Kép forrása
Marslakók műholdja
Valamikor régen természetesen fel sem merült, hogy akár csak elképzelhető is lehetne egynél több világ. A Szentírásból egyértelműen kiderült, hogy egyetlen világ létezik, mivel az Úr csak ezt az egyet teremtette. Aztán a csillagászat fejlődésével felmerült az is, vajon mit gondoljunk a fejünk fölött keringő égitestekről. Nicolaus Cusanus 1400-as évek első felében azt mondta: „Az élet, ami a Földön emberek, növények állatok formájában létezik, feltételezésünk szerint felsőbbrendű formában létezik a Nap és a csillagok régióiban.” A felsőbbrendűség magyarázata viszont a kor ragyogó tükre. Akkoriban a négy elem tana és ezek általánosítása volt a meghatározó tudományos álláspont. Cusanus ennek megfelelően okoskodott. Úgy vélte a Nap lakóinak eleme a tűz. Az ottaniak tehát ragyogó és felvilágosult szellemű lények. A Holdra a víz meg a levegő jellemző, és az ottaniak így nem mindössze jóval kevésbé intellektuális természetűek, mint a naplakók, de valószínűleg egyenesen holdkórosak. Ránk, emberekre pedig a föld-elem gyakorolja a legnagyobb hatást, és ennek megfelelően durvábbak és anyagiasabbak vagyunk.
Percival Lowell az 1800-as évek végén felvetette, hogy a Mars felszínén távcsövekkel látható valamik valójában mesterséges csatornarendszer részei, amelyeknek célja, hogy vízzel lássák el a hatalmas marsi sivatagokat. Nem sokkal korábban épült meg a Szuezi-csatorna, majd a Panama-csatorna… 
Mesélek egy sokkal frissebb történetet is. A Mars két holdjának létezését Kepler munkássága nyomán biztosra vette a tudományos közélet, de az első sikeres észlelésre csak 1877-ben került sor. Aztán a nekilódult űrkutatás, sőt az első műholdak felbocsátásának korában (1957. október 4-én állította pályára a Szovjetunió a Szputnyik–1-et, az első mesterséges holdat), azaz 1959-ben I. Sz. Sklovszkij szovjet csillagász egészen komolyan felvetette, hogy a két parányi égitest valójában mesterséges hold, egyik kollégája pedig egyáltalán nem tartotta valószínűtlennek, hogy korábban azért keresték hiába, mert csak valamivel 1877 előtt állították pályára őket a földön kívüliek.
A ma sincs ez másképp. A kor meghatározza gondolkodásunkat, s ha korábban a négy elem formálta a földönkívülieket, aztán marslakók csatornáit, később műholdjait is látni véltük, akkor sejthetjük, hogy korunk tudósai is korunk jelenségeit vetítik rá a képzeletükben megszülető földönkívüliekre.  Sejtésünket fényesen igazolja Avi Loeb könyve, a Földönkívüli. Álláspontja szerint csillagközi társaink létére a végtelenben sodródó űrszemétből következtethetünk. Szóval Loeb könyve a nagyon aktuális a környezetszennyezés-problémakör sajátos mellékterméke.
Lapozzunk bele!

Kép forrása
Fényvitorla
Szokták mondani, hogy akinek kalapácsa van, az mindent szögnek lát. Nos, aki pedig fényvitorlát tervez, mindent fényvitorlának gondol… Mert, hogy szerzőnk nemcsak idegen civilizáció űrszemetének gondolja a 2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói által felfedezett különös objektumot, az ’Oumuamua-t, hanem egyenesen az alienek fényvitorlájának tartja. Naná. Avi Loeb nem sokkal a fura égitest felbukkanása előtt éppen fényvitorlákkal foglalkozott. 
Az izraeli származású fizikus, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének legendás vezetője 2015-ben megismerkedett egy tudományrajongó és a Földön kívüli élet lehetőségei iránt érdeklődő, szilícium-völgyi milliárdossal, Yuri Milnerrel. A vállalkozó azzal bízta meg, tervezzen olyan eszközt, amivel el lehet jutni a legközelebbi naprendszer, a 4.24 fényévnyire található Proxima Centauri lakhatónak gondolt bolygójához, a Proxima b-hez, hogy kiderüljön, van-e ott élet. Egy feltétele volt csak: a projektnek még Milner életében eredményesnek kellet lennie. A megbízó 1961-ben született Gagarin útjának évében. (Az első űrhajósról nevezték el.) Ami – tekintve, hogy a milliárdos ekkor ötvenhat éves volt – azt jelenti, hogy az űrjárműnek iszonyú gyorsnak kell lennie. 
