Cormac McCarthy könyve igazi különlegesség, még kötészetileg is: a párregény egyik felét másik irányból kötötték be, így egyik rész elolvasása után meg kell fordítani magát a könyvet (és elég nehéz a fontos mondatokat tartalmazó oldalak számát feljegyezni a hátsó előzéklapra, mert ilyen nincs/két ilyen van), és a két történet – természetesen – összefügg. 

Kép forrása

Két könyv egy kötetben

Cormac McCarthy az 1970-es évek óta dolgozott ezen művön, amelyet egyes elemzői egyenesen így neveznek: „[n]agyobb írói teljesítmény, mint a Véres délkörök vagy Az út.” (Én ezt azért nem mondanám, de lehet, hogy ebben része van annak is, hogy az említett műveket korábban olvastam, mint a mostanit, és valójában ott és akkor – illetve a Nem vénnek való vidék elolvasása után – váltam a mester rajongójává.)

Az utas főszereplője egy mentőbúvár, Bobby Westernt, aki a kormány ügynökei üldöznek, és megpróbál eltűnni előlük, de a múltja elől nem menekülhet: apja Oppenheimer tudóscsaptának tagja volt, fizikusként részt vett az atombomba-kísérletekben is, tehetséges húgát, Aliciát viszont nem tudta megmenteni. A másik regény, a Stella Maris főhőse éppen Alicia, az ifjú matematikazseni, aki húszévesen önként kórházba vonul, mert paranoid skizofréniától szenved, és a könyv (a könyvnek ez a része) tulajdonképpen az ő és a pszichiátere beszélgetéseit rögzíti, mindenféle narrációs keret nélkül. A könyv fülszövege így végződik: „Bobby és Alicia párregénye megkérdőjelezi az Istenről, az igazságról és a létről alkotott elképzeléseinket.” 

És valóban, nagylélegzetű, nagyszabású művel állunk szemben, amit – a remek fordítás ellenére – nem könnyű olvasni. 

Kép forrása

Nagy mű született

Én Cormac McCarthy szinte minden művét olvastam (a The Sunset Limitedet és a The Counselort angolul is), ezért – talán nem tűnik hencegésnek elmondani – viszonylag hozzászoktam a különleges elbeszélői módhoz és modorhoz, amellyel a szerző operál (hosszú, már-már minimalista részletességű beszélgetésekhez, az azokban elrejtett apró nüanszokból összeálló cselekményháttér azonosításának szükségességéhez, az ábrázolt rosszkedvű, rideg, egykedvű világhoz, ugyanilyen főhősökhöz, akik viszont sosem reflektálnak akár csak érzelmileg vagy intellektuálisan erre a ridegségre, ezért szinte minden cselekedetük meghökkentő, a brutális részletekhez, a szikár, simára csiszolt, mégis sokáig kísértő prózanyelvhez, a különféle tudományágak szókincsének és mikrovilágának egészen döbbenetesen aprólékos ismeretéhez, illetve ezer másik összetevőhöz), de ez a könyv, különösen a jóval hosszabb Az utas engem is próbára tett – ugyanakkor meg is jutalmazta kitartó érdeklődésemet, és végül azzal tettem le a könyvet (egészen pontosan fordítottam át a Stella Maris kezdőlapjaira), hogy valóban nagy mű született, még ha olykor az is volt az (itt megdorgálom magamat a szentségtörő szavakért, de muszáj leírnom) érzésem, hogy a szerző saját stílusa bűvkörének csapdájába esik, és néha semmi mást nem tesz, csak ennek hódol (még egyszer megdorgálom magam). 

Kép forrása

Fordítás után

A Stella Maris már könnyebb olvasmány, és az is sok örömöt tartogat az olvasónak, elég legyen csak két idézet e helyen: „Ha az embert behozzák, akkor minősítik, de ha bejön, akkor nem. Azt gondolják, hogy viszonylag épelméjű, különben nem jött volna. Ide. Magától. Úgyhogy megússza a nyilvántartást. Ha elég épelméjű ahhoz, hogy tudja, hogy őrült, akkor nem annyira őrült, mint ha azt hinné, hogy épelméjű”, magyarázza el egy laza logikai csavarral a pszichiáter Aliciának, hogy miért tette jól, hogy önként fáradt be a kórházba. Vagy: „…az intelligencia a gonosz alapvető alkotórésze. Minél butább az ember, annál kevésbé képes kárt tenni. Kivéve talán valami ügyetlen és hanyag módon. A kretén szó a francia chrétien, azaz »keresztény« szóból ered. Ha az ember semmi jót nem tudott mondani egy tökfejről, akkor azt mondta, jó keresztény. Az ördögi viszont az eszes szinonimája. A Sátán kertjéből a tudás eladó”, magyarázza a lány az orvosdoktornak. 

Számtalan ilyen éles és eszes (és persze – lásd fenn – gonosz), vitára ingerlő megfogalmazással találkozik az olvasó a két regény olvasása során, ezért semmiképp nem elvesztegetett idő és energia a ráfordított idő – és szellemi energia. Ez az immár magyarul is megjelent könyv volt talán az utolsó mozaik a tavaly elhunyt szerző, Cormac McCarthy teljes írói képéhez, aki – ez vitán felül áll – a kortárs (világ)irodalom egyik, ha nem a legnagyobb alakja (volt).

Cormac McCarthy: Az utas. Stella Maris. Fordította: Greskovits Endre. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023.