A Korán és a szunna

MEGJELENT: 2014. augusztus 29., péntek | SZERZŐ: Müllner Nándor

Az IS, az Iszlám Állam iraki és szíriai térnyerését egyre nagyobb aggodalommal követi a világ. Magazinunk eddig is foglalkozott az iszlámmal, különösen a Koránnal, mint a mohamedánok szent könyvével, a következő sorozatban azonban az Iszlám Állam kultúrtörténeti hátterét mutatjuk be. Az első részben a muszlim vallás születéséről szedtünk össze néhány érdekességet, most az iszlám síita és szunnita irányzatának különbségeit tárjuk fel, ezt követően a fundamentalistákkal foglalkozunk, s végül az Iszlám Állam szellemi alapjait foglaljuk össze.

A sorozatban nem a tudományos átírást ('Amawiyyūn, Muʿāwīya stb.), hanem a magyar terminusokat igyekeztünk használni.

 

Mohamed öröksége

Az első szakadás az iszlámban az I. Fitna (Krisztus után 656-661) alatt történet meg, amikor elhagyta mintegy tizenkétezer harcos Ali seregét, így protestálva az ellen, hogy döntőbíró határozzon a polgárháború jogossága ellen. Ezen harcosok így mindkét féltől elhatárolódtak, külön szektát alapítottak, amely ma, jó részt Omán térségében van jelen. Háridzsitáknak nevezték eredetileg ezeket az embereket, akik az évek folyamán több vallási csoportra bomlottak. Az általános gondolkodás azonban az, hogy az első két kalifát elismerik, de Oszmán már tiltott újításokat próbált bevezetni a tiszta iszlámba. Így lehetséges, hogy a 680-as karbalai mészárlás után kettévált iszlám egy felét sem támogatják.

Mivel az iszlám már majdhogynem születése után több ágra szakadt, ezért – érthető módon – az ortodox irányzatok több tanukban is különböznek egymástól. Az Alit és párthíveit legyőző Omajjádok azzal szembesültek, hogy a jól bevált módszer, hogy a próféta társait megkérjük, legyenek döntőbírók a vitás kérdésekben, immár nem működhet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen aszháb sem érte meg I. Jazid kalifa trónra lépését (680). Az Omajjádok úgy határoztak, hogy életre hívnak egy olyan vallástudós réteget, amelynek az a feladata, hogy a Koránt és a hadíszokat (a Prófétáról szóló történeteket) tanulmányozza, eldöntse, hogy azok eredetiek-e, és végül a megszerzett tudásuk segítségével határozzanak vitás jogi ügyekben. Mohamed elképzelése, mely szerint az iszlám államban teokráciának kellene működni, itt dőlt meg először, miszerint a katonai vezetéssel megbízott kalifa egy bizonyos tudós rétegre bízta a jogi (ami legtöbbször vallási) döntések meghozatalát.

 

A próféta vére

A két ortodox szekta között itt fedezhető fel a legfőbb különbség: míg a szunniták a Koránt és az akkori életet tekintették példaértékűnek és követendőnek, addig a síiták úgy hitték, a Próféta halála után a család férfi vérrokonába, Aliba szállt bele a felsőbbrendű tudás, mely segítségével a muszlim közösséget irányítani lehet. A síiták is tisztelik a Koránt, és a szunnát (hagyományokat), főleg azokat a részeket, melyek alapján a próféta leszármazását lehet nyomon követni. Úgy gondolják, hogy Mohamed már életében kijelölte Alit utódjának, de a (későbbi) szunniták és az első három kalifa kihúzta ezeket a részeket a Szent Könyvből. Ilyen módon pontosan olyan helytelen dolgot cselekedtek, mint a keresztények és a zsidók, akik meghamisították a szent könyveiket, hogy ne kelljen elismerniük Mohamedet prófétájuknak. A síiták későbbi hittételei azt is leszögezik, hogy átkoznia kell minden hívőnek a trónbitorló első három kalifát. De vajon akkor Ali miért esküdött föl az előtte élő kalifákra?

