Nem tettei, hanem írásai miatt végezték ki
A második világháború végén, Franciaország felszabadulását követően a német megszállókkal való együttműködők közül a felbőszült tömeg mintegy kilencezer személyt − köztük nőket − minden bírósági eljárás nélkül kivégzett. Törvényes úton kilencvenhétezer esetben született ítélet, amely az öt éves börtöntől a halálbüntetésig terjedt. Történészek szerint a tisztogatásnak több áldozata volt, mint az 1789-es francia forradalomnak.
Kép forrása
Fasiszta stílusművész
Charles de Gaulle emlékirataiból tudjuk, hogy kétezerhetvenegy kegyelmi kérvényt nyújtottak be hozzá. Ebből ezerháromszázhárom esetben gyakorolt kegyelmet és hétszázhatvannyolc kérelmezőt elutasított. Ez utóbbiak között volt Robert Brasillach, generációjának egyik legtehetségesebb írója.
Brasillach az 1930-as évek elején a L’Étudiant français irodalmi krónikáját vezette, és a nacionalista, antiszemita L’Action française című napilapba is írt, egészen 1939-ig. Ugyanakkor ebben az időben nagyon szkeptikus volt Hitlerrel szemben. Tíz évvel a Mein Kampf megjelenése után ezt írja: „Ez valójában az ingerült kretenizmus műve. Ez az olvasmány elszomorított.” Brasillach 1937-ben a Je suis partout című hetilap főszerkesztője lesz. A lap 1941-től a náci megszállás alatti elsőszámú kollaboráns és antiszemita fórum. Brasillach tüzér hadnagyként harcol a Maginot-vonalnál, majd visszatérve Franciaországba, újra a Je suis partout főszerkesztője, és a zsidóság elleni gyűlöletét, valamint a Harmadik Birodalom iránti csodálatát írja meg cikkeiben.
Brasillach legfontosabb regénye, A hét szín, néhány szavazattal maradt le 1939-ben a legrangosabb francia irodalmi elismerésről, a Goncourt-díjról. A regényt manapság politikai okokból nem adják ki, nem fordították le magyar nyelvre sem, ám Brasillach irodalmi jelentőségének felméréséhez mindenképpen szólni kell róla.
A cselekmény 1920-ban, Párizsban kezdődik, ahol Patrice és Catherine felfedezik a francia fővárost. A férfi tanár és állandó pénzszűkében él, kétes hírű szállodákban lakik, és olcsó éttermekben étkezik. A fasiszta Olaszországba utazik, ahol házitanítói állást vállal. Eközben leveleket vált Catherine-nal. Szerelmes a lányba és feleségül akarja venni, de az egy másik férfihez, François Courtet-hez megy feleségül. A csalódott Patrice beáll idegenlégiósnak és Marokkóban harcol. Leszerel és egy volt légióstársa meghívására a náci Németországba költözik, és a nürnbergi Kereskedelmi Kamaránál dolgozik. Beleszeret egy Lisbeth nevű német lányba, ám egy franciaországi utazása során újra felveszi a kapcsolatot Catherine-nal, akit vissza akar hódítani. A spanyol polgárháború korát éljük, és fasiszta meggyőződése miatt Patrice csatlakozik Franco tábornok csapataihoz.
A regény egyik érdekessége, hogy Pierre Corneille Ployeucte (1642) című tragédiájának egyes sorai szerepelnek a fejezetek mottóiként. És hogy mi oka van ennek? A Krisztus után a III. században játszódó Corneille-darab keresztény hőse a mártírhalált keresi. Corneille színművének keresztény kontextusát Brasillach a fasizmuséval helyettesíti.
Brasillach művének irodalmi értékei vitathatatlanok. Az író a regény hét fejezetének megfelelően az elbeszélés hét formáját vonultatja fel. A hagyományos regény stílusában kezdi művét, egy elbeszéléssel. A második rész Patrice és Catherine levelezése, a harmadik Patrice naplója, amit Németországban írt, a negyedik elmélkedések, az ötödik dokumentum, a hatodik színmű, végül a hetedik egy monológ. Brasillach mindegyik műfajban stílusművésznek bizonyul.