A megoldást egy hatalmas fényvitorla és a rá akasztott rendkívül kicsi, egy két centiméteres kamerával és kommunikációs rendszerrel ellátott elektronikus eszköz jelentette, amely – Loeb és munkatársainak elképzelése szerint – akár a fénysebesség ötödére is felgyorsulhat. Egy ilyen szonda valóban belátható időn belül jutna a Proxima Centauri közelébe. 
Izgalmas ügy, de a mi szempontunkból az még érdekesebb, hogy Loeb hamarosan tudományos szakcikket publikált a fényvitorlákról, amelyben azt fejtegette, hogy amennyiben mi, emberek rájöttünk, hogyan lehet fényvitorlát építeni, bizonyára az alienek is rájöttek. S, ha ezt a feltevést komolyan vesszük, akkor idegen civilizációk után kutatva nem rádiójeleket, fényjelenségeket, s végképp nem idegen űrhajókat kellene keresnünk, hanem olyan mikrohullámú sugarakat, amelyek segítségével a földönkívüliek fényvitorlákat indíthattak útjukra.  
És hopp! Alig telt el két esztendő, máris felbukkant egy különös égitest a horizonton, amit Loeb idegenből jött, de bizonyára eltévedt, azaz űrszemétté vált fényvitorlaként azonosított. 

Kép forrása
Az ’Oumuamua
Na, persze attól még, hogy Loeb éppen a fényvitorlákkal foglalkozott, a különös égitest tényleg lehetett fényvitorla. Sajnos a dolog csak akkor derülne ki, ha utána küldenénk egy sokkal gyorsabb fényvitorlás szondát, mert az Oumuamua 2020-ban kilépett a Naprendszerből és elég hamar eltűnt a látóterünkből. Érdekes módon ezt a lehetőséget Loeb fel sem veti, pedig kézenfekvő megoldása lenne a vitának.
Az égitest felbukkanása óta komoly polémia zajlik ugyanis, hogy mi a csuda lehetett a rendkívüli izé. A problémát az okozza, hogy a furcsa objektum sok szempontból tért el a tapasztalatainktól, s így egyetlen ismert égitest-kategóriába sem lehetett elhelyezni. Formája, anyaga, fényvisszaverése és mozgása is más volt, mint amit gondolni lehetett, s ebből Avi Loeb levonta a merész következtetést, mely szerint a csillagközi látogató egy idegen civilizáció által létrehozott eszköz lehetett.
A technikai jellegű magyarázatok mellett – amelyekre itt nem kell kitérni, elég érthetően ír róluk a szerző. Olvassák el! –   fizikusunk hosszan érvel amellett, hogy elvi szinten is bizonyítsa, felvetése nem egy scifirajongó bolond látomása. Azt állítja, hogy az Oumuamua extrém tulajdonságait magyarázó többi elmélet semmivel sem visszafogottabb, mint a mesterséges eredet hipotézise. A természetes eredettet bizonyító elméletek ugyanis mind nagyon egzotikus, mondhatni elképzelhetetlen égitesttel számolnak. Loeb pedig Sherlock Holmesra hivatkozva kijelenti: Ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, bármilyen valószínűtlen is, csak az igazság lehet.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az Oumuamua az első ismert aszteroida, ami a csillagközi térből érkezett naprendszerünkbe. A legtöbb tudós azzal magyarázza zavarba ejtő paramétereit, hogy egy ilyen égitest bizonyosan jelentősen eltér mindattól, amit a Naprendszeren belül keringő objektumokról tudunk. Rendhagyó alakjának magyarázatával például magyar kutatók álltak elő 2009-ben az Astrophysical Journalben közzétett tanulmányukban. Feltehető, hogy előbb utóbb minden kérdésre választ ad a tudomány, anélkül, hogy olyasmit feltételezne, aminek feltételezésére (egyelőre) semmi okunk nincs. Így a hagyományos keretek között adott válaszok sokkal valószínűbbek, mint az, hogy idegen civilizáció űrszemetét sodorta ide a napszél.

Kép forrása
A lázadó
Loeb azonban nem így látja, s hosszan bizonygatja állítása helyeségét. Illetve bárcsak bizonygatná! Valójában meglehetősen esetlenül vagdalkozik, vádaskodik elmondva mindennek tudományos pályatársait.  
