Különlegesen szép verseskötet jelent meg a közelmúltban a Parnasszus Könyvek gondozásában. Kégl Ildikó - Filip Tamás: Kétszemélyes Ország című versgyűjteménye nemcsak azért érdekes, mert egy költőpár mélyen megélt szerelmét mutatja meg az olvasóknak, de a két lírai vallomáscsokor arra is példa, miként szeret a férfi, s miként a nő. Különösen erős érzelmi, intellektuális és nyelvi összehangolódást mutatnak a kötet versei, melyek egyszerre vallomásosak és erotikumtól fűtöttek.

Mielőtt azonban nagyon előre szaladnék, érdemes ott kezdeni, hogy Kégl Ildikó költő, író, újságíró, esszéista és irodalomszervező, és Filip Tamás József Attila- és Budapestért-díjas költő, szerkesztő, esszéista nagyjából egy évvel ezelőtt házasodott össze, így a friss kötetben nem a megszelídült hitvesi szeretet, hanem egy különleges, elemi ösztöntől fűtött, mégis éteri szerelem hangjai szólalnak meg. „téplek, haraplak, / ragadozószemem villog /  a bozótban, hajnalodik tőle” (K.I. Áldozati billog). A kötet egyik érdekessége pedig az, milyen módon fogalmazza meg a szerelmet a két lírikus: a nő és a férfi úgy kapaszkodnak egymásba, úgy teremtenek végleges otthont egymásnak, hogy eközben egészen egyedi versvilágot hoznak létre, amiben egyszerre van jelen a gyermekien tiszta szerelem és a már-már animális vágy. „Egy bugyi az asztalon. / S mint Schiller a romló almát, / megmarkolom és beleszippantok. / Jótétemény ez a költészetemnek. / Egy falat bugyi, melyet átjár / a legszebb nőstény illata” (F. T. Máglyaélet 10). Elmerülve a költeményekben az az érzésünk, a versekkel párhuzamosan egy különleges naplót is olvasunk; a férfi és a nő intim hangvételű, személyes élményei — reflexióik, érzéseik, gondolataik — elevenednek meg a szövegekben, s teszik egyszerre izgalmassá és emelkedetté a kötetet. 

Filip Tamás költészetét a kritikusok korábban Nemes Nagy Ágnes — a lírai ént háttérbe szorító — objektív lírájához hasonlították, ám ezek a versek azt mutatják, a szerelem új színt hozott költészetébe. Miként a kötet utószavában Halmai Tamás költő, esztéta, kritikus is rámutat, mindkét szerző költészete átalakult ebben az éteri – de erotikummal is hitelesített – párbeszédben. Filip melankolikus szürrealizmusa, identitástöbbszöröző vendégjátékai nyugvópontra találtak e váratlan idill beszédformáiban: „Mutass rám, Királynő. / Kezedben napóra-pálca. / Az idő úrnője vagy, / te csavarod fel az órarugókat, / teleírod ünnepekkel a naptárakat, / engeded, hogy játsszak, / a fiad vagyok, bokrétát / kötök neked pitypangokból, / sárgák, mint a Nap. / Süt szentekre, bolondokra, / szemedben mindkettő vagyok…” (F.T. Máglyaélet 8)

Hadd tegyem hozzá, a versválogatásban nem ölelkezve, felelgetve, egymásra reflektálva jelennek meg a Kégl és Filip versek – ahogy egyébként bizonyára megszülettek (Legalább is úgy képzeli el az ember a költő házaspár életét, hogy számukra az intimitás része az is, hogy egyikük versére a másik nem pusztán kritikai megjegyzésekkel, de talán inkább verssel válaszol…)  – hanem külön tömbökben, előbb a nő, utóbb a férfi költeményei. Mindez szép példa arra, hogy a szerelemben feloldódva, hogyan tudja megtartani mégis a két költő saját szólamát, egyéniségét. 

