Az olvasás manapság egyre inkább elhanyagolt „sportág” lett, köszönhető ez elsősorban talán annak, hogy sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban juthatunk hozzá az ismeretekhez az interneten, ráadásul az utóbbi, mondjuk, hét év technikai vívmányainak köszönhetően, erre szinte bárhol és bármikor lehetőségünk is van. Mindez igencsak egybevág azzal, hogy a könyvek hétköznapi szórakoztatásban betöltött szerepe gyengül, az olvasás, mint tevékenység a fontossági listán általában nem csücsül a dobogón. Szerencsére ez az „általában” sokkal hangsúlyosabb (legalábbis annak szánt), mint elsőre tűnik, ugyanis az, hogy az olvasás, mint szórakozás, felcserélhető, például a filmnézéssel, vagy tulajdonképpen bármivel, egyszerű illúzió.

Hagyni, hogy lassan terítse be szellemünket

A gond azért nem olyan hatalmas, az olvasó ember, mint faj nem halt ki csak ritkul, akárcsak a fenséges bengáli tigris. Csak az olvasó ember sokkal szelídebb. De igyekeznek ezen segíteni, azoknak például, akiknek kell valami nagy világító kütyü a kezükbe, kitalálták az e-bookot, ami egyébként tényleg remek találmány.

Kár is taglalni, hogy az olvasás milyen értékeket képes adni, remélhetőleg ezt mindenki tudja, és nem azért nem olvasnak többen, mert előttük ez titok (biztos ez is egy könyvben van elrejtve). Ha viszont valaki egy jó könyvet forgat, az tudja, hogy a könyv maradandó élmény, akárhány oldalt fel tudna falni belőle. Éppen ezért egy jó olvasmányon kár átgázolni, ezerszer jobb azt tényleg feldolgozni, elgondolkodni rajta, hagyni, hogy a gondolatai lassan terítsék be szellemünket. Ennek elősegítésére pedig van pár apró és egyszerű praktika, hogy az olvasás tartalmasabb, komplexebb élmény lehessen. Bárkinek!

Jegyzetelés, aláhúzás, kiemelés
Sokan idegenkednek ettől a módszertől, hiszen „hogy néz az ki, hogy összefirkálunk egy szép könyvet”. Azonban sokat segíthet, előfordult már mindenkivel, hogy elkalandoztak a gondolataik (amit egyébként, ha az éppen olvasottak indítják el, abszolút pozitívum) és lényegében csak jól megbámulták a betűket, lapozgattak, majd pár perc múlva feltűnt, hogy tulajdonképp fogalmuk sincs arról, hogy merre is húzta a fonalat az író. Ha azonban valaki rászokik arra, hogy a fontosabbnak vélt mondatokat, gondolatokat kiemelje, a figyelme is ritkábban fog lankadni, és teljesen el tud mélyülni az olvasmányban.
Ha a lapok szélére „glosszázol” tulajdonképpen beszélgetsz az íróval, reflektálhatsz gondolataira, akár nagy gondolatok írmagjává is válhat egy-egy mondat. Tehát valóban egy nagyon komplex élményt kapsz, és jóval több marad meg a könyvből, mintha csak átfutnád. Lényegében az elkalandozott gondolatainkat írjuk le, csak oda, ahonnan indult.
Nem muszáj egyébként a könyvbe írni, lehet külön jegyzetet is készíteni, azonban ha a könyvbe tesszük mindezt, később, ha esetleg újraolvassuk, vagy csak kíváncsiak vagyunk egy részletre, ott lesz az is, amit magunk írtunk le. Így az akkori élményeink teljes egészében elevenednek majd fel.  

Csak a jót, és abból NEM árt a sok!

Talán túlzás ezt praktikának nevezni, ez egy egyszerű jó tanács, de aki kevésbé gyakorlott olvasó, annak nem árt tudnia róla. Aki meg már túl van rengeteg és még annál is egyel több könyvön, az úgyis kialakítja ez ügyben saját nézőpontját.