A probléma nem a stílussal, a formával van, hanem a tartalommal. Az egész regény célja a fasizmus különböző formáinak összehasonlítása és egy specifikusan francia fasizmus felvázolása.
Kép forrása
Írók az íróért
1941 októberében Brasillach Goebbels meghívására Németországba utazik egy francia írói delegációval. Párizsba való visszaérkezésükkor készült elhírhedt fényképen középen az a Drieu la Rochelle áll, akit életfogytiglani börtön és francia állampolgárságától való megfosztás fenyegetett kollaboráns múltja és antiszemita nézetei miatt. A fasizmushoz is közel álló író 1945. március 15-én öngyilkos lett. Három tubus gyógyszert szedett be és kinyitotta a gázcsapot. A fénykép bal oldalán Gerhard Heller, német hadnagy látható, akit a Gestapo a megszállt Párizs irodalmi cenzorává nevezett ki. Brasillach a kép jobb oldalán áll.
De Gaulle legnagyobb vitát és felháborodást kiváltó döntése volt Robert Brasillach kegyelmi kérvényének elutasítása. Ezt annak ellenére tette, hogy olyan értelmiségiek írták alá a petíciót, mint Albert Camus, François Mauriac, Jean Cocteau, Colette, Paul Valéry, Paul Claudel, Marcel Aymé, Roland Dorgelès, Jean Paulhan, Daniel Rops, Thierry Maulnier, Jean Anouilh, Jean-Louis Barrault. François Mauriac azt írta, hogy Brasillach nem volt „se bűnöző, se áruló”. Jean Paul Sartre szerint pedig „Brasillach nem tartozott a legbűnösebbek közé”.
Brasillach védőügyvédje, Jacques Isorni személyes meghallgatást kért Charles de Gaulle-tól. A találkozásról egy televíziós interjúban elmondta, hogy a tábornok szenvtelen arccal hallgatta végig, miközben szivarfüstjét az arcába fújta.
Louis Jouvet, francia színész és rendező, akinek Egy komédiás feljegyzései címmel magyarul is megjelentek visszaemlékezései, feltette a kérdést De Gaulle-nak, mi volt az oka annak, hogy visszautasította Brasillach kegyelmi kérvényét. A tábornok azt válaszolta, hogy az egyik ok az volt, hogy látta Brasillach fényképét egy folyóirat címlapján náci egyenruhában. Valójában összetévesztette Jacques Doriot-val, a kommunistából fasisztává lett újságíróval.
Egy másik vádja De Gaulle-nak Brasillach ellen az volt, hogy ez utóbbi többször követelte lapjában Georges Mandel, francia újságíró és ellenálló kivégzését, ami 1944 július 7-én meg is történt. A milicisták a fontainebleau-i erdőben agyonlőtték. De Gaulle kedvelte Mandelt, ezért nem tudta megbocsátani Brasillach uszítását ellene.
Emlékirataiban De Gaulle Robert Brasillach tehetségét is érvként említette a halálos ítélet indoklásánál: „a tehetség felelősséggel jár, ezért súlyosbító körülmény, mert növeli az író hatását.”
Kép forrása
A máig élő Brasillac-ügy
Brasillachot nem kollaboráns tettei, hanem írásai miatt végezték ki, ellentétben egy másik íróval, Paul Chackkal, aki a haditengerészetnél szolgált, és a második világháború alatt az Antibolsevikok Végrehajtó Bizottságának vezetőjeként együttműködött a nácikkal. Őt 1945. január.5-én lőtték főbe.
Brasillach pere 1945. május 19-én zajlott le, és mindössze hat óra eltelte után kimondták a halálos ítéletet anélkül, hogy egyetlen tanút meghallgattak volna.
Marcel Reboul ügyész többek közt két sokkoló antiszemita mondatot idézett a vádlottól: „a zsidókérdést mindenféle szentimentalizmus nélkül kell kezelni” és „az összes zsidótól meg kell szabadulni, és a gyerekeket sem kell visszatartani.” Brasillach rokonai, akik az első sorban foglaltak helyet – köztük édesanyja és sógora, Maurice Bardèche, jobboldali író, újságíró – az utóbbi mondatot hallatlan cinizmussal úgy értelmezték, hogy ez Brasillach részéről egy humanista megnyilvánulás volt, mert „nem akarta elszakítani a gyerekeket édesanyjuktól.”
