A nyolcvanhét éves Pécsi Géza immár hatvanegy éve próbálja átadni másoknak is azt a tudást, amit ő maga fedezett fel a zenében. Hiszi, hogy azt a csodát, amelynek részese lett,  türelemmel és hozzáértő tanítással a gyerekekkel is megismertetheti. Ezt az álmát próbálja megvalósítani több évtizedes kitartó munkájával. Fáradozásainak gyümölcse pedig a Kulcs a muzsikához című tankönyvcsalád lett melynek segítségével azt akarja bebizonyítani, hogy egy könyvnek és iskolai órának tovább kell mutatnia, mint az aktuális tananyag átadása.

Zenével és kultúrával
Az énekkönyveknek zenével és kultúrával is kell foglalkoznia. Egy énekgyűjteménynek, ha mindenképpen énekeltetni akarjuk a fiatalságot az énekórán, olyan dalokat kell tartalmaznia, melyek valami plusz töltettel rendelkeznek. Egy valamire való fiú az általam ismert osztályokban – amik nyilván nem ének szakos osztályok voltak –, csak akkor ocsúdott fel az énekórai apátiából, amikor teli torokból kiabálhatta a Gábor Áron rézágyúját, vagy a Kossuth toborzót. Mert ezen dalok üzenete fogott meg minket. Az Énektár, Pécsi Géza által összeállított dalgyűjtemény, olyan népdalokat próbált összegyűjteni, amelyeket a tíz-tizenhat éves korú tanulók énekelhetnek, így kímélve meg az iskolát és a szülőket az alig néhányszor használt, így feleslegessé váló énekkönyvek évenkénti megvételétől. Valaha a népdalok, akárcsak a mesék, több funkciót is elláttak: többek között felkészítették a hallgatóságot a felnőtt életre, és azokra a konfliktusokra, melyeket minden bizonnyal át fognak élni. Szólnak a szerelemről, szexualitásról, gyerekszületésről, háborúról, éhségről, halálról. Akárcsak a mesék. Ám, ha otthon nincs elég idő a mesékre, vagy nem hajlandók mesélni a szülők a gyerekeknek, akkor akár az is lehet, hogy ezekből a dalokból fogja leszűrni az első fontos információkat felnőtt életéről.

Fiatalabb vagy idősebb
Szeretném azt hinni, hogy jó okkal választották a tíz-tizenhat éves korosztályt a tankönyv „célközönségének”. Mint laikus úgy hiszem, hogy ez alatt a hat év alatt nem kell komoly zenei képzésben részesíteni az átlag diákságot. Hozzá tartozik a kultúránkhoz, ezért nem lehet azt elhagyni, és a fentebb említett okok miatt még az éneklést is indokoltnak tartom. Aki pedig ezek után szeretne zenével foglalkozni, annak külön tankönyvre lesz szüksége, melyet immár nem a nagy átlag, hanem a specializálódni kívánó diák igényei szerint kell elkészíteni.
A könyv szerkesztőjének mindemellett választani kellett, hogy a fiatalabb, avagy az idősebb korosztálynak akar kedvezni az Énektár megalkotásakor. Szemmel láthatólag az utóbbit választotta, így valószínűleg ezért hiányoznak a színes, feszültségoldó képek, amelyeket már megszokhattunk az alsóbb évfolyamokban kiadott könyvek lapozgatásakor.

Sokrétű és komoly
Véleményem szerint ez egy fontos és tudatos lépés volt. Elhatározta magát az alkotó, hogy meg akarja adni azt a tudást a hat évfolyamnak, amelynek segítségével folytatni lehet az ének tanulását, ha igény van rá. Többek között ezért is fontos, hogy a könyv dalait egy tizennégy CD-ből álló hanganyag dolgozza fel, és – igény szerint – megismerteti a diákokat a klasszikus zenének a fontosabb állomásaival is. Nem vagyok benne biztos, hogy az általános iskolák felső tagozatának szüksége van egy ilyen sokrétű és komoly könyvre, amennyiben olcsóbban is be tudnak szerezni énekkönyveket. De az biztos, hogy ár-érték arányban Pécsi Géza könyvcsaládja egyértelműen a befutók között van. Így a hat és nyolc osztályos gimnáziumok tanulóinak, ahol előrelátó ének-, és – legfőképpen – művészettanítás folyik, a legnagyobb eséllyel száll ringbe bármilyen másik kiadó tankönyvével.