A többi évszakfordulóval ellentétben, a nyár évről-évre kérlelhetetlenül, már-már inkvizíciószerűen csavarodik át őszbe. Becsöngettek, kezdődik az iskola. Meg az óvoda, meg a bölcsőde. Senki sem úszhatja meg. Ilyenkor csak egyvalami segíthet: egy ördögi kompromisszum, ami nem más, mint a betegség. Én már egészen hamar, szeptember közepén elestem a harcban: önhibámon kívül megfáztam. Az első két nap halálhörgés és siralom után maradt egy kis hőemelkedés, kis köhécselés, kis orrfújás, kis paplanka, kis idétlen tévéműsor, kis meleg tea, és két-három nap fizetett (de legalábbis erős alibivel megtámasztott) szabadság, avagy hosszú hétvége. 

Kép forrása

Két iskola
Ebben a meglehetősen szánalmas, náthás dezertőr állapotomban merengtem az őszön. Hogy mit lehet ilyenkor csinálni. Úgy tűnik, hogy az évezredek alatt két iskola bontakozott ki. Az egyik nem hagyja magát, azt kiáltja: Indiánnyár!, és citromsárga szalvétával terít a görög salátához. A másik beletörődik, előveszi a tavalyi gyertyákat, színházjegyet foglal az interneten, dióval és szilvával süt, késő délután pedig bont egy üveg cabernet sauvignon-t a kéksajthoz. 
Oké, ezt csinálják a felnőttek, de mi a helyzet a gyerekekkel? Nem tudom, mert nincs gyerekem. Egy kutyám van, a Rozi, és ő az arany középutat választja: ugyan összeszedi a lehullott diót a földről, és módszeresen lopkodja a szilvát a kosárból, de nincs az a mocsok időjárás, ami visszatartaná egy kis sétától. Szóval bele is törődik meg nem is. Kérem, bocsássanak meg a párhuzamért, de szerintem a gyerekek is ilyenek. Nekik mindegy mi van, játszani kell, tolni ezerrel. És igazuk is van. 
Az egyetlen, ami megakadályozhatja a gyereket abban, hogy ősszel és télen is jól érezzék magukat, az nem más, mint a szülő és a pedagógus. Ők hozták létre a „rossz idő” koncepcióját, amit mint egy jolly jokert vetnek be, mikor valamihez nincs kedvük. Pedig a gyerekeknek mindig van kedvük. Mindig. A probléma megoldása szerintem a megfelelő öltözék kiválasztásában rejlik, ami egyeseknek jelentheti a gumicsizma-esőkabát verhetetlen párosát, másoknak pedig a náza által kifejlesztett szkafandert. Hadd legyen az a kabát egy kicsit vizes, hadd legyen az a cipő egy kicsit saras! Természetesen nem amellett kampányolok, hogy zavarjuk ki a gyereket a viharba, kapjon csak tüdőgyulladást a kis hamis, hiszen mi nem egy Jane Austen regényben élünk…

Kép forrása

Ősz van, esik az eső
A fent tárgyalt problémakörrel foglalkozik a kedvenc őszi mesekönyvem is, Sven Nordqvist Pettson és Findusz sorozatából a Pettson horgászni megy. Hiába, a messzi északon vannak szakértői a borongós időjárásnak és a koránsötétedésnek. A cselekmény meglehetősen egyszerű. Ősz van, esik az eső, Findusznak a kismacskának mindenhez lenne kedve, gazdájának az öreg Pettsonnak pedig semmihez. 
„ – Maradj már nyugton!! – mordult rá Pettson, és mélyet sóhajtott: - Micsoda pocsék nap… Olyan vacak idő van, semmihez sincs kedvem! 
– Remek – örült meg Findusz -, akkor egész nap játszhatunk! 
– Neem! – hördült fel Pettson. – Játssz csak szépen egyedül! És ha szabad kérnem máshol.
– Egyedül, egyedül, máshol, máshol! De én veled akarok játszani! Itt és most! Játsszunk macskadörzsölőst, te lehetsz a macska!
– Nem – morogta Pettson, és kibámult a távolba. – Nincs időm, fát kell vágnom. De nem akarok. Fel kéne ásnom a krumpliföldet. De ahhoz sincs kedvem. A legszívesebben itt ülnék egész nap, és csak sajnálnám magam.”

Kép forrása

Findusz nyer
Findusz elkezdi lebontani a házat, és ezzel egy időben próbálja felvidítani az öreget. A masszív rezisztencia ellenére Findusz nyer: lábfájást színlel, Pettson megsajnálja, és végül elmegy vele horgászni.  
„ – Nem fáj már a lábad? 
–  Neeem, nem is fájt – vallotta be Findusz –, csak azért mondtam, hogy becsapjalak. Hogy gyere el velem horgászni.
– Azt a macska mindenit! – kuncogott Pettson. – Te aztán tudod, hogyan érd el, amit akarsz. A végén még arra is ráveszel, hogy leüljek veled játszani. Pedig nem akarok.
–  Dehogynem – mondta Findusz –, majd meglátod, milyen jó lesz!”
A történet nagyon bájos, az illusztráció, mint mindig, most is viszi a prímet. A gyerekek Findusszal érezhetnek együtt, a felnőttek pedig Pettsonban ismernek majd magukra, így a kicsik és nagyok a mese végén jót mulathatnak majd egymáson, de önmagukon főleg.  
„Teljes csend és nyugalom honolt a tájon. A levegő nedves volt, szinte hideg.
Jólesik mozogni egy kicsit, gondolta Pettson. Sokkal jobb kint lenni, mint otthon ücsörögni nagy bánatosan. Nemsokára el is felejtette, hogy min szomorkodott.”