Keresztbe kötve

Baka Györgyi és Oláh Tamás egy folyóirat- bemutatón ismerkedett meg egymás írásaival, s a megdöbbentően sok közös téma és élethelyzet inspirálta őket közös kötetük életre hívására. Ennek eredményeként vehettük kézbe Keresztbe kötve. Ikerjelek című, a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából megjelent versgyűjteményt.

Tisztaság, természetesség, életigenlés, természet és ember együttlélegzése, szent és profán elválaszthatatlan kapcsolata jellemzi mindkettőjük költészetét. A kötetben található valamennyi ’párversben’ a költők önmagukon keresztül láttatják a világot, minden lírai vallomásban érezzük, hogy a vers hitelessége a hiteles élet következménye. 

Kép forrása

A titok a nyitottság

Baka Györgyi költészetét már jó ideje nyomon követem, így világos számomra, hogy a közös lírai párbeszéd megteremtéséhez előfutár lehetett a 2022-ben megjelent Rózsaszirmok, mely olvasatomban a költő füveskönyvének tekinthető;  vallomásos önfeltárás és önátadás, számtalan apró villanás egy életút minden jelentős stációjáról, egy életsors minden keserűségének és örömének feltárása, a gyermek világra csodálkozásának ártatlanságával, s a tiszta szeretet utáni sóvárgással, most, a világvége próféciák idején.

Oláh Tamás költő és szerkesztő – eredendően pszichológus – magyar és világirodalmi klasszikusok kitűnő ismerője. Alföldy Jenő egy róla írt méltatásában kiemeli tudományos tájékozottságát. Oláh szabadversei ugyanazokat s témákat járjak körül, mint költőtársa, s ahogy az értelem és az érzelem együtt rezonál verseikben, valóban érezzük, hogy a két költő találkozása, egymásra figyelése minden esetben megtörténik. Az emberi cselekedeteket mozgató érzelem- és ösztönmechanizmusok egyformán működnek, s a pszichikai feszültségek is hasonlóan oldódnak fel a rejtett igazságok és életlényegek feltárásával. Bagdy Emőke egy gondolatát idézem Oláh Tamás méltatásához: „Oláh Tamás szabadverseiben és gonodolatáramlásaiban az involválódás titka a nyitottság”.

A Keresztbe kötve nyitánya lírai önvallomás a költészet szerepéről. Oláh Tamás gondolatait egyre erősödő fokozás tölti fel, olvasatában a vers legyen képes arra, hogy a lehetetlent is lehetőségnek tekinthesse, s személyisége belső erejének segítségével a külső környezeti-társadalmi-fizikai térből bátorságot merítve mondja ki: A költő vallja be a versben, / amit más titkolna. Baka Györgyi Otthonom, az anyanyelv című versében fogalmazza meg, mit jelent a világra rácsodálkozó gyermek számára az anyanyelv szépsége, mely aztán az eszmélés során úgy kíséri végig az embert életútján, hogy Lüktet, lélegzik, simogat. / néha szúr, szorít, elnémít, minden trauma ellenére azonban hittel vallja: Anyanyelvem szavai / a kereszt útját járják, / magamra veszem őket, / mint végleges testet öltésem. Ebben a meditatív-kontemplatív állapotban feloldódik minden feszültség, s érezzük, Baka Györgyi sajátos kifejező-mozzanatainak sűrítésével bizonyítja számunkra, hogy a leírt szavakban nagy hatalmú erő rejtezik.

