Csontváry Kosztka Tivadar varázslatos világával folytatódik a Pagony és a Magyar Nemzeti Galéria közös sorozatának második része. A gyönyörűen illusztrált kiadvány izgalmas nézőpontokon és információkon keresztül teszi jelenvalóvá a kisiskolások számára a magyar művészettörténet egyik legtitokzatosabb festőóriásának életművét.

A szerzők - Király Zsuzsanna, Molnár Brigitta és Sepsey Zsófia múzeumpedagógusok - értő módon, ugyanakkor szórakoztató, a gyerekek számára élvezetes-könnyen befogadható stílusban kalauzolnak végig a művész életpályájának legfontosabb szakaszain. 

Illusztrátor: Fehér Zsanett. 

A kötetben – hasonlóan az előzőhöz – az olvasó mellé szegődik egy rögtönzött idegenvezető: ezúttal egy Csontváry világához „karakterisztikusan illeszkedő” láma alakjában.

A könyv Csontváry nagy látomásával indul, aki akkortájt még nem volt igazi művész, csupán egy szabadidejében festegető, iglói gyógyszerész. Az isteni sugallatként értelmezett hang mégis így szólt hozzá: „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője, nagyobb Raffaelnél.”

A szerzők, talán, hogy oldják a gyerekek számára „túlsúlyos mondanivalót” viccesen felteszik, még az is lehet, hogy Csontváryt egy padláson megbújó barátja tréfálta meg. Akár így volt, akár nem, a lényeg, hogy a 27 éves Csontváry egy hirtelen pálfordulással elindul a sugallat nyomán. Tíz évig tanul, utazik, autodidakta módon képezi magát, hogy valóra váltsa a jóslatot. 

A beérkezés egyik első dokumentuma lesz az az Önarckép, aminek kapcsán a szerzők továbbgördítik a mesét a festőről, akinek első útja Rómába vezet, azért, hogy „a saját szemével láthassa, milyen annak a Raffaellónak a művészete, akit felül kell múlnia.”

A kötet érdeme, hogy Csontváry történetén keresztül beszúr egy sor tágabb kitekintést nyújtó, művészet-és kultúrtörténeti információt. Itt például olvashatunk a portré műfajáról, a vázlatkészítésről, arról, hogy Raffaello Mária gyermekével és a kis Keresztelő Szent Jánossal c. festménye (Szépművészeti Múzeum) honnan kapta az Esterházy Madonna elnevezést vagy épp néhány érdekességet a korabeli utazási körülményekről. 

Annál is inkább, mivel ezek a körülmények jócskán meghatározták a művész mindennapjait, akinek - naplófeljegyzéseiből úgy tűnik, - „egész élete utazás volt.” 

A praktikus kérdéseknél (azaz, hogy a kor viszonyaiból adódóan tényleg bejárhatta-e mindazokat a helyeket, amikről mesélt) persze jóval izgalmasabb, hogy benyomásait, élményeit (akár a helyszínen, akár képeslapok alapján szerezte az inspirációkat) lenyűgöző festményein álmodta tovább. A természet apró létezőin (pillangókon és madarakon) át végül eljutva a természet vad erőit (vízeséseket, égig nyúló hegyeket, tomboló tengereket) megjelenítő - hatalmas vásznakra kívánkozó - gigászi méretekig. 

Csontváry leghíresebb festményein keresztül egyebek mellett eljuthatunk most Itáliába, Libanonba, de a könyv hosszan kitér a szentföldi kalandokra is. (A taorminai görög színház romjai; A Naptemplom Baalbekben; Magányos cédrus; Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban; A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben; Mária kútja Názáretben stb.) 

Mindeközben a szerzők (aprónak tűnő) képrészletekre hívják fel a figyelmet: 

A képek belső tartalmakra utaló színvilágáról, az alakok méretéről, mely átvitt értelemben a szereplők „jelentőségéről” is mesél, a formák egymáshoz viszonyított elrendezéséről, az ellentétpárokra épülő jelképekről, az emberek szintén beszédes mimikájáról és testtartásáról, a természeti formák és épített környezet kapcsolatáról, hogy egyes elemek egymás mellé helyezésével hogyan léphet át a művész az idősíkokon vagy épp győzheti le a tér szabta korlátokat. Vagyis azokra a momentumokra, melyek interpretálása közelebb viszi a nézőt a festmények üzeneteinek megértéséhez. 

A Szerencsés fordulat című fejezetből kiderül, hogy a Csontváry életművet egy – Gerlóczy Gedeon építész alakjában jelentkező - kisebbfajta csoda mentette meg az utókornak, aki véletlenül éppen annak a háznak a kávézójába tért be, ahol Csontváry egykori, immár megüresedett és kiadásra váró műterme állt. Ő figyelt fel a remekművekre, és nem csupán felvásárolta az alkotásokat, de gondoskodott arról, is, hogy kiállítások, illetve az írások kiadás alá rendezése folytán eljuthassanak a közönséghez. A legendához tartozik Picasso Csontváry párizsi (Gerlóczy által szervezett) tárlatán elhangzott megjegyzése, ahol először találkozott a magyar festőóriás alkotásaival: „Nem is sejtettem, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a XX. századnak”.

Itt akár be is fejeződhetne a történet, ám a könyv kiegészül még egy szép epilógussal, a Napút festőjével. 

A fejezet amolyan utólagos főhajtás egy saját korában meg nem értett, utolsó éveiben teljes mellőzöttségben, magányosan élő festőzseni előtt, akinek utóbb már festékre és vászonra sem futotta, ezért fordult erőteljesebben a rajzolás és az írás felé. (ez utóbbi egyik „eredményét” olvashatjuk a kötetben is: részlet a festő A tekintély című írásából) 

És akinek – fűzhetjük hozzá, - csaknem száz évvel a halála után a magyar műkincspiac addigi legmagasabb rekordárán (460 millió Ft-ért) kelt el egy festménye, A titokzatos sziget.

Csontváry sokféle értelmezési lehetőséget magában foglaló öndefiníciója mintha leképezné egész életművének: gondolatainak, alkotásainak, szimbolikájának rejtjelességét. 

Munkáinak számos aspektusa (feltehetően) örökre titok, találgatások-fejtegetések tárgya marad. Egy valamit azonban biztosan tudhatunk róla, - ahogy ezt a gyerekek számára is érthető és szerethető módon elmeséli most e könyv is, - hogy a Napút magyar festője egész életében a teljesség megfestésére törekedett.