A síiták tehát úgy vélik, hogy az isteni tudás, mely alapján értelmezni tudjuk a Koránt szövegét, a próféta vérén keresztül áramlik, és csakis az ő családjának tagja lehet Imám, a síiták vezetője. Az ő gondolata és parancsai minden hívőre érvényesek. A baj ezzel csak az, hogy sok esetben nem egyértelmű az öröklési lánc. Így lehetséges, hogy a síiták az általuk tisztelt imámok sora szerint három fő ágra szakadtak: az „ötös síitákra”, akik a legkisebb csoportot alkotják a hívőknek, és a legliberálisabb nézőpontot vallják, mely szerint az Imám nem tévedhetetlen. A „hetes síitákra”, a későbbi iszmaelitákra, akik később megalapították a Fátimida-birodalmat (909–1171), majd végül a „tizenkettes síitákra”, akik értelemszerűen tizenkét imámot ismernek el. Hitük szerint az utolsó imám, al-Mahdi jelenleg „rejtőzködik”, és egyszer vissza fog térni és Allah parancsa szerint visszaállítja az igazságot a világban. A síiták több mint négy-ötöde az utóbbi tanokat vallja, jelenleg ez az államvallás Iránban. De Irakban, Bahreinben és Afganisztánban is jelen vannak.

Mivel az imám személye megkérdőjelezhetetlen, a vallást vezető testületeket a hívők maguk közül állítják ki.

 

Négy szunnita jogi iskola

A szunnitáknál ez pont fordítva van, mivel a kalifa feladata az „út megtartása”, ezért a legrátermettebb embert kell megválasztani, aki aztán önhatalmúlag nevezi ki a jogtudósokat és bírákat. A kalifák tehát céljaiknak megfelelően különböző tudósokat és gondolatokat támogattak. A 11. század végére azonban kikristályosodott az a négy szunnita jogi iskola, melyek tanításai ma is meghatározzák a vallással foglalkozó elit gondolkodásmódját és így az életet a szunnita országokban. Mind a négy iskola a Koránt és a hagyományokat tekinti alapjául a törvényeknek.

A hanbalita iskola, mely az Arab-félszigeten terjedt el, például csak ezt tekinti mérvadónak. Így lehetséges, hogy a Korán szavai alapján ítélnek a 21. században is. Ezzel szemben a volt oszmán birodalom területén a hanafita iskola már megengedi, hogy értelmezzük a Korán egyes passzusait, nem kell azokat szó szerinti parancsként érteni. Az Észak-Afrikában elterjedt mailikita iskola viszont a híres jogtudósok határozatait tekinti precedens értékűnek az analógia helyett. Mind közül a legliberálisabb a safiita iskola, mely mind az analógiát, mind a közmegegyezést megengedetté teszi a hívők számára, a Korán és a szunna csak az emberi élet főbb parancsait foglalja magába. A különböző vallásjogi iskolák elismerik a másik munkáját, és nem viseltetnek ellenségesen egymás iránt, mert az egyes országok vagy egyik vagy másik irányzat követői. Keveredés legritkább esetben van.

A fő ellentét így gyökeresen a síiták és a szunniták között keresendő. Egyik sem hajlandó elismerni a másik vallási vezetőit és a másik dogmáit. Mindegyik ágnak megvannak a maga radikálisai és vallási fanatikusai, akik nem csak a keresztényeket és a zsidókat, de a másik irányzat követőit is tisztátalannak tartják. A 20. század végétől egészen mostanáig próbálják megtalálni a határaikat. De ez nem olyan egyszerű, ahol síita és szunnita keveredés van, ott a vallás fog dönteni, hogy melyik terület hova tartozzon. Ahol pedig egységes vallási nézeteket vallanak… ott pedig életre kel az etnikai hovatartozás kérdése. Törökország minden évben próbálja elhalasztani az egységes Kurd állam létrejöttét, míg Szíriában és Irakban a szunnita ISIS próbál meg utat találni magának. A Közel-Kelet pedig ismét lángokban áll.

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás