Kétféle ember létezik: az egyik szeret vitázni, a másik irtózik tőle. És persze nem is így mondják pontosan, hanem azt mondják: vitatkozni. E sorok írója azt vallja: a jó vitában felizzik az igazság, illetve arról is meg vagyok győződve, hogy attól, hogy két vagy több ember vitázik egymással még nem kell ellenfélnek, ellenségnek tekinteni a másikat. A vitakultúráról szóló könyvvel kínáljuk meg olvasóinkat ezúttal.

Vajon miért van, hogy választások előtt mindig felgyorsul az idő? Ennek a szinte filozófiai kérdésnek a megválaszolását ezúttal az olvasóra bízom. Azzal folytatom, hogy a választások sorsdöntő fordulatokat hozhatnak, melyeket ezért viták, nem egy esetben az idő felgyorsulására rezonáló, heves viták előznek meg. Nem árt tehát ha tudjuk, hogy mi fán is terem a vita, illetve hol tart ma Magyarországon a vitakultúra? A most ajánlott könyv pontosan ebben segít. A Vitára fel! – Útmutató a vitázás mesterségéhez című kötet, melyet Dunai Márk Bence, Fekete Sándor, Kiss Zsombor szerzők jegyeznek mint látható amolyan kalauz arra nézvést, hogy milyen a jó vitázó, melyet ezek szerint akár mesterségnek, szakmának is lehet nevezni. 

Virtuális MZ/X barátomat megkértem, hogy rittyentsen egy nagyon rövid összegzést arról, hogy az ókorban és a középkorban milyen nevek mentén alakultak ki a vitakultúra alapjai. 

Mint írja: „Az ókori vitakultúra gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza, ahol a filozófusok, mint Szókratész, Platón és Arisztotelész a dialógusokon keresztül keresték az igazságot. Szókratész módszere a kérdezés és válaszok sorozata volt, amelyet Platón dialógusai örökítettek meg. A római korban Cicero és Seneca is fontos szerepet játszottak a retorika és a filozófiai vita fejlesztésében. A középkorban pedig Aquinói Szent Tamás és Al-Gazáli is a vitatkozás módszerét alkalmazták teológiai és filozófiai kérdésekben. Így a vita és a replika mindig is a tudás és az igazság keresésének központi eszköze volt az évszázadok során.”

A kiadó így fogalmaz a Vitára fel! című kötetről: „Napjainkban kerüljük a szóbeli érintkezést, rövid üzeneteket váltunk, gyakran ikonokkal fejezzük ki véleményünket. Miközben számtalan alkalommal megkerülhetetlen, hogy hatékony érvelés révén valósítsuk meg céljainkat. A vitázás létszükséglet a szó csalókán negatív konnotációja ellenére, hiszen a vita saját álláspontunk érvényre juttatása mellett új felismerésekkel és ismeretekkel gazdagíthat minket, elengedhetetlen eszköz kapcsolataink fenntartásához nemcsak a magánéletünkben, hanem a munka világában is.
A Vitára fel! gyakorlatorientált kézikönyv a racionális vitázás mesterségéről. Bemutatja, hogyan vitatkozhatunk különböző helyzetekben, milyen eszközökkel építhető fel egy jó érvelés, és hogyan kerülhetők el a logikai hibák. Közérthetően tárgyalja az érveléstechnika elméleti alapjait, valamint a szerzők átfogó tapasztalataira épülő gyakorlati útmutatót ad a kritikai gondolkodás és a kommunikáció kulcskompetenciáinak fejlesztéséhez, továbbá vitafoglalkozások szervezéséhez is. Függeléke játék- és gyakorlatleírásokkal segíti a szakmabeliek munkáját.” Ezen túl egyben a kiadvány céljáról is írnak. „A könyv azzal a céllal íródott, hogy az egyéni készségek mellett a hazai vitakultúra fejlesztéséhez is hozzájáruljon. Haszonnal forgathatják a kötetet diákok, vitaversenyekre készülők és olyan szakemberek, akiknek a meggyőzés, érvelés a munkájuk szerves része, továbbá vitatrénerek és pedagógusok, akiknek oroszlánrésze van a jövő párbeszédkultúrájának megalapozásában, illetve bárki, aki az élet társasjátékában szeretne jól boldogulni.”