A valóság akkor a legjobb, ha te magad fested meg

Frida épp olyan, mint bármelyik kortársa. Normális 17 éves lány. Csak épp a vörös haja különbözteti meg egy kissé, amit az édesanyjától örökölt. Az édesanyjától, akit szinte alig ismert, és akiről olyan keveset beszél az apja is. Ám egy napon felkerekednek, és Skóciába költöznek, oda, ahol végre megismerheti az anyukája múltját – és ily módon a sajátját is. Győri Katalin regénye a Móra Kiadó Flow sorozatának debütáló kötete.

Frida régi vágya teljesül, amikor édesapja állást vállal Edinburghban. Reméli, hogy a korán elhunyt édesanyja szülőföldjére érve végre jobban megismerheti őt a rokonokon, barátokon keresztül. Szerencsére nemcsak a kreativitását, hanem a kíváncsiságát is anyjától örökölte. Nem nyugszik, amíg nem kap válaszokat a kérdéseire. Az elsőre idegen vidék egyre otthonosabbá válik, amint barátokra talál, megismeri anyai rokonait, sőt még valakit… 

Frida ceruzával és ecsettel keresi az útját. A képek segítenek neki befelé figyelni, megérteni azt, ami vele történik és megfogalmazni azt a hiányt, amely súlyként nehezedik a vállára. 

Az egyéves skóciai út alatt Frida és édesapja is sokat tanul, így talán egymást is jobban megértik majd… Az olvasó a régi kőházak falainál, rejtélyes kastélyok termeiben, a lóistálló közelében vagy a középiskolában, az egyenruhás diákok között maga is a történet részesévé válik.

A Móra Kiadó új, fiataloknak szóló sorozata, a Flow nem a szuperképességekkel bíró, rendkívüli küldetésben lévő hősökről szól. Szerintünk az igazi szupererő az, ha valaki a hétköznapi élet kihívásaival is megbirkózik. Az igazi szuperhős pedig, akivel őszintén izguljuk végig a történetét. Mint egy barátnő vagy a szomszéd lány. Ő az, aki mer álmodni, még akkor is, ha úgy tűnik, a mindennapi életében nincs semmi, de igazán semmi érdekes. Pedig az élet valahogyan mégiscsak történik, zajlik: suli, család, barátok, utazások, feladatok, félreértések, igen, néha szerelem is ‒ és remek dolog benne lenni! 

Győri Katalin író, dramaturg szuperereje a történetmesélés, amely az édesapja fejből mondott esti meséi nyomán kelt életre benne. Debrecenben született, itt járt középiskolába, majd magyar−angol szakon végzett egyetemet. Beutazta a fél világot, középiskolai tanárként feltérképezte a mai fiatalok ágas-bogas lelkivilágának útvesztőit, férjhez ment, és anyává is válhatott. Mára színdarabok, gyerekkönyvek, novellás- és verseskötet, ifjúsági regény és fordítások sorakoznak a könyvespolcán. A Nem festek álmokat a harmadik ifjúsági kötete.

A Nem festek álmokat című regény megrendelhető a Móra Kiadó weboldalán, itt: https://mora.hu/konyv/nem-festek-almokat?utm_source=KONYVKULTURA_KELLO_SZEPT&utm_medium=CIKK&utm_campaign=PAID