A tárgyalóteremben megjelent a filozófus Merleau Ponty és Simone de Beauvoir is, aki írótársaival ellentétben nem írta alá a Brasillach felmentése érdekében írt petíciót.
Az ügyész Brasillachot úgy jellemezte, mint aki „feljelentő alkat volt”, aki feljelentette a Sorbonne-t, mert olyan tanároknak adott állást, aki részt vettek az Ellenállásban, feljelentette a Lakanal gimnázium tanulóit, mert azok letépték Pétain arcképét osztályuk faláról, feljelentett egy fiatalembert, aki egy június 14-én tartott beszédében kigúnyolta Pétaint. A tárgyalóteremben ülőket a „feljelentés” szó arra a sok ezer levélre emlékeztette, amelyekben a német megszállás alatt a nem zsidók feljelentették a zsidókat, a rivális vállalkozók és a haragos szomszédok pedig egymást jelentették fel.
Kivégzésekor Brasillach nem engedte, hogy bekössék a szemét. A sortűz eldördülésekor ezt kiáltotta: „Azért éljen Franciaország!” Az író sírja Párizs 20. kerületében, a Cimetière de Charonne-ban van.
Az író halálával korántsem zárult le a Brasillac-ügy. Pro és kontra vélemények csapnak össze a mai napig arról, hogy jogos vagy igazságtalanság volt halálbüntetése. 1948. december 18-án Lausanne-ban megalakult a Robert Brasillach Baráti Társaság, amelynek célja újraértékelni Brasillach perét, mérlegre tenni irodalmi munkásságát. A társaság több mint hetven éve megszakítás nélkül jelenteti meg kiadványait Brasillachról és barátairól. 1987-ben egy nagy port kavart könyv jelent meg Anne Brassie tollából Robert Brasillach ou Encore un instant de bonheur (Robert Brasillach avagy Még egy boldog pillanat) címmel. Az életrajz ugyanolyan vitákat váltott ki, mint maga Robert Brasillach pere.
Kép forrása
Fasiszta stílusművész
Charles de Gaulle emlékirataiból tudjuk, hogy kétezerhetvenegy kegyelmi kérvényt nyújtottak be hozzá. Ebből ezerháromszázhárom esetben gyakorolt kegyelmet és hétszázhatvannyolc kérelmezőt elutasított. Ez utóbbiak között volt Robert Brasillach, generációjának egyik legtehetségesebb írója.
Brasillach az 1930-as évek elején a L’Étudiant français irodalmi krónikáját vezette, és a nacionalista, antiszemita L’Action française című napilapba is írt, egészen 1939-ig. Ugyanakkor ebben az időben nagyon szkeptikus volt Hitlerrel szemben. Tíz évvel a Mein Kampf megjelenése után ezt írja: „Ez valójában az ingerült kretenizmus műve. Ez az olvasmány elszomorított.” Brasillach 1937-ben a Je suis partout című hetilap főszerkesztője lesz. A lap 1941-től a náci megszállás alatti elsőszámú kollaboráns és antiszemita fórum. Brasillach tüzér hadnagyként harcol a Maginot-vonalnál, majd visszatérve Franciaországba, újra a Je suis partout főszerkesztője, és a zsidóság elleni gyűlöletét, valamint a Harmadik Birodalom iránti csodálatát írja meg cikkeiben.
Brasillach legfontosabb regénye, A hét szín, néhány szavazattal maradt le 1939-ben a legrangosabb francia irodalmi elismerésről, a Goncourt-díjról. A regényt manapság politikai okokból nem adják ki, nem fordították le magyar nyelvre sem, ám Brasillach irodalmi jelentőségének felméréséhez mindenképpen szólni kell róla.
