Mindent egybevetve nagyon szép könyv lett a Mrs. Quinn híres lesz – arról, hogy időskorban is van élet, vannak célok és álmok, kevés ilyen jó könyv született. Mindezzel együtt könnyed olvasmány (habkönnyű, tejszínhabkönnyű, hogy stílszerűek legyünk), és ez igen ritka és szerencsés kombináció. Ifjaknak és kevésbé ifjaknak egyaránt nagyon ajánlott olvasmány – élmény. 

Kép forrása

Közhely vagy mégsem az? 

„Lassan hatvan éve vagyunk házasok, és az az őszinte véleményem, hogy ha ez az asszony valamit a fejébe veszt, azt el is éri – felelte Bernard. – Bárhogyan alakul, az én szememben már győztes, mert én tudom, mi minden áll a mögött, hogy eddig eljutott. Idősebb korban sokan azt gondoljuk, hogy egyszerűbb életet kell élnünk, Jenny azonban bebizonyította, hogy az út egyik szakaszában sem szükséges lemondanunk az álmainkról… hogy éppen azért tudjuk valóra váltani őket, mert idősebbek lettünk, nem pedig annak ellenére.” Ilyesfajta mondatok tucatjával szerepelnek a brit írónő, Olivia Ford kedves regényében, és bár elsőre úgy tűnik, ez valójában közhelyektől való hemzsegés, mégsem az. Sőt, éppenséggel az ellenkezője: mivel nagyon kevés könyv szól az idősekről, az idősek mindennapjairól, gondjairól, megpróbáltatásairól, frusztrációiról, bánatáról, ritka boldog pillanatairól, egyszóval: életéről, fontos, hogy ilyen könyvek révén ők is szóhoz jussanak, létjogosultságot nyerjenek az örök fiatalság igézetébe beledermedt kortárs gondolkodásban. 

Ezért aztán még szinte kevés is az efféle mondat a könyvben, mely a 77 éves Jenny Quinn története, aki imád sütni, és boldogan él a férjével együtt, de/majd valamilyen, saját maga által sem egészen értett oknál fogva jelentkezik a nagy népszerűségnek örvendő Ki mit süt? című televíziós műsorba, és legnagyobb meglepetésére a döntőig jut. 

Kép forrása

Ki mit süt? 

A könyvnek ezek a részei – ahogy az életről lassan lemondó szereplő új kihívásokkal szembesül, és felismeri, hogy pusztán a kora miatt mégsem kell/szabad mindenről lemondania és mindentől megfosztania magát – igencsak felemelőek, és ha cinikus olvasólelkülettel olvasva közhelyesnek is minősülnek az egyes mondatok, kellő empátiával és a ránk is váró öregkor horizontjában olvasva igenis fontos tézisekké alakulnak át: „Ha lejár az időm, semmit sem hagyok magam után, esetleg néhány receptet a konyhaszekrényben. Talán egész életemben az első nagy cél, amelyet magam elé tűzök, hogy jelentkezem a Ki mit süt?-re. Mindezzel azt akarom mondani, hogy nemrégiben ráeszméltem: vagy most, vagy soha”, indokolja például Jenny levélben döntésének okát, mely levél a jelentkezés egyik feltétele. Vagy: „Azt hiszem, már huszonöt évesen is lehet valaki öreg, ha olyan a gondolkodása. De te nagyon egészségesen állsz hozzá az élethez, drágám”, biztatja például a férje. Illetve: „Mindenki feleannyi idős, mint én – állapította meg. Rúzsát visszatekerte a tokjába, és rápattintotta a tetejét. – De a tapasztalatuk is feleannyi – jegyezte meg erre Bernard.” 

Kép forrása

És a drámai titok

Természetesen ez így még kevés volna egy drámai regényhez, ezért a szerző elhelyez egy olyan múltbéli titkot a főszereplő életében, amely – nem mellesleg a versennyel járó stresszhelyzet miatti felsejlése után – kibillenti egyensúlyából, sőt addigi komfortos életéből is Jennyt, és igen fenyegetően borul rá az új karrierjében a helyét kereső jelenbeli életére. Ez a titok, bár elsőre szintén közhelyesnek tűnik, a visszapillantó fejezetek során (amelyeknek címei egyébként egytől-egyig étel-, elsősorban süteménynevek) olyan erőteljesen elmélyül, hogy igazi, hihető drámává változik, és a többkörös feszültségből már-már katartikus olvasói élmények származnak. Nem győzöm tehát hangsúlyozni, mennyire fontos könyv ez ebből a szempontból (tudniillik a múlt árnyát képviselő hajdani történet méltó szövegkörnyezetbe helyezése szempontjából) is. 

Olivia Ford: Mrs. Quinn híres lesz. Fordította: Szabó Olimpia. Magnólia Könyvkiadó, Budapest, 2025.