Ők kapják a Balassi Bálint-emlékkardod

MEGJELENT: 2020. november 16., hétfő | SZERZŐ: László T. András

Kürti László költő és Ross Gillett ausztrál műfordító veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot 2021. február 14-én, Bálint napján.

Kép forrása

A negyvennégy éves, Mátészalkán tanárként dolgozó Kürti László eddig hat verseskötetet publikált, munkásságát többek közt a Tokaji Írótábor Nagydíjával és Bella István-díjjal is elismerték. 
Az 1949-ben Melbourne-ben született Ross Gillett a Balassi Kard Művészeti Alapítvány felkérésére, Ausztráliában élő magyarok közvetítése révén került kapcsolatba a magyar irodalommal. Eddig négy Balassi-verset fordított le, így szerzett irodalmi élményéről a közelmúltban számolt be a magyar tévénézőknek. Alkotásai valószínűleg az első ausztrál Balassi-fordítások, ezek közül kettő még az idén megjelenik egy hazai évfordulós antológiában. Munkája lehetővé tette, hogy a magyar alapítású irodalmi díj Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika után az ötödik kontinensre is eljusson. 
Legutóbb László Noémi költő és Vahram Martiroszjan örmény műfordító vehette át a huszonnegyedik alkalommal odaítélt Balassi Bálint-emlékkardot. 
Az 1997-ben Molnár Pál újságíró által alapított irodalmi elismerést évente egy magyar anyanyelvű és egy külföldi költőnek adják át, a díj pedig egy 16. századi magyar végvári szablya mintájára kovácsolt kard. A reneszánsz költészet óriásának emlékét évről évre felelevenítő elismerés a kortárs magyar versírás kiválóságait, valamint a magyar irodalmi kincseket, köztük Balassi verseit anyanyelvükre átültető külföldi irodalmárokat jutalmazza.
Megosztás

Egypercesek

Sorozat készül a Sex Pistols-ról

Sorozat készül a Sex Pistols-ról

A rendezői széket az Oscar-díjas Danny Boyle foglalja el

Gyilkosságokban mért történelem

Juan Gabriel Vasquez könyve a politikai gyilkosságok bűzös mocsarába kalauzolja el olvasóit

Száz éve született a „legszebb magyar író”

Új monográfia és film is született Mészöly Miklósról

Szomszédoddal jóba’ vagy?

Immár harmadik kötetét teszi le az olvasók elé Herman Koch, a kortárs holland irodalom új ünnepelt és népszerű szerzője

A kék lótusz rekordja

A korábbi Hergé-eladási rekordot 2014-ben állították fel 2,6 millió euróval