Azzal vádolja például a tudományos közösséget, hogy elzárkóznak a laikusoktól, nehezményezi, hogy a tudomány megközelíthetetlenné, érthetetlenné, csak egy szűk réteg kiváltságává vált, holott az egész emberiséget kellene szolgálnia. „Az ilyesfajta gondolkodás következménye, legalábbis részben, a sok általam ismert kutató szájából elhangzó érv: a tudósoknak csak azután lenne szabad a nyilvánossághoz fordulniuk, hogy biztosra vesznek valamit” – írja a szerző, mit sem törődve azzal, hogy a tudományos bizonytalanságok és kételyek megjelenése a laikusok között igazi tragédiákkal jár, sokak előtt kérdőjelezi meg a tudományos gondolkodás létjogosultságát. A terjedő téveszmék – az koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kialakult oltásellenesség, a nemi diszfória tömegessé válása, az evolúció elméletének tagadása és hasonló bolondériák – éppen arra figyelmeztetnek, hogy mindennél nagyobb szükség van a tudomány tekintélyének helyreállítására.    
Másutt azt veti a tudósok szemére, hogy konzervatívvá, szűk látókörűvé, dogmatikussá, túlzottan óvatossá, sőt korrupttá vált. Egy helyütt egyenesen azt fejtegeti, hogy a 21. század tudósai nem sokban különböznek azoktól az inkvizítoroktól, akik nem voltak hajlandók belenézni Galilei távcsövébe. Ennek köszönhetően – állítja a bozótharcos –sokan nem is mernek beszámolni forradalmi gondolataikról, hipotéziseikről. 
Csakhogy, mint az imént éppen az Oumuamua bizarr tulajdonságaival kapcsolatban láttuk, a merész feltevéseket nem vagy nem elsősorban a tudományos közeg maradisága, hanem Occam borotvája nyesegeti le, amely – mint a tudományos gondolkozás alfája és ómegája – kimondja, hogy egy jelenség magyarázatának a lehető legkevesebb feltételezést kell tartalmaznia. 
A Földön kívüli létformák lehetőségével kapcsolatban nemcsak a tudomány, de mindannyiunknak szemrehányást tesz: a teremtés koronáinak képzeljük magunkat, s ezért nem szívesen foglalkozunk az idegen intelligencia lehetőségével. Pedig – emeli fel mutatóujját Loeb – előnyünkre válna, ha feladnánk emberközpontú világképünket. Ahogy Kopernikusz és Galilei hatására elismertük, hogy a világ nem a Föld körül forog, talán azt is sikerülni fog, hogy belássuk, nem is az ember körül. 
Sokan hirdetnek hasonlóan emberellenes tanokat. Állatvédők, környezetvédők, s – ezek szerint az UFO-hívők is – kibillentenék fajunkat emberközpontú szemléletéből. Miközben persze mi, akik olvastuk Madách sorait tudjuk, hogy ez nem lehetséges. 
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kívül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ideálja,
S megtisztel, hogy ha társaúl fogad.
Nemcsak nevetséges, de egyenesen dehumanizáló az a felvetés, hogy az embernek nem emberi horizontokon kellene gondolkodnia. A kérdésről A felsőbbrendű ember című cikkünkben írtunk részletesen, igaz akkor még nem gondoltuk az emberiség – megmásíthatatlan és erkölcsileg is kifogástalan – fajsovinizmusát nemcsak az állatok és a természet szempontjából, de a Földön kívüliek nézőpontjából is meg lehet kérdőjelezni.
Végezetül szerzőnk előáll azzal a váddal is, hogy – mindezekből következően – az idegen élet, illetve intelligencia kutatására nem áldoz eleget az emberiség, sőt a Földön kívüliek keresése csúnyán elnyomott terület. Arról azonban egy szót sem ír, hogy az ilyen kutatásoknak egészen a közelmúltig nem voltak meg a feltételei. Az első exobolygó, azaz Naprendszer kívüli bolygó létezését például csak 1995-ben sikerült igazolni, de azóta több ezer ilyet találtunk. Az ismert exobolygók száma 2021. augusztus 25.-én 4512 volt. Ezeknek azonban csak töredékét, nagyjából tucatnyi bolygót tartanak lakhatónak. 
S dacára annak, hogy a tudományos kutatás – ezt éppen egy egyetemi tanárnak illenék a legjobban tudnia – nem azzal foglalkozik, amit az egyetemes emberiség nevében fontosnak tart néhány megszállott, hanem azzal, amire pénzt adnak a kutatások megrendelői. Azaz olyasmivel, ami jó eséllyel katonai, politikai, de leginkább anyagi haszonra váltható. 
A Földön kívüli élet kutatása nemcsak, hogy nehezen hasznosítható tudást hozhat, de meglehetősen kétséges feltételezéseken áll. Komoly beruházó ilyesmit nem finanszírozhat. A legtöbb forrás-kezelő ugyanis elszámolással tartozik a részvényeseknek vagy a választóknak. Nem költhet hülyeségekre. Szerencsére. Így ugyanis olyasféle kutatásokra lesz pénz, ami világunkat az ember számra élhetőbbé, biztonságosabbá, kényelmesebbé és szerethetőbbé teszi.