Egy macska, akit elzavarásáról neveztek el

MEGJELENT: 2021. január 22., péntek | SZERZŐ: Oxi

Legnagyobb unokám 10. születésnapjához közeledve valahogy sokkal szentimentálisabban állok a régi mesekönyvek újrakiadásához, azokéhoz például, melyek első kiadásainál jóval fiatalabb voltam, mint tízéves. Kálmán Jenő egész történetfűzért alkotott meg a Sicc, a macska történetekből, a Móra kiadó most újratöltötte ezeket, így ezúttal a Sicc a hóban című aktuális kötetet ajánljuk kicsik és nagyok figyelmébe.

Kép forrása

Miért van az, hogy az öregség jelének vesszük, hogy párás lesz a szemünk, ha egy gyerekkori mesekönyv, mesefilm főszereplőjét viszontlátjuk? Elképzelhető, hogy akármilyen komoly és felelősségteljes emberré is váltunk egykori gyerekkorunktól távoli 50 plusszos korunkra, mégis ott lapul bensőnkben az egykori gyermeki alak. Így és ezekkel a gondolatokkal generálva fejemben találkoztam Sicc, a macska című magyar mesekönyvvel, melyben esetemben mintegy ötven évet kellett visszamennem az időben, hogy ráébredjek a fentiekre. Mások is így lehetnek ezzel, főleg kiadók, akik úgy gondolták, hogy érdemes a 20. század második fele egyik legnépszerűbb állatfiguráját újra életre kelteni. A Sicc a hóban című Kálmán Jenő mese persze nem egy új változat, hanem a régi újrafeldolgozása, benne a lényeget jelentő Tankó Béla rajzokkal.  A műfaj pedig nem más, mint a verses mese, hiszen az 1885-ben született és 1968-ban elhunyt szerző ebben volt igazán nagy, amellett, hogy író, újságíró és szerkesztő is volt. Az összekötő kapocs pedig nem más, mint a Sicc-könyvek eredeti kiadója, a Móra, ahol jó szimattal nyúltak az egykori történetfűzérre, benne a bájos kiscicával, aki óvodás és kisiskolás gyerek életlátását, tapasztalását tükrözte vissza. A Sicc a hóban egy komoly számú sorozat része, a főhős cica például a Sicc Afrikában, Sicc Meseországban, Sicc a Szaharában, Sicc az iskolában, Sicc a vadonban részekben varázsolja el az olvasókat. Sicc jellegzetes, hol csetlő-botló figurája, hol pedig találékony, macskához illő, talpraesettsége teszi izgalmassá a különféle kalandokat. A most ajánlott kötet, a Sicc a hóban amolyan reprint kiadás, melyben természetesen a tél, gyerekek számára oly sokat jelentő örömökről lehet olvasni és képeket megnézni. Sicc beleveti magát a hó és fagy adta csúszkálási, hógolyózási, hóember építési vigalmakba, de persze nála semmi sem megy olyan egyszerűen, így ezúttal sem.
Megosztás

Egypercesek

Csúcsra jár a MEK

Csúcsra jár a MEK

Az előző évihez képest 30 százalékkal emelkedett a nemzeti könyvtár által üzemeltetett online felület olvasottsága

Cserepont szolgáltatást indított az FSZEK!

Még ha nem is vagyunk kint a vízből, de örömhír, hogy újra lehet könyveket kölcsönözni, hála a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár eszes megoldásának

Kürti László Balassi Bálint-emlékkardot kapott

Az irodalmi elismerés másik idei díjazottja Ross Gillett ausztrál költő, műfordító

A képíró, Szalay Lajos

„Ha két grafikus neve marad fenn a XX. századból az utókornak, az egyik én leszek, ha csak egy, akkor Szalay Lajos.”

Stephen King, a mecénás

Kifizeti a diákok által írt könyv mintegy kétmillió forintos kiadási költségét