A legbugyutább történeteket is el tudja adni nézőinek Hollywood, ha egy-két cuki animációval köríti azokat. Ezt eddig is tudtuk. De hogy egy film készítői azt várják el a nézőiktől, hogy a teljes ötlettelenséget öleljék keblükre, örvendezve néhány popsláger felcsendülésének és a rajzolt állatoknak! Na, ez új. És az Énekelj! (Sing!) című film ékes példája ennek a szörnyűségnek.

Megéri álmodni
Cuki, nagyorrú Koala még gyerekkorában (a mese első percében) beleszeretett a színházba. És egész életében nem eresztette el ezt az érzést. Mert álmodni és küzdeni a vágyaiért! Így most, felnőttként egy sikertelen színházigazgatóként éli az életét. Sikerek nélkül éli át a megvalósult „álom” minden egyes percét. Az eddig bemutatott összes darabja megbukott. Tehetséges színészei nincsenek. Színházát adósság terheli, és barátokban sem igazán bővelkedik a mi főszereplő Koalánk. Viszont végre támadt egy jó ötlete: énekversenyt fog tartani, amelynek hihetetlen fődíja ezer dollár lesz! Szenilis titkárnőjének köszönhetően azonban két nullával több kerül a hirdetésre. Így az eddig soha sem látott történetnek lett egy bugyuta konfliktusa is. Remek!

Kik is jelentkeznek?
Micsoda hihetetlen ötlet! Azokat a karaktereket láthatjuk állatbőrbe bújtatva a mesében, mint a tévés valóság showkban! Az örökös házimunkába megcsömörlött aranytorkú anyukát, az utcai zenészt, a szépfiút, a táncos magamutogatót és persze a visszahúzódó szégyenlős kislányt… A film az első felében bemutatta nekünk a cseppet sem érdekes és egyáltalán nem vicces életét a szereplőknek. Ilyen fontos információkat tudhattunk meg a fellépőkről, mint hogy kit nem értékelnek ismerősei, melyikük él adósságcsapdában, hogy az egyik lánynak éppen összetörték a szívét, és hogy valamelyikük balhés családja egyáltalán nem támogatja az énekelgetést. És persze semmi csavar nem várható ezen a téren sem: egy-két évadnyi Megasztár-élmény alapján gond nélkül összepárosíthatjuk a karaktereket és egyedi problémáikat.

Azt hittem, a népmesét már kinőttük!
A sztori se nem volt valódi, se nem volt igazi mese. Az énekes műsorokban látottaknak egy lebutított verzióját láthattuk a filmvásznon. De vajon milyen koncepció alapján tarthatták ezt jó ötletnek a rendezők? Talán úgy gondolták: a gyerek nem képes feldolgozni, hogy vannak olyan tehetségek, akik nem szimpatikusak? Álmok, amik nem valósulnak meg? Főnyeremény, ami nem létezik? Bármi is legyen a válasz, az eredmény ugyanaz: a film nem tudott kitörni az idillből. Minden versenyző ugyanannyira volt szimpatikus és persze tehetséges. Senki sem volt szimpatikusabb a másiknál – így vált teljesen érdektelenné a film. Ezt az abszolút érdektelenséget pedig még sikerült fokoznia a készítőknek azzal, hogy a végén – tulajdonképpen – mindenki nyert! Mindegyik énekes produkciójáért odavolt a közönség, és ráadásul a film egyetlen „konfliktusa” is megoldódott: a fellépést követően jelentkezett egy bőkezű szponzor, aki új színházat építtetett Koalánknak, és lemezszerződést biztosított minden felfedezettjének. Komolyan: csak a boldogan éltek, míg meg nem haltak felirat hiányzott a film végéről…

És a tanulság?
Csak hogy valami értelmét találjam annak, hogy végigszenvedtem ezt a másfél órát! Poénok, utalások és eredeti történet nélkül már nem jó élmény a mese! Ugyanúgy, ahogyan az énekes és tehetségkutató műsorok is abszolút nézhetetlenek lennének, ha nem lenne benne szurkálódó zsűri, bolondok, akiken nevethetünk és karakterek, akik ellen drukkolhatnak a nézők. Ha minden énekes szerencsét próbáló, becsületes, dolgos harmadszülött lenne, akkor az egész show olyan unalmas válna, mint az Énekelj! című film. Egy műsor jövője tényleg a castingnál dől el!