George R. R. Martin újra az HBO sikerkovácsa lehet

Mint azt nemrégiben röviden megírtuk, George R. R. Martin, az HBO 21. századi sikerkovácsa ismét munkába áll a szolgáltatónál, ugyanis a felek egy ötéves együttműködői szerződéssel kötelezték el magukat egymás mellett. A szerződés horderejét jól jelzi, hogy a források szerint az amerikai író honoráriuma nemcsak, hogy nyolc számjegyű (minimum tízmillió dollár), de annak a tartománynak is a felső felében van. Nem is csoda, hisz az HBO máig legsikeresebb műsora a George R. R. Martin regényeit alapul vevő Trónok Harca, amely a csatorna tervei szerint a jövőben számos előzménytörténetet fog kapni. Izgalmas kérdés azonban, hogy vajon mindezek mellett lesz-e idő a regénysorozat befejezésére is… 

Kép forrása

Történelmi siker
Az HBO talán vitathatatlanul legjobb döntése volt az elmúlt húsz évben, hogy sorozat formájában vászonra vitte George R.R. Martin nagysikerűjét, A tűz és jég dala sorozatot (a képernyőn a Trónok Harca nevet kapta, amely a regényfolyam első kötetének a címe). A számok pedig magukért beszélnek. A 2011-es premier után a széria hetvenhárom epizódot és nyolc évadot (bár sokan szeretnék elfelejteni az utolsót) élt meg, miközben világelső közönségkedvenc lett. (A nyolcadik évadról egyébként beszédes adat, hogy míg az első hét kivétel nélkül kilencven százalék fölötti értékelést ért el a kritikusok által a Rotten Tomatoes kritikaoldalon, addig a lezáró, nyolcadik évad még a hatvan százalékot sem érte el). A kritikai és a közönségfogadtatás tehát lehengerlően pozitív volt, amit a szakma számos díjjal is jelzett. Ezek közül talán a legjelentőségteljesebb, hogy a sorozat nem kevesebb, mint 59 Emmy díjat zsebelt be, 161 jelölésből. Mondani sem kell, hogy mindkét szám világrekordnak számít a mai napig kategóriájában. A díjak mellett a széria sikerét a nézettségben is remekül lehet érzékeltetni. Míg a 2011-es premiert „mindössze” 2,2 millióan követték, addig ez a szám a második évadra már átlagosan több, mint 11 millióra nőtt, hogy aztán elérje a döbbenetes, 32,8 milliós átlag nézettséget részenként a hetedik évadban. Természetesen ez azt jelentette, hogy a Trónok Harca lett a csatorna messze legnézettebb tartalma. Azt pedig, hogy mindez anyagilag mit jelentett az HBO-nak, azt hiszem mindenki ki tudja maga is találni. Egyes becslések szerint a médiacég több, mint kétmilliárd dolláros tiszta profitra tett szert, hála George R.R. Martin világának, és persze az elképesztő minőségű munkának, amivel életre keltették azt. Nem véletlen tehát, hogy a csatorna asztalánál mindig lesz hely az amerikai írónak. 

Kép forrása

Jönnek az előzmények
Természetesen, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, egy ilyen aranytojást tojó tyúknak minden tolla értékes, így az HBO már gőzerővel dolgozik is az összes lehetséges módon, hogy újabb dollárokat sajtoljon ki belőle. Ennek megfelelően már több különböző előzménytörténeten is pörögnek a munkálatok. Ezekbe fog besegíteni az amerikai író a következő években, hogy a nyolcadik záróévadot elfeledtetve, ezúttal egészen biztosan olyan minőségű, nem mellesleg pedig „világhű” történet kerüljön a rajongók asztalára, ami újra az eredeti széria magasságaiba repítheti a csatorna értékeléseit és megítélését. Az egyik ilyen projekt a House of the Dragon címet viseli, és háromszáz évvel repít minket vissza az időben a Trónok Harca eseményeihez képest, a főszerepben pedig ezúttal a Targaryen ház lesz. A tíz részesre tervezett sorozat jelenlegi tervek szerint 2022-ben kerülhet képernyőre. A többi Trónok Harca világában játszódó sorozat pedig majd csak azután, ugyanis jelenleg vagy még csak a munkacím fázisában vannak (mint a 10.000 Ships amely elvileg a harcos királynőt, Nymeriát fogja a középpontba állítani, és még korábbra repít vissza minket az időben), vagy még ott sem. Az is izgalmas emellett, hogy a jelenlegi tervek szerint az élőszereplős változatok mellett az HBO egy animációs sorozatot is tervez. Mindenesetre az biztos, hogy a rajongók egyelőre megnyugodhatnak, a csatorna láthatóan nem sajnálja a pénzt, hogy a lehető legjobb kezekbe helyezze a franchise újabb részeit. Már csak győzzük kivárni. 

Kép forrása

Oké, de mi lesz a könyvekkel? 
És ha már türelmetlenség: mindez bár nagyszerű hír, sok vaskalapos rajongó adott hangot frusztrációjának az interneten, lévén, hogy George R. R. Martin megint mindennel foglalkozik, csak A tűz és jég dala sorozat befejezésével nem. Köztudott ugyanis, hogy bár az HBO befejezte a Trónok Harca történetét, az utolsó évadok már nem könyvadaptációk voltak, ugyanis a sorozat lehagyta a megírt regényeket, így saját, független befejezést kapott (hogy ez végül mennyire bizonyult jó ötletnek, azt a történtek fényében mindenki helyezze el magában a megfelelő fiókba). Akik azonban a regény verzióba szerettek bele, még mindig tűkön ülve várják a történet lezárását, ugyanis a 2011-ben megjelent Sárkányok tánca után immáron tíz év elteltével sem készült el a széria következő része, a The Winds of Winter. Ez egyrészről érthető, hiszen az amerikai író idős kora ellenére elképesztően foglalkoztatott, másrészről nyilvánvalóan frusztráló a könyvsorozat szerelmeseinek, akik anno tizenöt év alatt kaptak öt könyvet, majd most tíz év alatt egyet sem, miközben azt látják, hogy az író folyamatosan újabb és újabb projektekbe vág bele, ami nem a The Winds of Winter. Természetesen az ihletet nem lehet és nem is szabad erőltetni, emellett pedig az író is ember, de azért könnyű együtt érezni a bosszankodó bibliofilokkal is. Martin egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy amennyiben nem készül el a könyvvel 2020. július 19-ére, akkor a rajongók nyugodtan bebörtönözhetik őt Új-Zéland egyik szigetére, egy működő vulkán mellé. A könyv nem készült el, a bebörtönzés pedig természetesen elmaradt, de az általános negatív hangulaton nem segített ez a megtört határidő sem. A sikerszerző azonban folyamatosan csepegtet olyan információkat, miszerint remekül halad a könyvvel, és szerinte még idén egészen biztosan elkészül vele. Nincs tehát más hátra, mint bízni benne, hogy ezúttal tényleg így lesz, és A tűz és jég dala sorozat olyan folytatást, és majd befejezést kap, amilyet megérdemel, nem pedig olyat, amilyet korábban szántak neki. 

Forrás