Kötet Kína kormányzásáról

A közelmúltban Budapesten mutatták be Hszi Csin-ping kínai elnök Kína kormányzásáról című könyvének második kötetét. Az első kötet még 2017-ben látott napvilágot magyarul. Érdekesség, hogy míg az első kötetet az Antall József Tudásközpont adta ki, a folytatás az Eurázsia Központ gondozásában jelent meg.

A távolkeleti ország kultúrája, politikája iránt érdeklődő közönség ez alkalommal a kínai vezető beszédeit, írásait és interjúit olvashatja el, bepillantva a modern Kína politikai gondolkodásába, fejlődési irányaiba és kormányzási filozófiájába.

A könyvbemutatón Fazekas Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: a kötet „a kölcsönös nyitottság és megértés szimbóluma”, amely segíthet abban, hogy Magyarország jobban megértse Kína sikerének forrásait. Yu Yingfu, a Kínai Nemzetközi Kommunikációs Csoport elnökhelyettese arról beszélt, hogy a magyar–kínai kapcsolatok történelmi csúcsponton vannak. Gong Tao, Kína budapesti nagykövete úgy fogalmazott, az ország fejlődése a demokratikus népi részvételre és az innovációra is épül, míg Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója azt emelte ki, hogy a Kína kormányzásáról kulcs Kína megértéséhez, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a párbeszédet ne sztereotípiák, hanem a valós megértés és a kölcsönös tisztelet vezérelje.

Az Eurázsia Központ közleménye szerint a kötet magyar kiadása újabb előrelépés a magyar–kínai kulturális és tudományos együttműködésben, és része annak a folyamatnak, amely a két ország kapcsolatát a konnektivitás és a multipoláris világrend jegyében erősíti.