Lassan végére érünk az Oscar-őrületnek és sajnos idén eddig csak olyan filmekkel sikerült találkoznom, amelyeket elemezve mindig arra jutottam: szánalmas, ha ez kapja az arany szobrocskát. De nem adtam fel! Hátha pont a célegyenesben hajrázza le a mezőnyt valamelyik alkotás. Így, ebben a reményben ültem be a Spotlight – egy nyomozás részletei című filmre, amelyet csak hónapokkal az amerikai bemutató után kezdtek vetíteni hazánkban is. Nem merném állítani, hogy az Oscar-ra méltó, de az biztos, hogy felkavarva hagytam el a termet a vetítés után…

Fogyaszthatóan tálalt borzalmak

Könnyed szórakozás. Ennyit kaptam eddig a jelöltektől. Eddig. A Spotlight ugyanis nem kisebb horderejű témát akart feldolgozni, mint a katolikus egyház gyermekmolesztálási botrányát. Elrettentő téma? Hát igen. Maradjunk annyiban, hogy az első fél óra után nem igen sikerült egyetlen boldog papír csörgést, avagy felszabadult kukorica ropogtatást hallani a nézőtéren. És mégse éreztem késztetést arra, hogy undorodva kivonuljak vetítés közben a teremből „nem bírom tovább!” – felkiáltással az ajkamon (ezt úgy látszik idén Leonardo DiCaprio Visszatérője kisajátította magának). Igen, a rendező, a stáb és a forgatókönyvíró képes volt egy olyan filmet forgatni a bostoni pedofil papokkal kapcsolatosan, amelyben nincsenek hatásvadász, gyomorforgató visszaemlékezések, viszont cseppet sem bagatelizálja el ezt a szörnyű témát… Elérte, hogy hosszan beszélgessünk a vetítés után a látottakról és/vagy azonnal cikk formájában szabadítsuk rá lelkünk viharát a világra.

Világi hatalom

A film tartalmát egyetlen mondatban össze lehet foglalni: egy oknyomozó riporter csoport, megtörve minden tabut és íratlan szabályt, igyekszik felfedni a katolikus egyház harminc éve elhallgatott gyerekmolesztálási ügyeit. Pont. Mégis sikerült kitölteni a két órás játékidőt. Bemutatva az áldozat, az elkövető, kívülálló és a hívő szemszögéből is az ügyet, mindezt pedig úgy, hogy folyamatosan haladt előre a sztori… és nőtt a feszültség, amelyet az igazság és a megtisztulás utáni vágy generál bennünk, nézőkben. Mert akármennyire is a kívülálló oknyomozó riporterek szempontja dominálja a filmet, ugyanúgy, ahogy rájuk is, ránk is elementáris hatással lettek a felfedezések, amelyeket a csapat tett. A szemünk előtt megelevenedő erőszak azonban csak a jéghegy csúcsa volt! A film lerántotta a leplet az egyház mindenki által érzékelt, de nem realizált társadalomra gyakorolt befolyásáról és igazi erejéről: miszerint a papság képes tagjait védve egyetlen szervezetként fellépni a „nagyobb jót szem előtt tartva”. A velük megalkuvó politikusokat és bírókat felhasználva pedig könnyedén tusoltak/tusolnak(?) el minden kínos ügyet, ami árthatna az Egyháznak. Így sikerült azt is elérni, hogy három évtizeden keresztül senki nem foglalkozott a papi pedofília áldozataival. Akiket aztán ez az elutasítás egy életre megnyomorított.

Mindenki egyért

Különösen tetszett a film felépítése. A Spotlightban ugyanis – a bevett szokásoktól eltérően – nincsen egyetlen karakter sem, amelyre a „főszereplő” titulust ráaggathatnánk. Mindenki hozzáteszi a magáét a nyomozáshoz. Mindegyik riporter más-más nyomot követ, különböző aspektusból vizsgálva a történteket, amelyet átélve aztán egy-egy olyan mondattal, igazsággal gazdagítják a filmet, amelyen aztán otthon minden néző elgondolkozhat. Egyik nélkül sem érne ugyanennyit a film, mint ahogy egyik riporter nélkül sem kerülhettek volna napvilágra a történtek. Ebben a filmben végre nem egy színész, hanem maga a téma a főszereplő. Tetszik a koncepció. Engem megnyert vele. Viszont pont emiatt az elhatározás és felépítés miatt nem ítélnék neki díjat. Ha bevállalta, hogy az üzenet a lényeg, ne ácsingózzon világi elismerésre! Kívánom, hogy nézze meg sok ember, tudja meg, mit tettek papok olyan emberekkel, akik bíztak bennük. Jusson el az üzenet milliókhoz! A Spotlight csapat pedig kapjon meg minden újságírónak járó díjat, ami csak létezik! De elég legyen ennyi! Sokkoló témával, részvét és bűntudat ébresztésével ne lehessen mindent – főleg szakmai díjat – elnyerni! Mert ha egy élet által generált eseménysorozat megfilmesítése nyeri a legeredetibb forgatókönyv díját… az legalább olyan szégyen lenne a Bizottságra nézve, mintha Leonak ítélnék – életműdíjként – az aranyszobrot egy rossz filmben nyújtott alakításáért.