Ismét megfejtették a Voynich-kéziratot. Nos, igen, a tartózkodó beszámoló nagyon indokolt. Hiszen gyakorlatilag minden évben felbukkan egy komolynak tűnő megfejtés, amiről aztán kiderül, hogy tévedés. A mostani ötlet eredetisége abban áll, hogy gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. A bristoli egyetem egyik munkatársa, Gerard Cheshire azt találta ki, hogy az emlékek nélkül kihalt és ezért gyakorlatilag teljesen ismeretlen protoromán nyelven íródott a szöveg. Ügyes… 

Kép forrása

Százhetvenezer írásjel
De kezdjük az elején! A Yale egyetemen, a Beinecke Könyvtárban őrzött dokumentum egy 2009-es radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elejére, 1420 tájékára datálható. A körülbelül kétszáznegyven oldalas, furcsa rajzokkal illusztrált kódexből – az oldalszámozás szerint – negyven lap hiányzik, viszont így is százhetvenezer különálló írásjelet tartalmaz. Igaz a jelek nagy része egy vagy két tollvonás csupán, ám, hogy nehezebb dolga legyen a megfejtőnek, központozás teljességgel hiányzik. A rejtélyes kéziratról hitték már azt, hogy kódolva van, vagy hogy valamilyen egzotikus nyelven írták, de eddig mindenkinek beletört a bicskája.
A látványos képanyag alapján joggal gondolhatjuk, hogy valamiféle receptkönyv, esetleg alkimista titkokat rejtő gyűjtemény, de leginkább valami gyógynövényeket ismertető, illusztrált összeállítás.
Nevét pedig egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta.
Az elmúlt évszázadban sokan és sokféleképpen próbálták megfejteni a szöveget, mióta pedig digitalizálták, számtalan titokkereső vetette rá magát.
Egyébként Magyarországon is kapható. Aki érdeklődik, beszerezheti. 

Kép forrása

Milyen nyelven írták? 
A mostani megfejtés közvetlen előzményének gondolhatjuk Greg Kondrak és Bradley Hauer hasonló logikai úton járó feltevését. A kanadai Albertai Egyetem két kutatója, a természetes beszédfeldolgozás számítástechnikai területének szakértői, s ennek megfelelően nyelvi mintázatokat kerestek a jelsokaságban. Egy speciális nyelvfelismerő programot eresztettek rá a szövegre, amely talált is valami érdekeset. A program szerint a szöveg apja a héber nyelv, csak a szavakban – jellegzetes mintázat szerint – átrendezték a betűket.
A dolog persze nem ilyen egyszerű, mint arról beszámoltunk, de tény, hogy a két kutató kicsikart a szövegből egy értelmes mondatot. Majd, mint akik jól végezték dolgukat, közölték, hogy rájöttek a kézirat nyelvére és a kódolási módszerére. Innentől már a középkori héberben jártas történészek és nyelvészek dolga lesz elbajlódni a megfejtéssel.
Most valami egészen hasonló eredménnyel állt elő Gerard Cheshire, azzal a könnyítéssel (vagy nehezítéssel, ha a verifikálhatóság oldaláról nézzük), hogy itt nincsenek a feltételezett középkori nyelvben jártas kollégák, akik igazolhatnák, vagy cáfolhatnák az ötletet. 

Kép forrása

Reneszánsz protorománok
Cheshire szerint ugyanis a könyv a mára teljesen kihalt protoromán nyelven írták. Ez a nyelv egyfajta átmenet a klasszikus latin és a mai újlatin, vagy más néven román nyelvek (spanyol, portugál, francia, olasz, román, katalán és galíciai) között. Természetesen ennek a mára szétágazott nyelvnek nem volt saját abc-je sem, a könyvben így ismerős és kevésbé ismerős jelekkel próbálták megörökíteni a mondanivalót. Nincs benne központozás, csupa kisbetűvel írták, és hiányoznak belőle a kettős mássalhangzók is, de néhány betűn vannak valamiféle szimbólumok, amelyek a központozást vagy a hangsúlyokat jelzik a kutató szerint. 
Gerard Cheshire azt is tudni véli, hogy a könyvet dominikánus apácák írták Kasztíliai Máriának, Aragónia királynőjének, aki Aragóniai Katalin nagy-nagynénje volt. És, mint az a képek alapján is sejthető, a szöveg gyógynövényekről, terápiás fürdőkről, asztrológiáról szól, elsősorban a női egészség szempontjai szerint.
Ha már lúd, legyen kövér alapon, Cheshire a BBC-nek nyilatkozva hozzá tette: nem túlzás azt mondani, hogy az újlatin nyelvek fejlődésének talán legfontosabb bizonyítéka a könyv, ugyanis a protorománt, bár sokan beszélték a Mediterráneumban a középkorban, a szövegeket latinul írták, így nem maradtak fent írásos emlékei, és el is veszett, pontosabban átalakult maga a nyelv is. 
A kutató tervei szerint a következő lépés az lesz, hogy lefordítja az egész művet.
Nekem már csak az a kérdésem, hogy amennyiben 1420 körül, amikor a könyv keletkezett, ilyen sokan – minimum az író dominikánus apácák és Kasztíliai Mária és környezete – olyan jól beszélte a protoromán nyelvet, hogy egy háromszáz oldalas szöveget értelmezni tudjon, akkor miért nem maradt fönn semmi egyéb ebből a nyelvből? Cheshire talán nem tudja, hogy a XIII-XIV. századtól az egyházi másolóműhelyek mellett már sorra alakultak a világi könyvmásoldák, az ezernégyszázes évek elején pedig, például Firenzében, a Mediciék számára dolgozó Vespasiano da Bisticci műhelyében, olykor kétszáz másoló is szorgoskodott. A kódex keletkezése idején virágzott az irodalom, s vele az írásbeliség, már divatba jöttek az antik szövegek… Ez már a quattrocento. Hogyhogy nem maradt fenn semmi a protoromán nyelvből? Hogyhogy nem a kiforrott latin betűkészlettel írták a Voynich-kézirat szövegét? 
Nem folytatom. Az új megfejtés-kísérlet körül is van kérdés bőven…