A könyv végigveszi Jókai életét, és erre szükség is van manapság, mikor a gyerekek, fiatalok – mondják – alig olvasnak klasszikusokat, még aligabb pedig Jókait: a kerek évforduló kapcsán megkísérli közelebb hozni a mai olvasókhoz (elsősorban a fiatalokhoz) a mestert – igazán kedves, hogy valaki gondolt erre is, és egy sorozat aktuális részeként megírta a „Jókai-önéletírást”. 

Kép forrása

Mór és Márton

„Mit is írhatnék zárszóként? Hiszen írtam én már éppen eleget! Volt idő, amikor a nemzeti önérzet ébren tartásáért – most erre már nincs szükség: most már csak magamnak írok. Mégpedig magyarul – s nem azért, hogy hű hazafi legyek. Hanem mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar”, áll Kiss A. Kriszta könyvében, mely E/1 elbeszélőmódjával egyfajta önéletrajz Jókairól (és… egy fiktív Jókaitól), helyenként képregényes formában. (A Jókai-univerzumból ismerős Kakas Márton az, aki minden oldalon képregénybuborék formájában kommentál valamit a folyószövegben elhangzottakkal kapcsolatban: stílszerűen szemtelenül, néha talán a szükségesnél [ha van ilyen egyáltalán] szükségtelenül erősebben és erőteljesebben.)

Kép forrása

Posztmodern önreflexió

A szellős szedés dacára meghökkentően informatív és gazdag a szöveg, igen jól megírt mondatokkal, szinte komoly önelemzésekkel és nem csak az érdekességekre koncentráló életrajzi adalékanyaggal, valamint egészen különleges stilisztikai ínyencségekkel: „Gyerekkoromban az egészségem meglehetősen változó volt: édesanyám nemhiába féltett éjt nappallá téve”, vagy a felszínnél jóval mélyebbre hatoló lélektani hátterezéssel – ezt az érzést például minden író túl jól ismeri, aki elolvassa saját fiatalkori műveit: „Itt ismertem meg az igazi népéletet, a néphumort, a puszták világát. Itt kezdtem el első regényemet is, a Hétköznapokat, itt-ott olyan leírásokkal, hogy most egészen biztosan nem tudnék hasonlót írni.” 

Kakas Márton, a háziszellem megjegyzései néha szellemesek, néha viszont egyenesen bántók – március 15. kapcsán például így pirongatja az emlékező Jókait: „Bizony, bizony, nemhiába mesélted el ezt a napot százszor azóta. S amilyen feledékeny vagy, százféleképpen…” De nem ez a lényeg, Kakas Márton alakja végülis kellemesen ellenpontozza a szöveg helyenkénti emelkedettségét (és kiszolgálja az összes posztmodern, az önreflexió szükségességéről vallott nézetet) – sokkal fontosabb, hogy mennyi mindent megtudhat az egyszeri érdeklődő Jókairól – és ha ezt olykor összehasonlítja napjaink irodalmi közéletével, hát nagyot néz. 

Kép forrása

Sokszínű, okos, szellemes

Például: „Ekkorra már felkerült nevem az irodalmi és a politikai élet táblájára, az igazi hírnév mégis csak ezután következett számomra, amellyel elértem gyermekkori célomat: nemcsak hogy megéltem az írásból, de elkezdtem igazán jómódúan élni belőle. Az áttörést az Egy magyar nábob című regényem hozta, amelynek a bevételéből egy mesebeli telket akartunk megvásárolni a Svábhegyen. Hanem ez még csak a felét adta ki a vételárnak; nem volt mit tennem mást, mint a jó magyar nábob örököséből egy másik regényt leszármaztatnom: így született meg a Kárpáthy Zoltán című művem.” Vagy ott van a tánc megátalkodott kritikusával, Gyulai Pállal, illetve az Erzsébet királynéval való találkozások története, és sorolhatnánk tovább. 

Sokszínű, okos, szellemes és – Kakas Mártonnak hála többnyire – jópofa könyv lett Kiss A. Kriszta könyve, mely remélhetőleg kedvet csinál az ifjabb generációk képviselőinek is a Jókai-művek olvasásához. 

Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni. Egy elveszett Jókai-önéletrajz. Takács Viktória rajzaival. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2025.