A BBC a napokban tette közzé a világ száz legmeghatározóbb könyvének listáját, most pedig a tudomány segítségével kalauzolnak el bennünket a művészet világában. A kutatók több, mint ezerhétszáz regény elemzése után jutottak arra a következtetésre, hogy tulajdonképp minden regény mindössze hat „történettípussal” meghatározható. De hogyan illenek ezek legkedveltebb műveinkre? Miriam Quick vetett rá egy pillantást.

Kép forrása

Az érzelmek tudománya
Kurt Vonnegut többször is úgy nyilatkozott, hogy az egyik legérdekesebb művészet-tudományos eredménynek tartja a felismerést, miszerint a történetek grafikonon ábrázolhatók. Az elmélet korábban inkább visszautasítással találkozott, mivel Vonnegut szavaival élve: túl egyszerűnek és mulatságosnak tűnt.
Egy 1995-ös előadáson Vonnegut különböző, ún. történetábrázoló diagrammokat és íveket rajzolgatott a táblára: ezeken a főhős szerencséséjek „jó” és „rossz” közötti alakulásait ábrázolta az adott sztori narratívája mentén. Az ábrákon megjelenítette, hogy a főhős mikor kerül slamasztikába, és ebből hogyan és mikor képes kimászni, továbbá a szerelmi szálakat – általában, hogy a férfi főhős – miként lesz szerelmes, veszti el, majd aztán szerzi vissza újra szíve hölgyét (illetve a főhős talál valami csodásat, elveszíti, majd a történet végén visszaszerzi).
Vonnegut a módszerről úgy vélekedik: „Semmi oka, hogy az egyszerű történeti formákat ne lehetne számitógépekbe táplálni. Ezek gyönyörű formák.” 
Egy új algoritmusnak köszönhetően ez most megtörtént. 

Kép forrása

Archetípusok
Matthew Jockers, a nebraskai egyetem professzora (és később a vermonti egyetem kutatói) regények ezreinek elemzése után hat különböző történeti formát – tulajdonképp archetípust – különítettek el, melyekből még a komplexebb sztorik is felépülnek. Ezek:
1. Nyomorból a boldogságig – negatív érzelmek felől induló, egyenletes ütemű pozitív fejlődés.
2. Boldogságtól a Nyomorba – tragédia.
3. Icarus – felemelkedéstől a bukásig.
4. Oedipus – esés, felemelkedés, majd bukás.
5. Hamupipőke – emelkedés, esés, felemelkedés.
6. „Man in a hole” (Ember a pácban) – esés, felemelkedés.
A kutatók ún. érzelem elemzést használtak az adatgyűjtés során – ez egy statisztikai technika, melyet főképp a közösségi média elemzése során alkalmaznak, ahol minden szóhoz különféle „érzelmi pontokat” illesztenek, tömegelemzések során kinyert adatok alapján. A kiválasztott szójegyzéktől függően minősíthető egy szó pozitívnak, vagyis boldognak vagy negatívnak, vagyis szomorúnak. A rendszer tovább finomítható, hiszen a listán belül társítható a kifejezéshez további nyolc, különböző érzelem, így többek közt félelem, élvezet, meglepetés, vagy a várakozás. Például a „boldog” szó pozitív és örömmel, bizalommal és várakozással jár, az „eltörölni” szó negatív és haraggal társul.
A hangulatelemzés úgy történik, hogy egy regényben, versben szereplő szót elemezve a kijött eredményt összevetik az idővel, amiből kiviláglik, hogy a hangulat miként változik a szöveg folyamán, feltárva egyfajta érzelmi elbeszélést. Bár a szavakat a kontextusból kiragadva elemzi, s így nem tökéletes a eredmény, meglepő módon mégis pontosan és jól alkalmazható a nagyobb szövegrészek elemzése során, mint arra Julia Slige is rámutat egy blogbejegyzésében, amiben Jane Austin regényeit elemezte a technikával. Az elemzés módszere ugyanis szabadon hozzáférhető, és a szerzői joggal nem védett irodalom le is tölthető a Guttenberg Projekt online adattárából. A BBC korábban megosztotta velünk a világirodalom száz legmeghatározóbb művét, most ezekből szemezgettek, s próbálták a hat történettípust alkalmazni rájuk. A BBC-nek és Miriam Quicknek köszönhetően most láthatunk néhány példát!

Kép forrása

Nyomorból a boldogságig 
Dante Alighieri – Isteni Színjáték (1308-20)
Dante pazarul felépített, tökéletesen szimmetrikus epikus költeménye Vergiliussal kalauzol el bennünket a pokolba. A történet negatív eseményekkel indul – alacsony érzelmi pontszámokkal (ld. korábban) – ameddig le nem esnek a pokol tornácáról (ez például egy tipikus „Man in a Hole” szituáció). Ezt követően – túlélvén a pokolban tett látogatást – a purgatórium viszontagságos szakaszát követő utat a paradicsom felé már a pozitív érzelmek jellemzik, melyek folyamatosan növekednek és tetőznek be a történet végén.

Kép forrása

Boldogságból a nyomorba – tragédia
Gustave Flaubert – Bovaryné (1856)
Van egy pillanat Flaubert unatkozó, reménytelen háziasszonyáról szóló meséjében, ahol a főszereplő, Emma Bovary eltöpreng azon, hogy mióta élete ennyire rosszra fordult, a további élete ehhez képest biztosan majd sokkal jobb lesz. Hát nem annyira.
Emma szerelmi viszonyaira legjobban a bukott és a reménytelen jelző illik: csak rövid időszakokra tudják kirántani a rosszul sikerült házasságából fakadó őrlődéséből. Férje, Charles meglehetősen unalmas és egyhangú, Emma félrelépéseit is az indokolja, hogy egyre inkább úgy érzi, a férfi tulajdonságai megmérgezik őt. Személyiségeik ellentéte és a kilátástalanság teljesen felemésztik az asszonyt, ami végül ahhoz vezet, hogy arzénnal megmérgezi magát, így vetve véget életének. Gyászoló férje, felfedezve elhunyt neje (viszonyairól szóló) levelezéseit összeomlik, és hamarosan követi Emmát a túlvilágra, árvává lett gyermekeikre pedig később hasonlóan tragikus sors vár. A mű tankönyvi tragédia, amely végig könyörtelenül fókuszál a totális végső bukásra, melyet maximális pontossággal végig is vezet.

Kép forrása

Ikarus 
William Shakespeare – Rómeó és Júlia (1597)
A Rómeó és Júlia Shakespeare leírása szerint természetesen tragédia, azonban most objektív alapon vizsgáljuk, a kategorizálhatóság és a függvények szempontjából. Ennek alapján a történetfolyam közelebb áll az Ikarus alakzathoz: emelkedés, majd bukás. A romantika által szolgáltatott érzelmi csúcspontok a mű egynegyede felé jelentkeznek – legerőteljesebben a híres erkély-jelenetben, ahol halhatatlan szerelmük revelációja zajlik. Innentől azonban minden érzelem zuhanó pályára áll: Rómeó megöli Tybaltot, elmenekül, és ezután már semmi nem állítja meg a tragikus események folyamát.

Kép forrása

„Man in a hole”, vagy Hamupipőke 
Jane Austen – Büszkeség és Balítélet (1813)
Austin regényének első fele, a házassági ajánlatig nagyon egyenletes érzelmi mederben haladva kövezi ki az utat az események negatív irányba fordulásáig. A regény addig a Collins ház problémái, a főszereplő, Elizabeth személyiségének kiemelkedése, valamint a vele kapcsolatba kerülő Mr. Darcy körül forog. Elizabeth visszautasítása után indulnak el a negatív események, melyek Lydia szökésével „tetőznek”. Ezt követően Darcy önzetlen és becses tetteivel meggyőzi Elizabethet, hogy hiba volt visszautasítani a házassági ajánlatot, így e ráébredés és a férfi megbocsájtása végül a szerelmük beteljesüléséhez vezet. 

Kép forrása

Oedipus
Mary Shelley – Frankeinstein (1818)
Viktor szörnyszülőttjének szökése hamar következik a cselekményben, innentől a negatív érzelmek meghatározók, egészen a családdal való találkozásig, ahol a történet fordulatot vesz. Innentől a szörny perspektívájából figyelhetjük meg, hogyan próbál meg segítséget nyújtani, ám arcát a nem fedi fel az emberek előtt. Hosszas tépelődés után mégis megpróbálkozik vele, ám elkergetik, mellyel a hangulatemelkedést követően az események ismét negatív irányba terelődnek. A remény feléled, amikor felkeresi teremtőjét, hogy visszafogadja. Frankeinstein felkínálja neki, hogy teremt neki egy társat – úgy tűnik minden jóra fordul. Ám a tudós végül meggondolja magát, a megállapodás felrúgása után pedig már semmi nem állítja meg az eseményeket a teljes bukásig vezető leejtőn.
És, ha már Frankeinstein doktor nagy álmával, az emberi lét titkainak megfejtésével zártuk ezt a beszámolót, érdemes elgondolkozni azon, mennyire önismétlőek érzelmi igényeink, ha hat egyszerű függvénnyel megragadható minden nagy történet. 

Forrás: bbc culture