Jóléti társadalomban élünk, tömegtermékeket eszünk, iszunk. Ha valaki munkanélküli, arra megvetéssel tekintünk, hiszen országunkban „ha valaki dolgozni akar, az dolgozni is fog”. Már jó pár éve lecseréltük energiatakarékosra izzóinkat, életterünk meg egyre nő, lévén hogy népességünk egyre fogy. És ha netalántán ennek ellenkezőjéről esne szó az Esti Híradóban, a világ egy eldugott országával, mondjuk Indiával kapcsolatban? Hát, legalább van egy kis időnk kiszaladni nasiért a hűtőig… úgysem érint minket a probléma. Mert tényleg csak annyiban érint minket a dolog, hogy el kell határoznunk, oda nem megyünk nyaralni.

 A számok immár túl nagyok
És ha valaki a számokkal próbál megijesztgetni? A túlnépesedéssel? Ugyan már, ki hiszi el, hogy valaki tényleg elszámolt 71 milliárdig?! Mert mi túl kicsik vagyunk, a számok és arányok pedig immár túl nagyok. Mire felfogjuk, mit akar mondani egy statisztika, addigra teljesen el fog szakadni a realitásoktól: ahelyett, hogy megrázna minket, csak egy rakás szám marad. És ha mi nem érezzük ezeknek a súlyát, hogyan bírjuk rá a gyerekeinket, hogy komolyan vegyék a jövőjüket és Földünk megmentését?
A kérdés nyitott, de talán a legegyszerűbb ötlet az, ha a számokat testközelbe hozzuk. Vágjunk hát le a népességből és minden statisztikai adatból kilenc (!) nullát és máris van egy hetvenegy fő népességű falunk. A világfalu.
Miért nem nekem jutott eszembe? Tessloff Babilon, már megint megelőztél! Száz fős falura levetítették az összes statisztikát, ami elborzaszthat egy felnőttet és még megértheti egy gyermek is. És ahogy olvastam, úgy vált nyilvánvalóvá számomra, hogy amit én természetesnek veszek, azért másoknak küzdeniük kell. Hogy a falu lakosságának majdnem a felének kell aggódnia a másnapi étkezéseiért, és közülük húsz hosszabb távon éhezik? Hogy az egész faluban csupán harminchatan iskoláskorúak, de közülük is hatnak dolgoznia kell? Hogy minden második ember muzulmán, minden harmadik keresztény, de immár minden ötödik ateista? Hogy mit is jelent egy elöregedő népesség?

Soha nem kell a jövővel foglalkoznunk?
Egy könyv, mely számokból áll, mégis – immár – valóságosnak tetszik. És ami egy felnőttnek érdekes, azt igazi lelkesedéssel tudja majd mesélni gyerekeinek, akikre így személyiségformáló hatást fog tenni. El fogja tudni magát helyezni a világban. Nem a sajátjában, hanem az emberiségében. És ezáltal rá fog jönni, hogy mindannyian egy Földön élünk. Nem számít a vallás, a származás, a világ összes emberének az életében jelen lehetnek ugyanazok a problémák. Jelen pillanatban csak lehetnek. Viszont 2150-re a Föld eléri „tárolókapacitásának” határait. És akkor mi lesz? Háború? Éhínség? Avagy új bolygó után fogunk – mert kénytelenek leszünk – nézni? Ki tudja? De lehetséges, hogy a mi fiaink megérik azt a kort, az ő utódaik viszont már biztosan. Nem akkor éltünk felelősségteljes életet, ha leszármazottainknak is lehetőséget biztosítunk arra, hogy éljenek?
Ezt kellett volna leírni a könyv végére, és akkor lett volna üzenete, értelme a megalkotásának. De ehelyett? Felhívja a figyelmünket, hogy milyen hasznos is, ha szabad időben tanul a gyerek, és a szülők, pedagógusok legfőbb feladata, hogy magyarázza meg nekik, mit nem tudnak. És nehogy kénytelenek legyünk elgondolkodni a saját és környezetünkben élők felelősségén, a végén még meg is nyugtatnak minket, hogy az ENSZ és hasonló szervezetek felügyelete mellett bizony, nekünk soha nem kell a jövővel foglalkoznunk!

Mindannyian a személyzethez tartozunk
Valahogy ismét sikerült elrontanunk a végjátékot: gondolat és felelősségébresztés helyett egy piti propagandakiáltványt kaptunk.
A könyv nem teljesen értéktelen. Sőt! Az ötlet tökéletes: a gyerekeknek segítség kell, hogy megértsék, rajtuk kívül is van világ. És addig, amíg nincsen jobb eszköz… hát vegyük meg ezt! A könyv írójának pedig üzenem: már csaknem tizenhat éve és megszámlálhatatlan beadandó óta tudjuk, hogyan kell lezárni egy esszét, ha nem sikerül saját magunknak levonni a tanulságot – használjunk idézetet! És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, talán Marshall McLuhan, szociológus gondolata jó lett volna: „A Föld nevű űrhajónak nincsenek utasai, mindannyian a személyzethez tartozunk.”
(Grátisz volt.)