Elhunyt Sir Roger Scruton

Vasárnap hetvenöt éves korában elhunyt Sir Roger Scruton, történész, filozófus, Nagy-Britannia egyik legismertebb konzervatív gondolkodója, akinek több mint ötven könyvet jelentetett meg esztétikáról, morálfilozófiáról, történelemről és politikáról. A Magyarországon is rendkívül népszerű alkotó hat hónapon át küzdött a rák ellen.

Kép forrása

Konzervatív értékek
Sir Roger Scruton 1944. február 27-én született Buslingthorpe-ban, Cambridge-ben doktorált filozófiából és esztétikából. A hagyományos konzervativizmust képviselő The Salisbury Review egyik alapítója, illetve számos ismert sajtóorgánum, köztük a The Times, a The Spectator és a New Statesman rendszeres szerzője volt. Konzervatív értékvilágának felvállalása – saját nyilatkozatai szerint – együtt járt ugyan a szakmai közeg elutasításával, ám Scruton úgy látta, érdemes felvállalnia ezeket a konfliktusokat. 
Miközben a Camridge-i Christ's Collega tanulmányi igazgatójaként dolgozott folyamatosan publikálta cikkeit, könyveit. A hetvenes évek közepén megalapította a Conservative Philosophy Groupot, több tudományos tanácsban és szaklapban közreműködött. Meghívták vendégtanárnak a Buckingham Egyetem Filozófia Intézetébe, illetve vendégprofesszornak az Oxfordi Egyetemre, elnyerte a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagságát, és 2016-ban a filozófia és oktatás terén szerzett érdemeiért és erőfeszítéseiért lovaggá ütötték. 

Kép forrása

Nemzetektől a borokig
Magyarul megjelent művei többek közül talán legfontosabb a Mi a konzervativizmus?, illetve A nemzetek szükségességéről írott értekezése. 2018-ban jelent meg a Zöld filozófia Hogyan gondolkozzunk felelősen bolygónkról? című kötete.
Fontos könyvei a magyar olvasók számára a Ki, mit és miért? Nemzetek feletti kormányzat, legitimitás és az Egészségügyi Világszervezet, A konzervativizmus jelentése, az Anglia, egy eltűnő ideál, illetve A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye című kötetei. 
Erőteljes értékartikulációt jelentő, elmélyült könyvei mellett olyan élmény-köteteket is kínált olvasóinak, mint amilyen az Iszom, tehát vagyok Egy filozófus borkalauza, amely jókedvű útikalauzt ad leginkább a borozgatás melletti beszélgetésekhez.
Politikai, esztétikai, történelmi és erkölcsfilozófiai kötetei mellett jutott ideje két opera és egy regénysorozat megírására is.

Kép forrása

Magyar kapcsolatok
A filozófust 2018 decemberben tüntette ki Orbán Viktor a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatával. 
– Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól – mondta a londoni magyar nagykövetségen a magyar miniszterelnök, amikor átadta a kitüntetést a már erősen betegeskedő író-filozófusnak. 
A halála óta megjelent hazai nekrológok leginkább azt emelik ki, milyen elszánt híve és meg nem alkuvó támogatója volt a közép-európai rendszerváltásnak, s milyen mély baráti-emberi kapcsolatot tartott a hazai politikai gondolkodók közül sokakkal.