Kép forrása

Szerelem, születés

Oláh Tamás megható beleérzéssel részletezi az anyaméh-állapotot, tudja, mikor a sejtek osztódó sora / lassan kirakja, megformálja az arcot és alakítja az élő anyagot, amikor még nem lehet tudni mit tartogat számára a kimért idő, mégis, a magzati állapotból a külvilágra kerülve egyértelmű számára, hogy minden kis élet egyedüli példány, aki azért érkezik, hogy végrehajthassa földi életére kiosztott feladatát, s mindvégig meg tudja tartani azt az illúziót, hogy mindenkor tökéletes összhangba tud kerülni a világgal. Baka Györgyi a magzati állapotot úgy éli meg, mint születés előtti szívverést; az értelem és a sejtelmek kettősségében azonban biztosan érzi, hogy emberéletében valami láthatatlan erő anyag-létbe szövi/ az isteni rendelés jeleit. A poétikai hasonlóságok az élmény- és érzékenységformák érintkezésében válnak megtapasztalhatóvá mindkét szerző vallomásaiban. 

A témaválasztás a létértelmezésben sorspárhuzamot mutat, az alapmotiváltság sok esetben megegyező, a létbeli pozíció felmutatása mindkét költő esetében önmegerősítés, önmeghatározás. A létrontás közepette is elengedhetetlenül fontos az életértékek megőrzése, még akkor is, ha tele vagyunk létfilozófiai dilemmákkal.

A két költő versvilágában emlékterek és időrétegek sokféle gazdagsága tükröződik. A realitás és irrealitás ötvözetében mindkét költő olyan egyensúlyi állapotot teremt, mely megvalósítja a külső és a belső valóságélmények szintézisét.

Természetesen nem maradhatnak ki a kötetből a szerelmes versek sem, hiszen ne felejtsük el, ahogy Montaigne írta, a szerelem jön, amikor akar és elemi erővel leteperi az embert, nem szelíden jön, hanem tele szenvedéllyel. És ha a szeretett személy iránti vágyódás barátsággal és elfogadással is párosul, akkor, az erők egyensúlyba kerülnek, és ahogy Oláh Tamás írja kérő-vallomásos soraiban, azonosulunk a tőle származó fohásszal: Engedd, hogy magammal / kiegészíthesselek…elárasztva mindenségedet, / én-nélküli, egy-test / lehessek végre – veled.

Baka György szerelmes verseiben a tiszta vágyódás hangja nem azt célozza, hogy a férfit és a nőt megpróbálja egybeolvasztani, a szerző ugyanis ezt is költészetté varázsolja, az őt irányító erotika is szeretetet fejez ki. kibomló ruhám alatt / bőröm holdja lángol / testem fölissza rezgéseid / lágyul olvad az anyag…tengerszínre vált bennem és benned.

Kép forrása

Hit és erő

Baka György szakrális költő, így verseiben mindenütt érezzük a hit, a kegyelmi állapot elnyerésének igényét, az ő hite pedig nem ’puszta hit’, hanem meggyőződés, ami egyfajta tudást jelent, esetében elfogadhatunk egy régi mondást is, mely szerint homo naturaliter christianus (az ember temészete szerint keresztény).

Oláh Tamás is jelet vár az Úrtól Golgota című versében, ahol Krisztus szenvedéstörténetének stációit tekinti végig mély beleéléssel, Baka Györgyi pedig a Keresztáldozat soraiban ébreszt rá bennünket arra, hogy meg kell őriznünk megváltónk szelíd szavát, hogy áldozatának keresztje figyelmeztessen bennünket szűntelen készenlétre, hogy felismerjük a tények /mögötti valóságban arcát…

Verseik önportrék, vallomásos elmélkedések, gondolati-reflexív feltárulkozások. Mindketten tudják, hogy be kell illeszkedni az isteni szubsztancia rendjébe, ahol fájdalom és önsebzés kíséri végig az emberi élet stációit. Az Ige és a Lélek alakítja az értelmes életet, világítanak és egyesítenek, s a kettő együttélése az emberi együttélés valódi formája. Ez a kettősség köti keresztbe a két költő versvilágát, melynek megismerésével akkor is gazdagodunk, ha, ahogy a költő mondja; Kezedben az összetört időt szorongatod. 

Baka Györgyi – Oláh Tamás: Keresztbe kötve. Ikerjelek. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024