Az amerikai filmkészítésnek tulajdonképpen a kezdetek óta fontos témája a haza történetének elmesélése. Nem a kontinens felfedezésére, vagy az Észak és Dél közötti háborúra kell itt gondolni, hanem a gyökerekre, ahol az őslakosok és a megszállók vívták (tulajdonképpen egyoldalú) csatájukat. Kevin Costner is álmodott egy nagyot és a Silveradoban is elért sikerei után hozzányúlt Michael Blake 1988-as elbeszéléséhez. Majdhogynem zöldfülűként filmre vitte a farkasokkal táncoló Dunbar hadnagy történetét, rendezte a filmet, eljátszotta a főszerepet, ami a maga bő három órája alatt egy percnyi unalommal sem szolgál.

Kép forrása

Amerikai történetek 
Costner Amerika történetének egy izgalmas korszakát igen újszerű, komoly, de mégis könnyen befogadható módon mutatta be. Éppen úgy, mint a könyv szerzője, Michael Blake, aki – bár nem volt különösebben termékeny szerző – 2001-ben visszanyúlt Dunbar hadnagy történetéhez és A szent út címmel folytatást írt a nagyszerű meséhez. 
Az akkori magyar kiadás végén olvasható, hogy film is készül a regényből, ez azonban a mai napig nem történt meg. Costneren biztosan nem múlt a dolog, hiszen igazi amerikaiként a szívén viseli a műfajt, A farkasokkal táncolóval pedig minden létező Oscar-díjat elhappolt. Ugyan miért nem vállalta a folytatást?  

Kép forrása

Válaszút
A szent út valóban a hadnagy és indián barátainak további sorsát meséli el, de nem egészen úgy, mint az előzmény. Itt John Dunbar hadnagy már egyenértékű bármelyik indiánnal, felesége és három gyermeke van, nagyszerű ember és remek vadász. Minden adott egy boldog storyhoz, azonban, ahogyan a valóságban sem volt szirupos a folytatás, úgy a könyvben sem az. 
Az őslakosok elsőszámú élelemforrása a bölény, amit a sápadtarcúak sokszor csak kedvtelésből gyilkolnak, más törzsekkel is meg kell küzdeniük barátainknak, az igazi feszültséget pedig az hozza el, hogy válaszút elé állítják őket. Vagy bevonulnak egy rezervátumba, ahol sátor helyett házat kapnak, szabad vadászat helyett pedig ellátást kínálnak nekik, vagy a szabadság mellett döntenek, ami akkor már csak a kék eget, meg a kihalt prérit jelentheti nekik. 
A farkasokkal táncolókban is akadtak nehéz pillanatok, de a Szent út maga a gyötrelem. A legszomorúbb az egészben az, hogy a könyvben csupán a szereplők neve vagy a párbeszéd fikció, minden más az igazi Amerika történelmén alapul. 

Kép forrása

Sorsok
A hangulatához talán elég annyit elárulnunk, hogy a főszereplő meghal, ráadásul nem is a novella utolsó oldalán, az esemény maga pedig csupán pár sort kap. Itt bizony nincs pátosz, romantika vagy hősiesség, ez a regény nem Dunbar hadnagy sorsáról, vagy farkasokkal és őslakosokkal kialakult barátságáról szól, hanem egy egész nép és kultúra kiirtásáról. 
Michael Blake zsenialitása abban rejlik, hogy úgy művészi, hogy nincs benne semmi művészieskedés. Száraz mondatokat és gondolatokat találunk ebben a könyvben, s a novella végén nem a fogalmazás drámaiságától szorul el a torkunk, hanem a történet tragikuma miatt. 
Történetmesélése ideális, nincsenek benne felesleges mellékszálak vagy öncélú gondolatok, egyszerűen csak bepillantást enged egy világba, ami megtörtént és örülhetünk neki, hogy csak olvasás formájában lehetünk a részesei. 
Talán ennyi elég is ahhoz, hogy megtudjuk, miért nem készült film ebből a regényből. Costner tudja, hogy tragikus végű film nem lehet sikeres Hollywoodban. Marad tehát a könyv, ami igazi élményt ad. Nem katartikusat, inkább földszagút, amiben azonban az elveszőben lévő szabadság értékét is felfedezhetjük.