Mindenesetre elmondható, hogy ha olyan olvasmányba futunk, ami nem kelti fel érdeklődésünket, már-már nyűg olvasni még a könyv negyedénél is, ott kár erőlködni, valószínűleg nem lesz jobb (a kötelező olvasmány más, azt el kell olvasni, akkor is, ha a legtöbb, e praktika szerint, valóban letehető lenne a negyedénél). Lényegében tehát, ha feszített beosztásunk engedni, és olvasunk, akkor már tényleg legyen jó élmény.
Továbbá ha egy olyan irományra bukkanunk, ami a klasszikus jelző szerint „letehetetlen”, akkor ne is próbálkozzunk letevésével, mindenképp olvassuk el, mert amúgy lehet nélküle élni. Ha egy jó sorozatot félbehagynak a készítők, annak a nézők nem fognak örülni, de megszokják. Ugyanilyen eset, ha egy jó könyvet félrerakunk, egy idő után nem fog minket annyira érdekelni, a már korábban említett fontossági listánkon egyre lejjebb bukdácsol. Pedig tényleg kár érte, és ezt még tudjuk is. Bizonyos idő után pedig folytatni sem érdemes, hisz úgysem emlékszünk már sok mindenre.

Ihletkutatás
Ha egy könyv igazán megfogott, vagy érdekesnek találtuk, érdemes lehet a következő olvasmányunkat eszerint megválasztani. Ezt úgy tehetjük meg, hogy megvizsgáljuk, mely mű vagy művek szolgáltatták az ihletet könyvünk szerzőjének. A tényirodalmi szerzeményeknél egyszerű a dolgunk, eleve meg vannak nevezve a források, bár a cél itt elsősorban nem a szórakoztatás, hanem ismereteink bővítése. Fikciós szerzeményeknél nehezebb a helyzet, érdemes az író munkásságát, életrajzát áttekinteni, hogy mi is az ő ars poeticája. Szerencsés esetben akár a könyv előszavában vagy a „köszönetnyilvánítás”-ban is fellelhető az a mű, ami annak megírásra ösztökélte.
Ha tehát elolvastuk és tetszett is, ezen a nyomvonalon érdemes tovább haladni, egyre másra felkutatni az inspiráló könyveket. Jó módszer lehet az is, ha az időben nem visszafelé haladunk, hanem előre, és megnézzük, hogy az adott könyv, mely későbbi szerzeményre gyakorolt nagyobb hatást.

Egyszerre kettőt
Elsőre talán furcsán hangozhat, hogy két könyvet forgassunk párhuzamosan, de végső soron igen célravezetőnek bizonyulhat. Ha például a munkádhoz, vagy tanulmányaidhoz el kell olvasnod egy könyvet, ez ne legyen kizáró oka annak, hogy mondjuk kedvenc szerződ egy könyvét is olvasd, vagy egy olyan témát vegyél górcső alá, ami aktuálisan foglalkoztat. Így már össze is kötötted a kellemest a hasznossal. Vagy a kellemest a kellemessel, mindegy.
Fontos viszont, hogy két könyvnél többet már ne olvassunk egyszerre, feleslegesnek tetszik ugyanis, hiszen így már túlságosan megbomlik a figyelmünk ahhoz, hogy elmélyedjünk bennük, ráadásul sokkal lassabban és rendszertelenebbül lehet velük haladni. Ha viszont mindenféle kompromisszumot kötsz magaddal (pl. „ebből húsz oldal, majd a másikból egy fejezet”, stb.), hogy mely könyvet mikor olvasod, nem lehet probléma.
Két könyv párhuzamos olvasása akár arra is alkalmas, hogy összehasonlító olvasást végezz, így új kapcsolatokra, vagy anomáliákra figyelhetsz fel aszerint, hogy a két író milyen perspektíván keresztül értekezik. Nyilván ez akkor jön szóba, ha a tematika legalább megközelítőleg azonos, vagy hajaznak egymásra.
Remélhetőleg ezek az apró szösszenetek segítenek abban, hogy az olvasás élményét egy egészen új szintre helyezhesd!
Forrás: LifeHacker