A Szamár-sziget rabjai – A nagy háború fogolykálváriája címmel hétfőn tartják a díszbemutatóját Margittai Gábor és Major Anita közös, a balkáni „halálmars” és a szamár-szigeti fogság  történetéről szóló dokumentumfilmjének. Margittai szerint az „első világháború egyik legtragikusabb története ez, amely az elmúlt száz évben el lett hallgatva, el lett temetve”.

A Szamár-sziget szellemkatonái
A nagy háború kezdetén, 1914-ben a szerb hadszíntéren fogságba esett katonákat nyolcszáz kilométeren át terelték a Balkánon, majd napokig marhaszállító gőzösök gyomrában hánykolódtak, mire a Szardínia melletti Asinarára (Szamár-sziget) értek. A nyolcvanötezres „fogolytömegből” végül mindössze hatezren térhettek haza, sokan jóval a háború befejezése után. A legtöbb hősi halott Magyarországról származott.
A balkáni halálmarsot megjárt hadifoglyok történetének bemutatására vállalkozott Margittai Gábor feleségével és egyben kutatótársával, Major Anitával közös Asinara-projektjével, amely három pilléren nyugszik. Első része volt Margittai Gábor Szamár-sziget szellemkatonái – A nagy háború eltitkolt halálmarsa című, tavaly októberben megjelent könyve. Ezt követte egy multimédiás vándorkiállítás. Most ősszel pedig elkészítették a hadifoglyok végállomásán, Asinara szigetén leforgatták ötvenkét perces dokumentumfilmjüket is.

Borzalmas és szomorú részletek
Margittai elmondta, hogy az expedíciós dokumentumfilmet négyéves kutatómunka előzte meg, amelynek során feleségével, Major Anitával – a film rendezőjével – végigjárták a balkáni halálmars útvonalát. Kiemelte: azzal a céllal indultak el, hogy feltárják, mi történt ott a világháborús katonákkal.
Asinara a kilencvenes évek végéig a szicíliai maffia rettegett börtönszigete, azt megelőzően is terroristák és banditák büntetőtelepe volt. Most „lélegzetelállító szépségű turistaparadicsom” a Földközi-tenger közepén, Szardínia legvadabb partvidékén. Margittai Gábor elmesélte, hogy kutatóútjauikon gyönyörű, festői tájakon át elhagyott bányavárosokig több helyszínen is megfordultak. A forgatás során olyan gátat is találtak, amelyet osztrák-magyar hadifoglyok építettek.
Margittai Gábor hangsúlyozta: száz éve olyannyira el lett hallgatva a balkáni halálmars története, hogy még dokumentumok is alig maradtak fenn. A leszármazottak családi archívumain kívül Bécsig, Olaszországig kellett elzarándokolniuk, hogy feltárják, mi történt a világháború során Szerbiában hadifogságba került és Asinarára szállított osztrák-magyar katonákkal. A többéves kutatómunka során borzalmas és szomorú részletek derültek ki.
A halálmarsot megjárt katonák közül a „szerencsésebbek” családokhoz kerültek. Másokat viszont bányákba kényszerítettek dolgozni: velük pótolták azokat a szárd embereket, akik abban az időszakban Doberdónál vagy Isonzónál harcoltak talán épp a magyarok ellen. Azokat, akik 1915-ben túlélték a kolerajárványt és megerősödtek, kényszermunkára vezényelték. Közülük sokan maláriában haltak meg.

Személyes történetek
A dokumentumfilm valamennyi közreműködője és megszólalója valamilyen módon személyesen kötődik a történethez – hangsúlyozta Margittai Gábor. Példaként említette, hogy egy olyan kőműves is megjelenik a filmben, aki egy szentély felújítása során találta meg a világháborús katonák csontvázait. Emellett – mint a kutató kiemelte – sok segítséget kaptak az asinarai nemzeti parktól is, mivel annak igazgatója fontosnak tartja, hogy a Szamár-sziget magyar érintettségét is megismerjék az emberek.
Margittai Gábor elmondta: az Asinara-projekt harmadik eleme, a Szamár-sziget rabjai  című dokumentumfilm a Magyar Média Mecenatúra Ember Judit dokumentumfilm-pályázatán elnyert támogatásból és sok önkéntes segítséggel készült el. Kiemelte: Major Anitával közös, többéves kutatásuk nyomán sikerült beemelni a köztudatba a balkáni halálmarsot megjárt katonák emlékét és egyúttal a történész szakma érdeklődését is felkeltették. Mindemellett a politikai döntéshozók is fokozott figyelemmel kísérték munkájuk eredményeit: Áder János köztársasági elnök nevében főhadsegédje, Szegő László dandártábornok a szigetre is ellátogatott, és az osztrák-magyar katonák emlékére a hadifoglyok nyughelyén, a csontkamrában koszorút helyezett el.