Roncstársadalom, szlömösödés elképesztő sebességgel tud kialakulni egy-egy közösségben, ám felszámolása rendkívüli nehézséggel jár. Minden szakember úgy tartja, hogy a mélyszegénységből, a nyomor fogságából az oktatáson keresztül lehet kiszakadni, ám ez az út sajnos nagyon kevesek számára járható. Az okok között az iskolai szegregációt is felfedezhetjük. A kérdést Gönczi László dolgozta fel körültekintő alapossággal. 

Kép forrása

Szülők és gyerekek
Az oktatási szegregáció az iskolai szelekció révén alakul ki, mely során a különböző családi háttérrel rendelkező tanulók különböző osztályokba, illetve iskolákba kerülnek. Ezt a jelenséget több tényező befolyásolja. Az egyik nem más, mint a szülők önszelekciója. A szegény családok általában nem ismerik fel (vagy nem helyeznek rá kellő súlyt) az iskolaválasztás fontosságát, nem rendelkeznek a döntéshez szükséges információkkal, valamint az ingázáshoz szükséges erőforrásokkal. Vagyis a szabad iskolaválasztás nem adatik meg mindenkinek. A kevésbé tehetős szülőket a magas presztízs, az ezzel várhatóan együtt járó magasabb költségek és a saját iskolai kudarcok is visszarettenthetik attól, hogy jobb iskolát válasszanak gyermeküknek A jobb családi hátterű tanulók ugyanakkor gyakran kerülnek a kötelező beiskolázási körzettel nem rendelkező magán és egyházi fenntartású általános iskolákba.
A magániskolák nyújtotta fizetős szolgáltatások egyébként is kizárják a kevésbé tehetős családok gyermekeinek jelentkezését. A kötelező beiskolázási körzetekben is megfigyelhető a mai napig a hírtelen lakcímet változtatók aránya azon iskoláknál „melyek felkapottabbak” az adott településen. 
Mindemellett megfigyelhető az iskolákon belüli szegregáció is. Ha már körzetesen fel is kell venni a hátrányos helyzetű családok gyermekeit, „bevált” eszköz a szegregációhoz a tagozatos és a speciális osztályok indítása, gyakran az a, b, c stb. jelzésű osztályok is hasonló tartalmat takarnak. A kisebb településeken pedig nem ritka, hogy a jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők a pedagógusokkal „összekacsintva” állítják össze a „jó” osztályokat. A szülők, mint a szegregációt elősegítő szereplők azért is fontos résztvevők, mert hiába indítja el a deszegregációt, majd integrációt az adott település vezetése, ha a befogadó iskolákból a szülők „lábbal” szavaznak és elviszik a gyerekeiket, amikor nagyobb számban megjelennek a hátrányos helyzetű tanulók.

Kép forrása

Iskolák és tanárok
A településméretnek is szerepe van a szegregáció kialakulásában. A nagyobb lélekszámú (és tanulói létszámú) települések értelemszerűen több iskolát működtetnek. A nagyobb iskolakínálat pedig – a szabad iskolaválasztás következtében – előrejelzésünk szerint növelni fogja az elkülönülés lehetőségeit. A nagyobb városokban jelentősebb mértékű az iskolai szegregáció, mint a községekben. Bármekkora is a heterogenitás egy-egy iskolakörzet tanulói populációjában, ha viszonylag kis közlekedési távolságokon belül lehetőség nyílik minőségileg különböző színvonalú oktatási intézményekhez való hozzáférésre, akkor az iskolakörzeteken átnyúló ingázás növelni fogja az iskolák közötti társadalmi különbségeket, mivel a magasabb státusú családok számos tényező miatt előnyt élveznek a szomszédos iskolakörzetek „jobb” iskoláiba való beiratkozás tekintetében
Továbbá a hátrányos helyzetű tanulók olyan intézményekbe kényszerülnek tanulni, ahol a pedagógiai színvonal, az alap- és kiegészítő szolgáltatások mennyiségének és minősége alacsony. A tantestületek összetételében megjelenik a kontraszelekció, több a gyakorlattal nem rendelkező pályakezdő, a régebben a pályán lévő pedagógusok motiválatlanok, gyakran kiégettek, nagy a fluktuáció. A tárgyi feltételek szegényesek. A pedagógusok rendkívüli nehézségekkel, különleges pedagógiai problémákkal kénytelenek szembenézni úgy, hogy ehhez a képzésük során nem kaptak kellő szemléleti, szakmai, módszertani muníciót, és az iskolákban, ahol tanítanak, olykor a hatékony pedagógiai munka legelemibb feltételei sincsenek meg.

Kép forrása

Következmények
Az elkülönülés hatására kialakul az a szemlélet, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek lemaradását pedagógiai eszközökkel lehetetlen korrigálni. Az érintett gyermekek érzékelik a velük szemben megnyilvánuló pedagógiai fatalizmust, azt a meggyőződést, hogy „veled nem lehet mit kezdeni, te úgysem viszed semmire”, még akkor is, ha a pedagógus egyébként lelkiismeretesen végzi a munkáját, és nyíltan nem hangoztatja véleményét. Sajnos ez „önbeteljesítő jóslatként” hat tanulmányi munkájukra. 
Ezenkívül a különböző társadalmi csoportok gyermekei oktatása, nevelése elkülönülten zajlik a kapcsolat is kevesebb közöttük. Így a tanulókat megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy tapasztalatot szerezzenek más csoportokkal kapcsolatban. Ennek következménye, hogy a későbbiekben, bekerülve a felnőtt társadalomba nehezebben tudnak másokkal együtt élni. Csoportközi kapcsolatok hiányában a hátrányos helyzetű etnikumok, illetve a szegények nem jutnak elegendő és megfelelő információkhoz a továbbtanulással vagy az álláskereséssel kapcsolatban. Felnőtt életükben tehát több erőforrás is hiányozni fog, mely segíthetné az életbe való boldogulásukat.
Kialakul egy szubkultúra, melynek tagjai motiválatlanok a tanulással kapcsolatban. A többség eleve olyan környezetből érkezik, ahol a tanulással szemben alacsonyak az elvárások, annak nincs értéke. Mivel nem hathat rájuk más csoportok nézete, motiváltsága, így nem tudnak változni, hisz hiányzik a pozitív minta. A motiválatlanság mellé sajnos gyakran magatartási problémák is társulhatnak, és mindezt a tanulók átadják azoknak is, akik esetleg eredetileg nem ezt az attitűdöt hozták magukkal.

Kép forrása