A cím szavai Ray Nayler Mamutrezervátum című kisregényének közepéről származnak, és hát nagyjából le is írják, miről szól ez a letehetetlenül izgalmas regény; a szerző zajos kritikai sikert kiváltó Az óceán szeme című munkájáról már mi is írtunk, az információk szerint most újabb nagyszabású sci-fin dolgozik, de közben megjelentette ezt a kisregényt, hogy megmutassa, az első regénye nem csupán egyszeri véletlen siker volt. 

Kép forrása

Mamutember

A szerző mindkét könyvét áthatja a természetvédelem, illetve a sokszínű fauna iránti aggodalom, de ez a mamutrezervátumban talán még erőteljesebb: hőse egy elefántokat mentő hölgy, akit ugyan lelőnek az orvvadászok, de előtte – szerencsésen – feltöltik a tudatát egy digitális hordozóba, és a halála után száz évvel, mikor már elefántok sem léteznek, viszont a tudósoknak sikerült mamutot klónozniuk, a tudatát feltöltik az egyik mamut agyába, így az emberi és állati érzeteket, emlékeket, gondolatokat egyaránt hordozó Damira (pontosabban egy korábbi Damira-tudat) az elefántokról hajdanában szerzett tapasztalatai segítségével össze tudja kapni a gyámoltalan mamutcsapatot, matriarchává válik, és felveszik a harcot a vadászokkal – ugyanis, fura és csavaros módon, elképzelhetetlen összegekért a mamutok feltámasztói kénytelenek megengedni az újgazdagoknak a vadászatot, hogy legyen miből finanszírozniuk a kutatásaikat, illetve a rezervátumukat. 

Kép forrása

Vadásztól mamutig

A regény több síkon (idő-, térbeli és szereplősíkon) fut, mindenki nézőpontja megismerhetővé válik (még a dúsgazdag vadászé is: „Ugyanakkor viszont mégis – ez volt a hatalom. A hatalom a szükségtelen pusztítás képessége. Hogy ne kényszerből tegyék, hanem színtiszta kicsapongás gyanánt. Megtenni valamit valaki mással, csak mert képes vagy rá. És talán mind közül a legnagyobb hatalom: megölni valamit, amit senki más nem ölhet meg.”), és a dolgok váratlan fordulatot vesznek, amikor az emberi tudattal is rendelkező Damira-mamut-kombó nem az elvártak szerint viselkedik. 

És hozzátenném, hogy az egyik legszebb regényzárlatot olvashatják azok, akik megveszik a könyvet; a kifakuló emberemlékek és a mamuttá lényegülés leírása szíven üt, levegő után kapkodásra késztet.

Kép forrása

Elefántagyar

Az izgalmas cselekmény mellett természetesen van helye a természetvédelem szükségessége taglalásának (sosem doktriner módon, inkább okosan történetbe ágyazva), filozófiára („…mint minden háború, valójában ez is csak azok számára létezett, akikkel megtörtént. Mint minden háború, egy konkrét helyhez és időhöz kötődött. Bárhol máshol figyelmen kívül lehetett hagyni”), annak az élmények a hátborzongató leírásának, amikor csak a tudata marad meg az embernek, illetve hogy hogyan ébred rá minderre, hogy ki is ő valójában (eszembe jut róla egyik erőteljes regényélményem, a Johnny háborúja Dalton Trumbótól), annak részletezésének, hogy a mamutok megjelenése mi módon változtathatná meg a Föld teljes ökológiai rendszerét, és még ilyen lírai részleteknek is (az elefántcsontból készült tárgyakról értekezve: „Gyönyörű, élettelen elefántok önnön elpusztításukból kifaragva, belevésve valamibe, ami valaha testrész, fog, eszköz volt. Az élet része”).

Mindenképpen és mindenkinek ajánlott olvasnivaló.

Ray Nayler: Mamutrezervátum. Fordította: Sepsi László. Agave Kiadó, Budapest, 2024.