Na, megnéztem. Nem egy hosszú film, befogadása sem igényel túl sok energiát. Az ember rászán a dologra egy rövid fél órát és mindjárt gazdagabb lesz egy Oszkár-díjas mozi-élménnyel. Ja, meg néhány hosszan majszolgatható gondolattal…
De ne szaladjunk a dolgok elé.

A díj és a poros valóság
Mint annak mindannyian örvendezhettünk, vasárnap Oscar-díjjal tüntették ki, Deák Kristóf rövidfilmjét, a Mindenkit. Az össznemzeti meghatódottságot azonban számosan igyekeztek gyorsan elhelyezni a poros valóság szomorú talaján, kijelentvén: a Mindenki nem valami hű, de nagy film.
Elhangzott ez is, az is, részletesen elemezték a mozit önjelölt és hivatalos műítészek, s ezek közül talán annyit érdemes ide idézni: kidolgozatlan, egy aprócska gegre építő, amúgy érdektelen sztori, gyermeteg, gejl, arcátlanul hollywoodias…
Na, nem folytatom, mert mindez így nem igaz.
Igaz viszont, hogy az alkotóknak – elhangzott nyilatkozataik alapján – fogalmuk sincs arról, hogy mit csináltak. De talán ettől lett jó ez a filmecske.

Erika néni
Aki még nem látta volna, annak röviden elmesélem, hogy a történet egy iskolai kórus életéből villant fel pár napot. Új lány érkezik az iskolába, s így a kórusba is, aki azonban – mint azt a kórusvezető pedagógus megállapítja – igazi fahangú gyermek, nem tud énekelni. Az ő történetén keresztül látjuk a sztorit.
Küszöbön áll azonban egy országos verseny, s a kórus arra készül, megnyeri a viadalt, mint ahogy már annyi vetélkedést megnyert. S, ha megnyeri, elmehetnek együtt, mindahányan Svédországba, az európai kórusfesztiválra. A tanárnő tehát titokban – majd később egy konfliktust követően nyilvánosan is – arra kéri az énekelni nem tudókat, hogy csak tátogjanak, ne rontsák el a többiek teljesítményét. A gyerekek azonban igazságtalanságnak érzik Erika néni döntését, és egy látványos finálé során meglepő módon büntetik meg a gonosznak gondolt pedagógust.

Kérdések özöne
Hát, tény: a film valóban nem egy Mefisztó. Persze ma már nem készülnek olyan filmek, vagy legalább is nem kapnak Oszkárt, meg a harminc percbe sem fér annyi, mint Szabó István két részes alkotásába…
Csakhogy mindaz, ami nem fért bele a filmbe, valahogy bele lett gyömöszölve a néző fejébe. Deák Kristóf kisfilmje elgondolkodtató, kérdésfelvető, erkölcsi, közösségi problémákat gyökerüknél megragadó alkotás lett. Hiszen persze lehet úgy látni a filmet, ahogyan a szereplők nyilatkoztak róla. Az egyik főszereplő, Hais Dorottya például azt mondta „Donald Trump ellen most nagyon sokan összegyűltek, és úgy gondolják, hogy úgymond Erika néni Donald Trump, és a gyerekek pedig az amerikai emberek”. Másfelől meg lehetne Erika nénit derék pedagógusnak látni, aki ahelyett, hogy a bénákat kitenné a kórusból, őket is el szeretné vinni Svédországba. Na, hiszen mi van akkor, ha csak tátognak, s nem énekelnek?
Aki azt várja ettől a filmtől, hogy felvet és megválaszol egy komoly gondolatot, az csalódni fog. Ám aki hajlandó elgondolkozni a helyes és helytelen mibenlétén, a többség és a kisebbség viszonyán, a vezetői felelősség, és a vezetettek igazságérzetének konfliktusán, az emberség és becsület nagy kérdésein, az jó felvetéseket talál ebben a rövid és egyszerűnek tűnő filmecskében.