A Toldi kapcsán semmi egyébre nem emlékeztem azon kívül, hogy kötelező, hogy „jövő héten felmérőt írunk belőle”, hogy kopársziksarja, és, hogy malomkő.  Na meg arra, hogy a tizedik éneknél kérlelhetetlenül szamárfüles lett a szöveggyűjtemény. Ám lássuk be, nem ez lett volna a hatodikos irodalomórák célja.  

Két állítás egy mondat
Persze tudom, hogy ez egyéni tapasztalat, úgyhogy a biztonság kedvéért megkérdeztem másokat is, hogy mi jut eszükbe az Arany-hagyományról. Többnyire két féle választ kaptam. Az első: „Petőfi barátja”. A második: „nemzeti nagyjaink”, így, állítmány nélkül. Pedig Arany Jánosról nagyon is lehet állítást tenni, a legismertebb így hangzik: „Arany János magyar költő, tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.”

A mondat mögött
Részemről tizenkét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy vegyem a fáradtságot, és benézzek e mögé a kővé dermedt mondat mögé. Így tudtam meg, hogy Arany Jánost már a szülőfalujában is csodagyereknek tartották, hogy nagyon korán széleskörű műveltségre tett szert, hogy nagy autodidakta volt, hogy szobrász szeretett volna lenni, ám mégis színésznek, majd vándorszínésznek állt, hogy mindezt szülei romló egészségügyi állapota miatt kellett abbahagynia, hogy hazatérvén magára öltve a nyárspolgár szerepét eltarthassa őket. Később jött a Toldi elsöprő sikere, a nagy barátság, a szabadságharc, és a legendás megfázás. Arany János a bizonytalanság költőjévé vált, minthogy bizonytalan volt saját szerepvállalásában, és a korban is melyben élt.

Szárnyaló képzelet
Mikor a kezembe került a Jankovics Marcell által illusztrált Toldi, akkor éreztem először azt, hogy az elbeszélő költemény kiszabadul a „kötelező” billog alól, és elkezd a saját jogán valami hihetetlenül izgalmassá válni az én dacos gyerekszememben.
Tudom, lehetne vitatkozni arról, hogy mi inspirálja, vagy éppen korlátozza a gyermeki fantáziát, de nekem az a véleményem, hogy felesleges démonizálni az illusztrációt, mint jelenséget, főleg ha az olyasvalaki munkája, mint Jankovics Marcell, akinek a rajzai nem, hogy lehatárolják, de további szárnyalásra késztetik a képzeletet. A művész fekete, fehér, és arany színben, kódexszerűen alkotta újra az alföldi Herkules legendáját, amely könyvnek minden oldala felér egy komplett irodalomórával.