Ön magyar? Ön egy utazó magyar? Ön egy olyan utazó magyar, aki Magyarországra utazik? Vagy netán Ön nem magyar de érdekli, hogy milyenek a magyarok? Ha egy könnyed és bölcs, valóban emberismerő szerzőtől kívánja megtudni, hogy milyenek a magyarok, no, akkor itt a lehetőség: olvassa el Lackfi János Milyenek a magyarok? című útikalauzát! Be Hungry for Hungary!

Kép forrása

Kell-e külön beszélnem arról, hogy kicsoda a mai magyar irodalomban Lackfi János? Ugye, nem. Vagy ha mégis, íme! Költő és hadvezér az literatúra szeles harcmezein, a műfordítói ütközetekben, a próza és a líra legvér(m)esebb csatáiban. Nyelvújító, dalszövegíró, drámázó, tárcázó, esszéző, glosszázó, cikkező. S mint olvashatjuk róla: 71-es, pesti, majd zsámbéki, feleséggel, hat gyerekkel, két unokával él boldogan. 2013-ben oly sok minden egyéb mellett könyvet írt arról, hogy milyenek a magyarok, s a címe is ez lett ötletesen, hogy Milyenek a magyarok? Az pedig, hogy P. Szathmáry István karikatúraszerű rajzai illusztrálják a kötetet, máris jelzi a borítón, hogy itt bizony szélesen jókedvű karikírozás folyik, kérem szépen. 
A Helikon Kiadó nem tudta közhelyek nélkül megúszni a kiadványhoz rendelt ajánlót és sorra veszi azokat az unalomig ismert magyar karaktereket, néplélektől átitatott figurákat, melyek leginkább jellemzik a magyart, s melyekről Lackfi ír. 
A könyv műfaja bédekker, alcíme szerint pedig bel- és külföldi utazóknak egyaránt hasznos olvasmány. Én úgy látom, hogy akár a kiadó, akár a szerző, de átlagot vont. Valahol egy kicsit úgy, mint amikor nagyon is személyesen és ugyanakkor nagyon is személytelenül ábrázoltatik egy-egy karakter, s jött ki, hogy az átlagmagyart ábrázolták. Az, hogy a kötet magyarul íródott, nekem máris elárulta, hogy ez a könyv bizony egy görbe tükör nekünk jó magyaroknak, mégpedig arról, hogy micsoda bődületes klisék aggathatók ránk, már ha egyáltalán érdeklődik irántunk valaki széles e nagy világon. A lovas és/vagy lóról hátrafele nyilazó, a szexuálisan túlfűtött, a lángelméjű, a találékony, a vendégszerető, a jól főző, a viccesen piás, a depressziósan nyavalygós, a cupákzabáló, a focihoz és a politikához folyton megmondó, a történelem oltárán folyton elvérző és a haditudományban hősiesen jelesre vizsgázó magyarokról sokat beszélünk. Talán egy kicsit túl sokat is. És igen, Lackfi is pont ezekről ír. Egy mentsége van, hogy teszi mindezt olyan életlátóan, magyarosan, jól és kedvesen, hogy nem lehet rá egy rossz szavunk se. (Mert amúgy se lenne.)