Egy hét múlva nyílt napot tart a KELLO

MEGJELENT: 2014. augusztus 22. | SZERZŐ: Varga Dóra

Két napos, ingyenes rendezvény keretében mutatja be megújult arculatát és kibővített termékkínálatát augusztus 29-én és 30-án a KELLO, azaz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

Ügyfélbarát átalakulás

A tavaly bevezetett állami tankönyvforgalmazás új rendszerének keretei között az állam az országos tankönyvellátást a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-n keresztül látja el. Az új feladat gyökeresen átalakította a korábban elsősorban a könyvtári igények kiszolgálásával foglalkozó vállalatot. A rendszer gördülékeny működése érdekében a KELLO elektronikus információs rendszert alakított ki, melyhez új arculat és felhasználóbarát informatikai megoldások is kapcsolódtak. A társaság, megújult arculatának részéül az ország összes megyeszékhelyén úgynevezett KELLO-Infopontokat nyitott. A tizenkilenc nagyvárosban megnyitott irodák ügyfélszolgálatként és üzletként is funkcionálnak, magánszemélyeket és intézményi vásárlókat, azaz iskolákat, könyvtárakat egyaránt kiszolgálnak.

Hagyományos értékek
Ugyanakkor a megújulás mellett a Könyvtárellátó megtartotta korábbi erényeit is, így továbbra is körülbelül ezer könyvkiadóval és több száz könyvkiadással is foglalkozó egyéb szervezettel áll kapcsolatban. Webáruházat működtet, ahonnan a beérkező új könyvek azonnal megrendelhetők, továbbá a vásárlók széleskörű tanszerkínálatból is választhatnak.
A megjelenő hazai könyvkínálat szinte teljes palettája mellett évente több ezer újonnan megjelenő, CD-t, DVD-t, tankönyvet és tanítási segédletet, s több mint ötszáz magyar folyóiratot forgalmaz. A társaság több ezer nyilvános, iskolai és egyéb szakkönyvtárral, közművelődési intézménnyel áll kapcsolatban. Szerkeszti, kiadja és havonta két alkalommal a könyvtáraknak megküldi az Új Könyvek című állománygyarapítási tájékoztatót, amely teljességre törekedve ismerteti a kéthetente, magyar nyelven megjelent könyvújdonságokat. E kiadvány idén októberben ünnepli megjelenésének 50. évfordulóját.

Előnyös iskolakezdés

A megújuló, az iskolák, családok, magánszemélyek számára is nagyon komoly kínálattal jelentkező Könyvtárellátó augusztus 29-én és 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeum székhelyéül szolgáló Károlyi-palota udvarán (1053 Budapest, Károlyi u. 16.) mutatja be kibővített termékkínálatát és megújult szolgáltatásait a nagyközönségnek.
Az esemény első napját szakmai előadások színesítik, szombaton pedig a termékkínálat kapja a főszerepet. Mindkét napon gyermeksarok várja a családdal együtt érkező szülőket és pedagógusokat. A kiállító partnerek bemutatják széleskörű választékukat, a látogatók tanszerek, taneszközök, fejlesztő-és logikai játékok és természetesen könyvek közül válogathatnak. Azok, akik a tanévkezdéssel kapcsolatos bevásárlásaikat itt szeretnék lebonyolítani, egyedi kedvezményekkel vásárolhatnak és természetesen utalvánnyal is fizethetnek. Ahogyan a KELLO-Infopontokban, úgy a helyszínen is elfogadják az alábbi utalványtípusokat: Erzsébet, Ticket Service és Compliments utalványok, Sodexo, Posta Paletta, EMC, OTP valamint Multi Pay.

Érdemes tehát a jövő hét második felében, augusztus 29-én és 30-án ellátogatni a Petőfi Irodalmi Múzeum székhelyéül szolgáló Károlyi-palotába (1053 Budapest, Károlyi u. 16.), mert ott nem pusztán a Könyvtárellátó új termékeivel és szolgáltatásaival ismerkedhetnek meg, de az iskolakezdésre is felkészülhetnek az érdeklődők.

 

 

 

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Borzongató mesemonszun Indiából

Borzongató mesemonszun Indiából

A szerző ezúttal a szubkontinens lakóinak különleges élettörténeteire koncentrál

Március 21-én a szerelem lesz a téma

Huszonegy mű más-más szemszögből mutatja be a szerelem témáját, egy-egy extrém helyszínen

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

A nagypolitika egy olyan mélyvíz, melybe nem úszógumival, hanem tengeralattjáróval kell bemártózni

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Feliratkozás a hírlevélre

Email