A cselekmény 1920-ban, Párizsban kezdődik, ahol Patrice és Catherine felfedezik a francia fővárost. A férfi tanár és állandó pénzszűkében él, kétes hírű szállodákban lakik, és olcsó éttermekben étkezik. A fasiszta Olaszországba utazik, ahol házitanítói állást vállal. Eközben leveleket vált Catherine-nal. Szerelmes a lányba és feleségül akarja venni, de az egy másik férfihez, François Courtet-hez megy feleségül. A csalódott Patrice beáll idegenlégiósnak és Marokkóban harcol. Leszerel és egy volt légióstársa meghívására a náci Németországba költözik, és a nürnbergi Kereskedelmi Kamaránál dolgozik. Beleszeret egy Lisbeth nevű német lányba, ám egy franciaországi utazása során újra felveszi a kapcsolatot Catherine-nal, akit vissza akar hódítani. A spanyol polgárháború korát éljük, és fasiszta meggyőződése miatt Patrice csatlakozik Franco tábornok csapataihoz.
A regény egyik érdekessége, hogy Pierre Corneille Ployeucte (1642) című tragédiájának egyes sorai szerepelnek a fejezetek mottóiként. És hogy mi oka van ennek? A Krisztus után a III. században játszódó Corneille-darab keresztény hőse a mártírhalált keresi. Corneille színművének keresztény kontextusát Brasillach a fasizmuséval helyettesíti.
Brasillach művének irodalmi értékei vitathatatlanok. Az író a regény hét fejezetének megfelelően az elbeszélés hét formáját vonultatja fel. A hagyományos regény stílusában kezdi művét, egy elbeszéléssel. A második rész Patrice és Catherine levelezése, a harmadik Patrice naplója, amit Németországban írt, a negyedik elmélkedések, az ötödik dokumentum, a hatodik színmű, végül a hetedik egy monológ. Brasillach mindegyik műfajban stílusművésznek bizonyul.
A probléma nem a stílussal, a formával van, hanem a tartalommal. Az egész regény célja a fasizmus különböző formáinak összehasonlítása és egy specifikusan francia fasizmus felvázolása.
Kép forrása
Írók az íróért
1941 októberében Brasillach Goebbels meghívására Németországba utazik egy francia írói delegációval. Párizsba való visszaérkezésükkor készült elhírhedt fényképen középen az a Drieu la Rochelle áll, akit életfogytiglani börtön és francia állampolgárságától való megfosztás fenyegetett kollaboráns múltja és antiszemita nézetei miatt. A fasizmushoz is közel álló író 1945. március 15-én öngyilkos lett. Három tubus gyógyszert szedett be és kinyitotta a gázcsapot. A fénykép bal oldalán Gerhard Heller, német hadnagy látható, akit a Gestapo a megszállt Párizs irodalmi cenzorává nevezett ki. Brasillach a kép jobb oldalán áll.
De Gaulle legnagyobb vitát és felháborodást kiváltó döntése volt Robert Brasillach kegyelmi kérvényének elutasítása. Ezt annak ellenére tette, hogy olyan értelmiségiek írták alá a petíciót, mint Albert Camus, François Mauriac, Jean Cocteau, Colette, Paul Valéry, Paul Claudel, Marcel Aymé, Roland Dorgelès, Jean Paulhan, Daniel Rops, Thierry Maulnier, Jean Anouilh, Jean-Louis Barrault. François Mauriac azt írta, hogy Brasillach nem volt „se bűnöző, se áruló”. Jean Paul Sartre szerint pedig „Brasillach nem tartozott a legbűnösebbek közé”.
Brasillach védőügyvédje, Jacques Isorni személyes meghallgatást kért Charles de Gaulle-tól. A találkozásról egy televíziós interjúban elmondta, hogy a tábornok szenvtelen arccal hallgatta végig, miközben szivarfüstjét az arcába fújta.
Louis Jouvet, francia színész és rendező, akinek Egy komédiás feljegyzései címmel magyarul is megjelentek visszaemlékezései, feltette a kérdést De Gaulle-nak, mi volt az oka annak, hogy visszautasította Brasillach kegyelmi kérvényét. A tábornok azt válaszolta, hogy az egyik ok az volt, hogy látta Brasillach fényképét egy folyóirat címlapján náci egyenruhában. Valójában összetévesztette Jacques Doriot-val, a kommunistából fasisztává lett újságíróval.
Egy másik vádja De Gaulle-nak Brasillach ellen az volt, hogy ez utóbbi többször követelte lapjában Georges Mandel, francia újságíró és ellenálló kivégzését, ami 1944 július 7-én meg is történt. A milicisták a fontainebleau-i erdőben agyonlőtték. De Gaulle kedvelte Mandelt, ezért nem tudta megbocsátani Brasillach uszítását ellene.
Emlékirataiban De Gaulle Robert Brasillach tehetségét is érvként említette a halálos ítélet indoklásánál: „a tehetség felelősséggel jár, ezért súlyosbító körülmény, mert növeli az író hatását.”
Kép forrása
A máig élő Brasillac-ügy
Brasillachot nem kollaboráns tettei, hanem írásai miatt végezték ki, ellentétben egy másik íróval, Paul Chackkal, aki a haditengerészetnél szolgált, és a második világháború alatt az Antibolsevikok Végrehajtó Bizottságának vezetőjeként együttműködött a nácikkal. Őt 1945. január.5-én lőtték főbe.
Brasillach pere 1945. május 19-én zajlott le, és mindössze hat óra eltelte után kimondták a halálos ítéletet anélkül, hogy egyetlen tanút meghallgattak volna.
Marcel Reboul ügyész többek közt két sokkoló antiszemita mondatot idézett a vádlottól: „a zsidókérdést mindenféle szentimentalizmus nélkül kell kezelni” és „az összes zsidótól meg kell szabadulni, és a gyerekeket sem kell visszatartani.” Brasillach rokonai, akik az első sorban foglaltak helyet – köztük édesanyja és sógora, Maurice Bardèche, jobboldali író, újságíró – az utóbbi mondatot hallatlan cinizmussal úgy értelmezték, hogy ez Brasillach részéről egy humanista megnyilvánulás volt, mert „nem akarta elszakítani a gyerekeket édesanyjuktól.”
A tárgyalóteremben megjelent a filozófus Merleau Ponty és Simone de Beauvoir is, aki írótársaival ellentétben nem írta alá a Brasillach felmentése érdekében írt petíciót.
Az ügyész Brasillachot úgy jellemezte, mint aki „feljelentő alkat volt”, aki feljelentette a Sorbonne-t, mert olyan tanároknak adott állást, aki részt vettek az Ellenállásban, feljelentette a Lakanal gimnázium tanulóit, mert azok letépték Pétain arcképét osztályuk faláról, feljelentett egy fiatalembert, aki egy június 14-én tartott beszédében kigúnyolta Pétaint. A tárgyalóteremben ülőket a „feljelentés” szó arra a sok ezer levélre emlékeztette, amelyekben a német megszállás alatt a nem zsidók feljelentették a zsidókat, a rivális vállalkozók és a haragos szomszédok pedig egymást jelentették fel.
Kivégzésekor Brasillach nem engedte, hogy bekössék a szemét. A sortűz eldördülésekor ezt kiáltotta: „Azért éljen Franciaország!” Az író sírja Párizs 20. kerületében, a Cimetière de Charonne-ban van.
Az író halálával korántsem zárult le a Brasillac-ügy. Pro és kontra vélemények csapnak össze a mai napig arról, hogy jogos vagy igazságtalanság volt halálbüntetése. 1948. december 18-án Lausanne-ban megalakult a Robert Brasillach Baráti Társaság, amelynek célja újraértékelni Brasillach perét, mérlegre tenni irodalmi munkásságát. A társaság több mint hetven éve megszakítás nélkül jelenteti meg kiadványait Brasillachról és barátairól. 1987-ben egy nagy port kavart könyv jelent meg Anne Brassie tollából Robert Brasillach ou Encore un instant de bonheur (Robert Brasillach avagy Még egy boldog pillanat) címmel. Az életrajz ugyanolyan vitákat váltott ki, mint maga Robert Brasillach pere.
Egypercesek
A háború megosztja az amerikai írókat
A PEN America lemondta irodalmi díjátadóját a jelöltek egy részének bojkottja miatt
Ősi titokra derült fény
A herculaneumi papirusztekercsekből az is kiderült, pontosan hol temették el Platónt
Magyarország fotóalbuma
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült könyvet mutattak be Budapesten