Leírhatatlan és röviden összefoglalhatatlan, mi mindenről szól ez a könyv (szinte könnyebb lenne felsorolni, miről nem szól), és nagyon fontos, aforizma-számba menő megállapítások is elhangoznak benne. Ezek közül most kettőt mutatok: „Aki úr, nemcsak a földön és a pokolban, de a börtönben is úr.” Illetve: „Az ország érdeke megint fontosabbnak bizonyult az egyéni igazságnál.” 

Ha nem írtam volna a sorozat harmadik kötetét megelőző két előző kötetről (A háromfa hölgyéről és  Az Úr szukáiról lelkes recenziót, akkor is örömmel szólnék a sorozat harmadik kötetéről, hiszen nem gyakori, hogy az ember nagybátyjának a témával való kutatásaira és fordítására a könyvben többször is hivatkoznak. 

A Szentháromság ugyancsak méltónak bizonyul az első két kötet által igen magasra helyezett bizalomra: sőt, talán még azoknál is mesteribb és szövevényesebb, de „minden a helyére kerül”-ően megnyugtató benne a nyomozás, a szálak szerzői kézben való tartása lenyűgöző, a korról való elmélyült tudás meggyőző, a szakralizáció (Mátyás király, Janus Pannonius stb.) nem kicsit de a továbbra is kellő erővel részletezett erotika, és ezen belül az intertextuális utalásrendszer meglepően (már annak, aki nem szokott hozzá ehhez az első két kötetben) erőteljes, jóllehet ez elég erőtlen szó arra, amit olvasunk. 

A történet ugyancsak bonyolult, ez már a fülszöveg figyelmes elolvasásakor is feltűnik: „Buda, 1467. március. Mátyás király szakadatlan harcban áll, és a kincstár kong az ürességtől. Pénz kell, sok pénz, lehetőleg azonnal. Miközben diétára gyűlnek az országos rendek, Marcus, a budai hóhér megbízást kap Münzer tanácsos egyik barátjától, Budai Lénárttól, hogy találja meg felesége és két gyermeke gyilkosát. Mielőtt végére járhatna a történteknek, egy megcsonkított kisfiú tetemére bukkannak Jakab, a rosszhírű orgazda házában. A testen, mint nyers pergamenen, pengével metszett ábra látható: a Szentháromság pajzsa. Nyomozása során Marcus ismeretséget köt az éppen Budán raboskodó Drakulával, remélve, hogy segítségére lehet a mind szövevényesebbé váló ügy megoldásában, s cserébe talán tisztázhatja Haveselve félelmetes fejedelmét az árulás vádja alól”, és így tovább. 

Mint említettem, Marcus nyomozása olyan bonyolult és olyan mesteri (mint ahogy a leleplezése is, amely már-már valóságos hamleti színjáték a bűnös lebuktatására), hogy ilyenre talán csak a legprofibban megírt krimik képesek: a csavar utáni csavar még csak a csavarmenet eleje, az olvasó meg ámuló-bámuló szemekkel megy a narrátor után, és hisz el neki mindent, hogy néhány oldal múlva ismét forduljon egyet a sztori (ez mondjuk a korábbi kötetekben is így volt, de mostanra mintha kvintesszencálódott volna). Ahogy a fiam mondaná: plot twist hátán plot twist. 

Drakula gróf és hírhedt kegyetlenkedései nemcsak a könyv szereplőit, hanem a narrátort is igencsak izgatják, ezért szívesen időzik el a témánál: a karóba húzás részletezését ilyen dermesztő aprólékossággal még szinte sehol nem láttam leírva, bár a szerző is utal az utószóban Ivo Andrić Híd a Drinán című nagyszabású művére, ahol további részleteket olvashatnak az arra kíváncsi kevesek. Ha már tettem egy kevés, kritikának érzékelhető megjegyzést, kiegészítem egy másikkal is: a hóhér és szerelme, a bordélyházat vezető Regina szerelmi életének részletezése és részletezésének módja nem mozdult sokat az első kötet óta – aki először olvassa, annak nagy élvezet, a többszöri olvasó viszont várna valamit még, mert túl sok ez a mechanikus és mindig ugyanolyan boldogság-deskripció (még ha sejtéseink szerint minderre azért is van szükség, hogy ellensúlyozza a könyvben szinte oldalanként sorjázó borzalmakat). Persze, ez utóbbit humorral is oldja helyenként a szerző, például morbiddal: „– Ilse hallgatott Lénárt előtt a süteményről. És a méreg is valahogyan odakerült. – Tudom. – Talán egy kínvallatás jót tenne nekik”, vagy afféle házastársi évődő beszólogatással: „Marcus inkább nem számolt utána, hány órát tölthetett itt magányosan a kisfiú. Regina biztosan megteszi, hisz olyan jó értett a számokhoz, meg ahhoz, hogy a fejére olvassa a hibáit az alkalmas időben. Tehát bármikor.”

Leírhatatlan és röviden összefoglalhatatlan, mi mindenről szól ez a könyv (szinte könnyebb lenne felsorolni, miről nem szól), és nagyon fontos, aforizma-számba menő megállapítások is elhangoznak benne. Ezek közül most kettőt mutatok: „Aki úr, nemcsak a földön és a pokolban, de a börtönben is úr.” Illetve: „Az ország érdeke megint fontosabbnak bizonyult az egyéni igazságnál.” 

A történet vége szerencsénkre eléggé nyitott; hóhér pallosára (karójára, kerekére, bitójára) kerülő bűnös ember is mindig akad; Marcus ravasz és briliáns nyomozóeszében rengeteg még a tartalék – így joggal remélhetjük, hogy a remek regényfolyam folytatódik újabb és újabb kötetekkel. 

Gráczer L. Tamás: Szenháromság. A budai hóhér sorozat harmadik kötete. Prae Kiadó, Budapest, 2025.