Rajzfilmsorozat készül a Toldiból
A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő tizenkét részes rajzfilmsorozatra.

A kormányhatározat szerint a támogatást az Arany János-emlékév keretében adják meg a produkció számára. A forrást az idei központi költségvetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében az emlékév programjainak támogatására szolgáló soron biztosítják, ennek lebonyolításával a kormány a nemzetgazdasági minisztert bízta meg.
A közlönyben egyébként az szerepel, hogy a kormány egyetért a kezdeményezőkkel atekintetben, hogy az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a költő életművét a fiatalabb generációk is megismerhessék.
Az elmúlt években voltak tervek egy játékfilm elkészítésére a Toldiból, de ennek megvalósítását végül nem támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.
A forrás biztosítására a kormányhatározatban rögzített határidő 2017. július 15.

Egypercesek
Beindul a kétszázéves nyomdagép
Március 15-én tartalmas ünnepi programok várják az érdeklődőket a PIM-ben
A Lázár család sorsa
Huszonhároméves magyar származású író tartja lázban a nemzetközi könyvszakmát
A BookTok újra felfedezi a klasszikusokat
A közösségi média a magas irodalom egyik legfontosabb új népszerűsítőjévé vált