Kevés történelmi jelenség vált ki olyan ösztönös borzongást a modern emberből, mint a kasztrált fiúénekesek története. Nehéz elképzelni, hogy évszázadokon át családok ezrei döntöttek úgy: gyermekeik jövője érdekében visszafordíthatatlanul megcsonkítják őket. Még nehezebb elfogadni, hogy mindez nem valamiféle titkos szekták vagy barbár népek szokása volt, hanem az európai keresztény kultúra egyik különös, évszázadokon át fennmaradó intézménye. Richard Harvell A kasztrált című regénye ezt a történelmi valóságot idézi meg, de jóval többet tesz puszta történelmi rekonstrukciónál. Arról is beszél, milyen árat kell fizetni a kiválóságért, a sikerért, a felemelkedésért – és vajon felismeri-e valaha, hogy mit nyer és mit veszít el.

A regény főhőse, Moses Froben egy svájci kolostor világából indul, ahol kivételes hangja hamar kitűnik környezetéből. Életének fordulópontja akkor következik be, amikor a zenei nagyság ígérete összekapcsolódik a kasztráció lehetőségével. Harvell érzékenyen mutatja be azt a lelki folyamatot, amelyben a tehetség fokozatosan árucikké válik, az emberi test pedig eszközzé egy nagyobb cél szolgálatában.

A történet természetesen fikció, de történelmi háttere nagyon is valós. A 16–18. század Európájában több ezer fiút kasztráltak azért, hogy megőrizzék gyermeki hangjuk tisztaságát. A katolikus egyház templomaiban nők hosszú időn át nem énekelhettek liturgikus szolgálatban, ugyanakkor az egyre összetettebb egyházzenei művek magas fekvésű szólamokat követeltek. A megoldást a kasztrált énekesek jelentették. A beavatkozást hivatalosan sohasem engedélyezte az egyház, mégis széles körben eltűrt gyakorlat maradt, különösen Itáliában.

A műtétek többségét gyermekkorban végezték el, gyakran szegény családok beleegyezésével. A remény egyszerű volt: ha a fiúból ünnepelt operaénekes válik, egész családja felemelkedhet a nyomorból. A valóság azonban egészen más képet mutatott. A kasztrált fiúk túlnyomó többségéből sohasem lett Farinelli vagy Caffarelli. Életük gyakran testi torzulások, hormonális problémák, társadalmi kiszolgáltatottság és lelki magány között telt.

Harvell regénye éppen ezt a tragikus kettősséget ragadja meg. A rendkívüli hang mögött mindig ott áll a visszafordíthatatlan veszteség. A művészet szépsége mögött a test megcsonkítása.

A kasztrált énekesek kora a 18. század végétől fokozatosan hanyatlani kezdett. A felvilágosodás emberképe egyre kevésbé volt összeegyeztethető a gyermekek ilyen célú megcsonkításával. Az operaszínpadokon egyre nagyobb szerepet kaptak a női énekesek, a társadalmi érzékenység változott, az orvostudomány fejlődése pedig világosabbá tette a beavatkozás következményeit. A döntő fordulatot végül a 19. század vége hozta el: a gyakorlat gyakorlatilag megszűnt, X. Pius pápa pedig 1903-ban egyházzenei reformjaival végleg háttérbe szorította a kasztrált énekesek alkalmazását. Az utolsó híres kasztrált, Alessandro Moreschi halálával egy korszak végleg lezárult.

Legalábbis ezt szeretjük hinni.

Harvell könyve ugyanis akaratlanul is sokkal kényelmetlenebb kérdést tesz fel annál, mint hogy miként történhetett meg mindez évszázadokon keresztül.

Valóban magunk mögött hagytuk ezt a gondolkodásmódot?

A modern olvasó természetes erkölcsi fölénnyel tekint ezekre az időkre. Megdöbbenünk a gyermekekkel szembeni kegyetlenségen, és úgy érezzük, semmiféle művészi teljesítmény nem igazolhatja egy ember életének ilyen mértékű megcsonkítását.

Csakhogy a kérdés nem tűnt el.

Csupán átalakult.

Minden korszak megteremti a maga kasztrációit. Mindig akad valami, amitől azt reméljük, hogy nélküle sikeresebbek, gazdagabbak vagy boldogabbak leszünk. A modern társadalom ritkán kér testi áldozatot, annál gyakrabban követel lelkit. Karrierért feláldozott családi élet, a folyamatos teljesítménykényszer miatt elveszített egészség, a siker reményében háttérbe szorított emberi kapcsolatok, a kényelmes élet érdekében feladott közösségek, a biztonságért feláldozott szabadság – ezek már nem sebészkések nyomai, hanem a modern élet láthatatlan metszései.

A kasztrált énekesek története ezért nem csupán történelmi kuriózum.

Tükör.

Éppen ezért Harvell regénye nem egyszerűen egy letűnt világ története. Sokkal inkább annak felismerése, hogy az ember mindig hajlamos önmagából levágni valamit azért, hogy megfeleljen saját kora vagy éppen aktuális környezete elvárásainak.

És talán ez a könyv legfontosabb kérdése.

Hol húzódik az a határ, amelyen túl a siker már nem gazdagítja, hanem megcsonkítja az embert?

Erre a kérdésre a regény nem ad egyértelmű választ. Nem is kell. Elég, hogy végig ott motoszkál az olvasóban, miközben Moses Froben sorsát követi. Mire az utolsó oldalhoz érünk, már nem a kasztrált énekesek múltján szörnyülködünk, hanem saját életünkre kezdünk gyanakodva tekinteni. Vajon mi mit adtunk fel azért, hogy megfeleljünk a korunknak? És valóban megérte-e?

Ez teszi Richard Harvell könyvét jó történelmi regénynél is többé. Olyan művé, amely nem hagyja a múltat a múltban.

Richard Harvell: A kasztrált, Fordította: Gáti István, Typotex, 2016.