Benyomásokban és asszociációkban gazdag, hömpölygő gondolatáramlás a Lánytörténet, melyben az első (egyoldalú) szerelem és szexuális kapcsolat megélésének kudarcát, s az ehhez tapadó mély csalódást és feloldhatatlan szégyenérzetet tematizálja a szerző. Annie Ernaux regénye belső konfliktusoktól terhes próza, melynek vibráló feszültségét egy, a kamaszkorban gyökerező, feldolgozatlanul maradt lelki probléma élezi ki, s tartja fenn. 

A Lánytörténet mélylélektani elemzése, pszichoanalitikus interpretációja egy egyoldalú szerelemnek, egy meggondolatlan és elhamarkodott szexuális kapcsolatnak, melynek életre szóló sebeit hordozza a főszereplő. A folyamatosan áradó monologikus térben egyetlen személy, Annie Duchesne tudatára koncentrálunk: visszaemlékezéseire, kamaszkori traumához való viszonyulására. Ahogyan kegyetlen őszinteséggel, a megértésre irányuló makacs igénnyel újra és újra átcsurgatja magán a történteket a főszereplő, érezzük, hogy a (női) lélek legmélyebb rétegeibe ás le a szerző. „Az 58-as lány” tudatának működése alakítja a narratívát, mely arra tesz kísérletet, hogy a lelki sérülést kísérő árnyékkal szembenézzen, s azt valamiképp feloldja a történet elbeszélőjeként megjelenő idős hölgy. 

Meghitt, nosztalgikus hangulattal vezeti be a történetet Annie Ernaux, amikor azt a prózatechnikát alkalmazza, hogy egy fényképből hívja elő a szöveget, azaz egy fotó nézegetésének folyamatából, lépésről-lépésre bontja ki a Lánytörténet főszereplőjének előbb külső jegyeit, majd személyiségvonásait. Ovális arc, magas homlok, egyenes orr, gesztenyebarna haj, besütött frufru — ad leírását a tizenhét éves kamaszlányról, egykori önmagáról az idős nőként megjelenő elbeszélő. „A fényképen látható lány egy idegen nő, aki rám hagyta az emlékezetét” — szögezi le aztán hirtelenjében, hűvös tárgyilagossággal, s ez a hozzáállás igen feltűnő és beszédes: jól mutatja, hogy a jelenkori Annie Duchesne minden igyekezetével próbálja eltávolítani magától fiatalkori énjét. Szétfeszíti a szöveget a szerzői bizonytalanság, ami, alighanem tudatos prózatechnikai eljárás: mintha a történetírás során folyamatosan arról győzködné önmagát az elbeszélő, hogy megírja-e, megírhatja-e, amit már elkezdett megírni. Mindezek miatt alkotáslélektani megközelítésből is egészen unikális és szokatlan regény a Lánytörténet. Szemléletesen emeli a szövegbe lelki vívódását az elbeszélő, beavatva olvasóját abba a folyamatba, miként próbálta hárítani a kényelmetlenül önfeltáró történet megírását. „el akartam felejteni ezt a lányt… Soha nem sikerült. Könyvterveim közé húsz éve feljegyzem az „ 58”-at. Ez az örökösen hiányzó szöveg. Amit folyton elhalasztok.” 

Ezt a konstans küzdelmet mutatja az elbeszélés perspektíváinak váltakozása is. Egyes szám harmadik személyben szólal meg a narrátor, amikor kamaszlány önmagára emlékezik, E/1.-re tér át, amikor jelenkori énje beszél, ugyanakkor a megtapasztaló én és az elbeszélő én gondolatai időnként egybefolynak, hogy egy folyamatosan áradó monologikus rendszert alkossanak. A regény előrehaladtával kútmélységből törnek fel Annie Duchesne kamaszkori emlékei, melyekkel dolga van, s amelyek az idők folyamán a női lélek legmélyére ülepedtek. Ennek a prózavilágnak ugyanakkor fontos motívuma a történetírás folyamatának ábrázolása, az emlékezés problematikájáról való beszéd. A szerző ugyanis az írás stációit is dokumentálja: a múltbeli esemény rekonstruálásának, pontos felidézésének és szavakkal történő leírásának nehézségeire, esetlegességére hívja fel a figyelmet, mindez elbeszélésének integráns részét képezi. 

Hömpölygő, lázas belső monológok, naplótöredékek által jutunk el végezetül a raglánujjú, állógalléros pulóvert viselő, ovális arcú, besütött frufrujú kamaszlány, Annie Duchesne személyiségének, mentalitásának, habitusának megismeréséig. A Lánytörténet végére nagyon ismerőssé válik az a besütött frufrujú tizenhét éves francia lány, aki először tölt együtt egy éjszakát egy fiúval, s aki hiába jeles tanuló, s az iskola dicsősége, minden tudása elméleti, „csak a saját miliőjét ismeri… Amit a világról tud, azt könyvekből és női magazinokból tanulta.”

Annie Ernaux regénye egy vallomásos, önéletrajzi ihletésű történet egy hosszú évtizedekig feldolgozatlanul hagyott lelki sérülésről, egy lány felnőtté válásának folyamatáról. A Lánytörténet egy önismereti út, melyből hatalmas erő árad: az író önnön felszabadításának ereje. 

Annie Ernaux: Lánytörténet. Magvető, Budapest. 2022. Fordította: Lőrinszky Ildikó. Éditions Gallimard, Paris. 2016