Mit és hogyan közöljük az emberekkel filozófiai eszmefuttatásunkat, összegzésünket?, kérdezhetjük magunktól, ha éppenséggel arra ösztökél belül valami, hogy a nagy gondolkodók nyomdokaiba kívánunk lépni. Mert e vonalon is a „mi” és a „hogyan”, a tartalmi lényeg és a stílus mindig összefüggött, és az utóbbi döntötte el, hogy az előbbi kihez jut el valójában. Rácz András Feltámadt a nagy Pán című kötetét részemről alapvetően ezek összetartozásában érthető, értelmezhető.

Kép forrása

Sakkjátszmaszerű precizitás

Nem tudom sikerült-e a fenti bevezetővel elárulnom, hogy számomra a Feltámadt a nagy Pán egy külső formája (éppen, hogy csak 200 oldalas termete) ellenére vaskos beltartalmat jelent. Ha a szerzőt hívom segítségül, akivel a kötet megjelenése alkalmából több interjú is készült, maga ismeri el egy publikált beszélgetésben, hogy könyve rétegműfaj, egész pontosan – az orszagut.com-on közölt kritikában írt szerint – „e könyv befogadása inkább a negyven feletti korosztályok számára könnyebb, nem is annyira a nyelvezet, mint az elképesztő kultúrtörténeti párhuzamok miatt”. Az orszagut.com szerzője amúgy ekként idézi a szerzőt: „Az én szándékom szigorúan, sakkjátszmaszerű precizitással megszerkesztett, erős racionalitással megírt munka létrehozása volt, amelyben arra valók a humoros vagy irodalmi elemek, a meglepő vagy felháborító események, hogy segítsék az olvasót az amúgy elég nehéz szöveg feldolgozásában.” Ezt ugye a miheztartás végett. 

Kép forrása

Csúcstámadás

A vallásfilozófiai, mitikus kultúrtörténeti, szexuál-lélektani, pszichológiai, politikatörténeti és minden sok más tudomány területei között cikázó esszéregény fejezeteiben az író a klasszikus filozófiaművek alapformáját, a párbeszédes kibeszélés sémáját használja a dolgok kifejtésére. Itt véreztem el, a sűrűjében, a sok-sok adat, a rengeteg latin eredetű, tudományos kifejezéssel telitűzdelt szövegben, ahol a fenti témák tömör egymásutánja egy olyan csúcstámadásnak feleltek meg számomra, ahol a mászásra felkínált felült egy tükörsima meredek lap volt, amit előtte jól beszappanoztak, hogy még csúszós is legyen. Aztán a szellemi gravitáció szépen mindig Sziszifusszá fokozott le. 

De nézzük inkább, hogy mit is válaszolt Rácz András a kultura. hu újságírójának kérdéseire. A kimerítő interjúban jó keményen elcsattan néhány kérdőjel és felkiáltójel is. Így például az is, hogy „Esszéregényed mintha minden létező ellentétet egyesítene magában. Szépirodalom, amely helyenként líraian szárnyal, meghat, gyönyörködtetni akar, de legalább ennyire erős a filozófiai vonulata is: hosszas fejtegetések sorát olvashatjuk benne, amelyek roppant érdekesek ugyan, de kizökkentenek a történetből, a cselekmény élvezetéből.” Vagy: „A vallásokat és a kereszténységet nevesítve is elutasító, „józan ateista” szemléletednél – már persze ha bármi közöd van Marsiás Valterhez – csak a helyenként reflektálatlannak tűnő tudományhited tűnik erősebbnek, noha a racionalitás racionális megalapozásának lehetetlenségét két helyen is fontosnak tartod hangsúlyozni, és azt is tudjuk, hogy aki nem vallásos, annak előbb-utóbb a tudomány lesz a vallása.” 

Kép forrása

Vitára ingerelve

Rácz András nem félős ember, válaszai, mint könyve is, merész, markáns, tézispontok nyílzápora. Egy alkalommal így reagál az idézett interjúban: „… ez a könyv másról sem szól, mint mítoszokról, modern emberábrázolásról, kereszténységről, antikvitásról, régi eszmékről, új ideákról, s persze mindezek változásáról, konfliktusáról, küzdelméről. Ilyesmit azonban nem lehet kinyilatkoztatásszerűen elmesélni, csak vitára ingerelve, sokszor provokatívan, az olvasó által is megkérdőjelezhető állításokkal teletűzdelve. Ráadásul a különös kalandokkal, eseményekkel, a hétköznapiságból kibillenő gondolatokkal olyasmit is sugallni akartam, hogy a világ mégsem annyira komoly hely, és hogy rációval, rideg érveléssel, lineáris történetépítéssel nem mindenre adható válasz. Bőven jut tér a fantázia és a derű számára is.” 

Aki pedig arra kíváncsi, hogy miként is jelenik meg az öreg Pán a kötetben, és így aztán végül is mit is tehetne velünk, ha létezne, a szarvakat viselő pogány isten?, annak bátran ajánlom nimfákkal üzekedő Pánt, akinek ezúttal Rácz András – ha lelki, szellemi értelemben csupán – segített lépre csalni kacértalan, szüzike mivoltunkat.