Midőn a sztárcsinálás professzióvá és eszköztárrá vált, a kultuszépítés divattá és közgazdasági haszonkulccsá erősödött, már nem kérdés, meddig élnek a híresek. Sőt az sem, hogy sajtóba, médiába, képbe és hangba, közléspiacra és info-divatba kerülni majdnem előnyösebb, mint üzleti vállalkozásba merészkedni vagy befektetőként reménykedni.
Stanley Kubrik, George Lucas, David Lynch, Luc Besson, Quentin Tarantino… – s kell-e még sorolni a sztárokat fölvonultató divatnévsort, a filmeket vászonra húzó és nézőket moziba vonzó teljesítményeket? Események, nevek, kultuszok kapcsolódnak egybe, olykor életművekké, kultikus korszakokká, top-menedzselt ikonokká válnak, máskor kipottyannak a divatból vagy időlegesen homály fedi őket… De mit hoznak, mit adnak, s mit kínálnak ők, mit a filmjeik, mit a fogalommá válás históriája, vagy a kult-korszakká erősödés jelképtára?

Kép forrása

Kultfilm a vásznon, avagy művészetesztétikai élménypark
Távolról nézve, de akár szűkebb széptudományi metszetben is, itt és most sem másról van szó, mint kultikussá vált nevek, ikonikussá lett filmek, korszakossá lett divatok kies seregszemléjéről. Jóllehet másról és másként is, de ez a látványosabb képlet. (Divatról divatosan, vagy sehogy…, értékről lekezelően vagy ámulattal, de leginkább a közlés dinamikájával kell talán szólni…!) Íme hát egy új kötet, mely a régiekre épít, egy újnak minősülő hang, melyben a másképp-látás reménye, az egynapélő hősök pantheonjának megtervezése formálódik… Lichter Péter ötvenkét kultfilmje. A Szárnyas fejvadásztól a Feltörő színekig alcímen adta ki elemző esszéit, kritikai csokrát. Afféle kalauz ez, amely bevezet és eligazít, tájol és körvonalaz, sugall és késztet is. Három-négy oldalas ismertetők, fotókkal, jobbára reklámfelületek, jelenetek, plakátok imázsaival. Ötvenkettő! Talán el lehet képzelni, mennyit lehet itt ismertetni ezek közül harmadfélszáz kisoldalon…!
Mégis értékes szövegek ezek, érdemes rendszerbe szedve, míves esszékbe formálva, végül nagyszerkezetbe komponálva, sarkain cirmosítva, sorozatgyilkos alkotói tónusba tunkolva, kortárs narratíva-kísérletekkel locsolgatva. 
A filmek kultuszokba állnak össze, trendekbe simulnak, divatokká izmosodnak, életművekké gyarapodnak, melyeket mint alapanyagokat egyenként is el lehet helyezni valamely képes mandalában, összességüket meg már impozáns művé lehet magasztosítani. A kultfilmek azonban olykor arculatot váltanak, értéktartalmak mentén rendeződnek ágazatokba, stílustartományokba, hangnemekbe, harmóniákba és disszonanciákba. Változó arculatuk nemcsak a korszakok, hanem a nézők, a kultusz alanyai számára is átalakuláson megy át, személyessé lesz, hordozható örökséggé, közös kinccsé, intim tulajdonná, kommunikációs tartalommá, fogalmi utalássá, elemzendő kincsestárrá.

Kép forrása

Épít és bont
Lichter Péter kitartóan tudja az egyes filmek hangulatát megválasztani, s a róluk mondandót is arra hangolni, amit hordoznak. Talán még nem döntötte el egyértelműen, hogy leíró útmutató vagy kritikus élvezet-kalauz, amit kínál, de igaz úton jár ehhez a döntéshez. Mintha olykor azt is sugallaná: kár eldönteni, mert mire kimondja, megváltozik a kontextus. Mégis dönt. Igényes és választékos esszéi nemcsak hordozzák, mellesleg építik is a kultuszokat. Vagy bontják is talán (egyes esetekben), de ez átalakító eljárással akkor is épít, amikor éppen bont velük. 
Ugyanakkor szerzőnk kedves, meggyőző, ép érzékű, míves is legtöbbször. S ha van „operakalauz”, meg filmkalauz is jónéhány, s van magazin, ahol mindenről hat sorban „a lényeget” tudhatjuk kibogarászni, akkor e lényegek lényeges elemeinek rendszere fölöttébb érdemes a figyelemre. Lichter ezt alkotja meg, túl a magazinokon, túl a divatokon, s túl a mesketélős ajánlókon is. Rendszere, értékrendje kibomlik akár egyenként is esszéiből, s megépíti a maga kultikus kreatúráját.

Kép forrása

Könyv-kultusztárgy, még a kép előtt
Kell ilyen. Sok ilyenből már korszakos közléselméleti és befogadás-lélektani vagy kultúraszociológiai alapanyag, rendszerezhető képzet áll össze. S ennek foltonfoltjait derűs bölcsességgel rakja immár nagyobb vízióba, a szigorúbb kritikai elvárásnak csak annyiban megfelelve, hogy imágológiai alapvetést, műfajelméleti struktúrát, kommunikációs marketing-kritikát ezúttal nem mellékel. De lehet, ez talán már egy kultfilmek előtti tekeredés, a régi filmtekercsek közötti laokoni erőfeszítés lenne, melyre sem a kulthősök, sem a kultusztémák, sem a rendezői vagy produceri világ, sem a kritikai alvilág, sem a nézői életvilág nem tart már igényt. Ami elkészült, így is érték. Még nem kultusztárgy, de bizonnyal úton van afelé.