Ha már a szerkesztés szóba került gyorsan elmondom azt is, hogy a könyv a versek angol fordítását is tartalmazza Land for Two címmel, Gyermán-Tóth Márta tolmácsolásában. Remek összefoglalójában Halmai Tamás azt is megjegyzi, a kötetben megjelenő belső harmónia mellett a különbségek is szembeötlőek. Míg egyfelől azt írja: „jelen kötet nemcsak az érzelmi és intellektuális, de a nyelvi és esztétikai összehangolódás fokozatait is fölmutatja”, másfelől arra is rámutat, hogy miben különbözik a két alkotó versvilága. Így fogalmaz a kritikus: „a női vershang érzékszervi tobzódása és hús-vér képzeletre hajlamos, vajákos mellérendelések és szertartásos ráolvasások indáznak mondataiban; a férfitónus reflexívebb-rezignáltabb megszólalást is ismer, és kontemplatív körültekintésre is képes – miközben a rajongás retorikájában oldja föl nyelvtani énjét.”

Menjünk is tovább ezen a vonalon, mert a szerelem hangjainak összecsengésén túl nagyon is izgalmas az a különbözőség, ahogyan a nő és a férfi, Kégl Ildikó és Filip Tamás megragadja és verssé formálja szerelmük megélését. Kégl Ildikó versei nemcsak „vajákosak”, ahogy Halmai Tamás fogalmaz, de egyenesen misztikusak: a nő úgy ír, mint aki tisztában van a szerelem földöntúli jellegével, időtlenségével, nemzedékek sorát átölelő, formáló, sőt megteremtő jelentőségével. Filip Tamás inkább ünnepélyes, versei zsoltárszerűek, olyanok, mintha valami magasztos létformát dicsérnének, mintha a szerelem csodáját köszöntenék, belelátva azt az emberi lét minden aprócska rezdülésébe. „Megunhatatlan, hogy verset / írok hozzád, és oly fenséges, / ahogy fényeddel kivilágítod / szívemben az ereket” (F. T. Hotel Severus). Ennek megfelelően a nő a konkrét helyzeteket is egyetemes nézőpontból látja. Fölfedezi a csodát a fák lombjában, nesztelen léptekben, kutyák vonyításában. „Álmomból tudom, hogy vagy, / sétáltam a házad körül, / és énekeltem hozzád az / idő anyanyelvén” (K. I. Séta egy ház körül). Kégl Ildikó tisztában van vele, hogy magában hordja a végtelenséget. Filip Tamás versei olyanok, mintha a lírai alany valami misztikus beavatás részese lenne, a szerelem egyéni élete értelmének végső nyitját adná meg, olyasféle élményt, amin túl már nincs és nem is lehet semmi. Amin túl már nincs öröm, nincs boldogság, nincs mámor, mert a férfi és a nő egymásra találásának minden csodája teljessé lesz ebben a kapcsolatban. 

Ezért Kégl Ildikó versei nyitottak, perspektívikusak, végtelenbe mutatóak, Filip Tamás versei befejezettek, lezártak, magukba fordulóak. A nő a kivirágzást, a kiteljesedést, a férfi a megérkezés, a megnyugvás élményét szövegezte meg. Kicsit olyan mintha nő és férfi nem is várhatna mást az együttes léttől, csak éppen azt, amit Kégl Ildikó és Filip Tamás fedezett föl benne. A vágy és a zsoltárszerű, éteri tisztaságú szerelem akkordjai egyszerre csendülnek fel verseikben olyasfajta összetartozásról, egységről árulkodva, amely képes gazdagabbá, jobbá tenni a világot. Zárásként újfent Halmai Tamást idézve; „olyan transzcendenciát nyit meg ez a szerelem, melyben a szavak is összetükröződő fények játékává alakulnak: Tekinteted szívmagasság ér, / és kifénylik tőle a világ.” (K.I.: Szívmagasság) — „…oly fenséges, / ahogy fényeddel kivilágítod / szívemben az ereket” (F.T.: Hotel Severus). Hogy is mondta Tolsztoj? Mindenki annyit él, amennyit szeretett.