Néhány ismert humorista szívesen kipróbálja magát az irodalomban is. Kőhalmi Zoltán mellett a stand-up közönség másik nagy kedvence Bödőcs Tibor is remekel a humoros írásokban. A közelmúltban már második kötete is megjelent Búcsúszentlászló váteszének. 

Kép forrása

Addig se iszik
Bödőcs – Karinthy Frigyes nyomdokaiba lépve – irodalmi paródiákat alkotott, éspedig abból a nemesebb válfajból, amely nem pusztán stílusparódia, de a kipécézett író szellemi alkatának is görbe tükörbe állított képe. 
A mintegy harminc írás a 20. századi magyar és világirodalom egynémely igen jellegzetes alkotójának portréját mutatja torzító tükörbe állítva, miközben eredeti céljának, nevettető stílusparódiának is kiválóan megfelel.
A szerző három fejezetbe sorolta a kiválasztott szerzőket: az elsőbe kerültek a „vidék” írói (Bajszosok); a másodikba az urbánusok, a nagyvárosi életérzést ábrázolók (Budapestiek), és a harmadikba a sehová be nem sorolható különcök (Nem balett-táncosok). A sort Krúdy Gyula nyitja, az ő novellájának karikatúrája arról szól, hogy Szindbád miként készülődik reggel óvodába kísérni csemetéjét. Öltözködés közben elmereng: „Miért olyan borecet szagú bizonyos felsőmagyarországi nők lába fársáng idején?”, majd visszazökken a prózai valóságba, és rászól a gyermekére: „Mosd le a fogkrémet az arcodról, fiam”.  
George Orwell Kakasfarmja egy családi életképpel keretezett sci-fi; García Márquez Száz rész magánya az Elölről Üzekedők és az Inkább Hátulról Csinálók polgárháborújáról szól. A budapesti írók sorát Rejtő Jenő nyitja Az elveszett napszemüvegről szóló történettel; Mándy Iván fővárosi ihletésű opusa egy kerületi lomtalanítás hangulatát jeleníti meg; Ottlik Géza műve természetesen katonaiskolában játszódik (Waldorf a határon). Örkény István nem is egy-, hanem félperces novellákkal szerepel az összeállításban; Kertész Imre ezúttal egy sportesemény fölött elmélkedik (Góltalanság). A harmadik fejezetbe került Márai Sándor, aki a fiktív napló műfaját képviseli; Hamvas Béla a szalonna filozófiáját adja elő; Bodor Ádám kisprózájának helyszíne a titokzatos Körzet, hősei is a sajátos bodorádámos névadás példái: Teofil Capuciner, Tristan Terranova és Adam Filter. 

Kép forrása

A tirpák Casanova
Egy-egy írása élén Bödőcs valamennyi parodizálni kiválasztott szerzőjét tömören jellemzi, sajátos kislexikon-cikket közölve róluk. Eszerint Krúdy „tirpák Casanova és szatmári Virginia Woolf”, Móricz Zsigmond „a polgári házasság katlanharcainak riportere”, Proust meg egyszerűen csak „a sütis”. 
Mind az írók találóan tömör jellemzése, mind a paródiaszövegek pontos értelmezést és dekódolást várnak el az olvasótól, azaz meglehetős irodalmi jártasságot. A paródia nem tűri a magyarázatot, az utólagos kommentálást; a találó szövegek, a frappáns utalások, az indokolt áthallások, az autentikus motívummásolatok csak akkor hatnak, ha az olvasó magyarázkodás nélkül érti, Esterházy Péter miért „a legszerethetőbb érthetetlen”, Mándy Iván miért „Budapest bédekkere” és Bohumil Hrabal mitől „nehézsúlyú mítoszépítő”. 
Kevesebb irodalmi jártasságot, de több honismeretet kíván Bödőcs második kötete, a Meg se kínáltak. 

Kép forrása

Gyöngyike kocsmája
Egy „nevenincs” faluban, napjainkban élő emberi alakok sorát humorral és realizmussal kelti életre. A település központi helye a kocsma. Gyöngyike itt látja el a helybélieket a magyar valóság abszolválásához szükséges alkoholmennyiséggel, miközben meghallgatja vendégeinek monológjait, amelyek többnyire már a józanság állapotán túlmutató szituációkban realizálódnak. 
Az elbeszélő Magyar Oszkár, külhont is megjárt szobafestő, aki a lakóközösség beavatott tagjaként, mindentudó részeseként szól (Tevjét, a tejesembert idéző narratív stílusban) a falucska és a tágabb környezet eseményeiről is. Eközben életre kelnek a közösség tagjai valamennyien, a szokásos módon iszákosok, a közmunkán vagy éppen munkanélküli segélyen, gyesen-gyeden élők, a kis nyugdíjon tengődők. Oszkár történetei a legfontosabb, központi helyen virágoznak ki, vagyis Gyöngyi kocsmájában, a borkimérés pultja mellett, itt esik szó ’56-ról, Trianonról, Puskás Öcsiről, vagy éppen Szaddám Huszeinről. 
A filmszerűen pergő képekben a szerző magyar vidék iránt szeretetéről, de egyben aggodalmáról is beszámol. Bödőcs éles kontúrokkal rajzolja meg a szocializmus hagyományait az újkapitalizmussal összemixelt közeg jellegzetes szereplőit. Ebben a történetben benne van a rendszerváltozás óta eltelt harminc esztendő valamennyi anomáliája, az író által empátiával felrajzolt élettérkép szereplői ekként a magyar vidéken bárhol élhetnének. A mű több rétegű, olvasható szórakoztató regényként, és akár politikai-társadalmi lét helyzetéről tudósító, keserédes dokumentumként is.