Fesztivál Gül baba türbéjénél

MEGJELENT: 2019. szeptember 5., csütörtök | SZERZŐ: László T. András

Kulturális fesztivált rendeznek szeptember 20. és 22. között Gül baba türbéjénél Budapesten. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a török népet és a két nép kultúrájában felfedezhető összefonódásokat. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szervezésében megvalósuló háromnapos, ingyenesen látogatható fesztiválon kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel várják a látogatókat.

Kép forrása

A felújított türbe megnyitásának első évfordulóját ünneplő Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely, amelynek eddig több mint harminckétezer látogatója volt, ismét izgalmas programkínálattal várja az érdeklődőket. A fesztiválon lesznek kerekasztal-beszélgetések többek között Gül babáról, a török-magyar kulturális kapcsolatról és a türbéről, emellett szerepelnek a programban magyar és török együttesek koncertjei és török-magyar irodalmi felolvasás is. A gyerekeket pedig koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, mesemondással várják. 
A fesztiválon olyan előadókkal találkozhat a közönség, mint például a Talamba együttes, Agócs Gergely és a Fonó együttes, Berecz András mesemondó és Andor Anikó, az Év tájépítésze, a Gül Baba Kulturális Központ kertjeinek tervezője.
A szeptember 25. és 28. között tartandó PestText nemzetközi irodalmi fesztiválra érkező írók, költők, műfordítók, zenészek között több olyan török előadó, kortárs író is szerepel, akik Gül baba türbéjénél is fellépnek majd, így például egy bursai trió. A török költők rendkívül izgalmas nyelvet és gazdag formakészletet hoznak el a fesztiválra, felolvasásukhoz magyar költők, írók, műfordítók is kapcsolódnak majd. 
Szeptember 20-án egy különleges, erre az alkalomra készült török-magyar ütőhangszeres koncerttel várják a közönséget. A színpadon kaukázusi gyűjtéseinek adatközlői is fellépnek: baskír, kumuk pásztorok, parasztasszonyok, nagáj zenészek is szerepelnek a műsorban.
Megosztás

Egypercesek

Látogatható örökség

Látogatható örökség

Azok a műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, ingyen és szakszerű vezetéssel fogadják a látogatókat

Borirodalom a Várkertben

A magyar bor hungarikum, a magyar kulturális hagyomány fontos része

Indul a Lázár Ervin Program

„Egyetlen esemény is képes megváltoztatni egy életet, beindítani egy tehetséget”

Célkeresztben a visegrádiak és a törökök

A Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Lumen Kávézóban és az A38 hajón várják az érdeklődőket

Amerikai elismerés Krasznahorkainak

Az évente több kategóriában odaítélt National Book Awardot az Egyesült Államok egyik legjelentősebb irodalmi díjának tartják