vagy bármi más – akár hirtelen.