Legyél Országh-os bajnok!

Immáron harmadik alkalommal rendezi meg a „Legyél Országh-os bajnok!” elnevezésű online szótárversenyt az Akadémiai Kiadó és az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete (IATEFL-Hungary). A versennyel a hazai szótárkészítés kiemelkedő alakjának, Országh Lászlónak állítanak emléket.

On-line tanulmányi verseny

A szervezők, a tavalyi évhez hasonlóan az általános iskola felső tagozatos diákjai, valamint középiskolás diákok, illetve tanáraik jelentkezését várják. Az on-line tanulmányi versenyre, a legtöbb csapatot regisztráló tanárnak járó díjat ez évben a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) és az IATEFL-Hungary biztosítja.

A versenykiírásról

A kétfordulós versenyre 2015. január 12-től lehet regisztrálni, folyamatosan az első forduló végéig.
Az első forduló 2015. február 2-án indul és március 1-jén zárul. A fordulóban szótárhasználattal és szókinccsel kapcsolatos magyar–angol, valamint angol–magyar feladatok szerepelnek.
A második fordulóban az első fordulóban elért pontok alapján ötven általános iskolás és huszonöt- huszonöt középiskolás csapat vehet részt. A feladat egy videó készítése lesz.
A verseny 2015. április 30-án egy ünnepélyes díjátadó keretein belül zárul.

Kecsegtető nyeremények

A verseny fődíja mindkét korcsoportban egy hét napos angliai utazás a Student Lines Diákutazási Iroda jóvoltából, valamint egyéves tanári IATEFL-H tagság, illetve ingyenes tanári részvétel az IATEFL-H 2015-ös konferenciáján.
A Könyvtárellátó mellett, a további nyereményeket a Bookline, az 5 perc Angol, az IATEFL Hungary és az Akadémiai Kiadó Zrt. biztosítja.
További információ: http://www.akkrt.hu/verseny
Kontakt: verseny@akkrt.hu