Talán nem véletlen, hogy jelenleg Magyarországon sincs agyonreklámozva Edward Snowden életrajzi könyve, melynek legérdekesebb részei egyben „a RENDSZER”-re nézve legkínosabb információk is. De hát mit várunk egy whistleblower, azaz kiszivárogtató embertől? A Rendszerhiba című önregény egyik legnagyobb kérdése – melyre természetesen az olvasónak kell választ adnia – hogy Snowden hazaáruló vagy hazafi?

Kép forrása

Eleven disztópia
Rosszul teszik, akik agyonhallgatják Edward Snowden Rendszerhiba című könyvét, mivel a leleplező, összeesküvés gyakorlat tematikájú kiadványoknak ez különösen jót tesz, növeli imidzsüket, jelentőségüket, s hitelesebbé teszi az azokban leírt vad dolgokat. 
Edward Snowden 2013-ban, mint volt CIA ügynök azzal rukkolt a nagyvilág elé, hogy nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok titkosszolgálatának világméretű digitális, számítógépes megfigyelőrendszerének leírását, működését. Az ex-ügynök által közölt információk szerint, és erről a kötet írója részletesen számol be, a CIA egy olyan globális rendszert épített fel, mely alkalmas arra, hogy a világ összes mobiltelefonján és internetre kötött számítógépén lévő forgalmat, s annak minden egyes billentyű-leütését rögzíteni tudja. Ez a még hollywoodi filmforgatókönyvek írói számára is merész disztópikus fantázia tényleg elég sokkolónak tűnhet, főleg annak fényében, hogy az ilyen lehallgatásokat, megfigyeléseket, gyakorlatilag minden alkotmány, így többek között az USA-é is tiltja. 

Kép forrása

A jófiú
A kötet azonban nem innen indul, hanem onnan, hogy Snowden felcseperedik, majd az internetezés hajnalán tinédzserként feltöri az egyik amerikai nukleáris labor weblapját, bejutva annak legbelső, bizalmas infókat tároló központjába. A magát már ekkor lelkes hazafinak valló Edward tüstént jelezte a laboratóriumnak a digitális rést, mire egyből jelezték neki, hogy fel is vennék. Snowden inkább katona akart lenni, de egy terepgyakorlaton tett rossz lépése következtében sípcsontja tört, így került a különlegesnek mondható, számítógépes, informatikai részleghez, mint a témában nagyon jártas, több nyelven (köztük japánul) beszélő megbízható fiatalember. 

Kép forrása

A tőke társadalma
A szerző az önregény szinte minden egyes lapján magyarázkodik, mégpedig arról, hogy mennyire nem tudta erkölcsileg, lelkiismeretileg elviselni azt, hogy törvénysértő módon kell a törvény keretei és védelme alatt álló amerikai állampolgárokat védenie. 
Nos, persze értem én, hogy az amerikai gyerekeket úgy nevelik, hogy ők egy olyan nemzet részei, melynél mindig ott az igazság jogara, hogy mint világrendőrség, mindenkit, bárkit, akármilyen országot, népet joggal agyabugyálhat erkölcsi és arzenáltőkés gumibotja, de azért nem gondolnám, hogy olyan hülyék lennének ezek az amik, hogy ne tudnák: a tőke társadalma nem az etikára, az erkölcsre épül. Különös, hogy lehetett ennyire naiv egy állítólag igen-igen intelligens ember, mint Snowden, hogyan nem gondolt arra: a háború nem csak azt jelenti, hogy lőnek, és, hogy a háborúban az a szabály, hogy nincsen szabály? Szóval moralizál a srác, pedig ő is a gépezet csavarja volt, mely most a küllők közé szorult. 

Kép forrása

Szerző és CIA
Ellentmondás tehát, hogy felismerte a rendszer rossz oldalát, de mégsem szállt ki, hanem szembefordult vele, és persze kiélvezte annak, minden előnyét, izgalmát, komfortos, luxus, high-tech kéjmámorát. 
Snowdent a mai napig nyüstöli a CIA, könyve megjelenésével újabb pert akasztottak a nyakába, mondván ismét megszegte a titoktartási szerződést, így megpróbálják elérni, hogy a regényből származó pénzből egyetlen cent se üsse markát. Így aki úgy gondolja, hogy Edward Snowden egy derék hazafi, igazi forradalmár, emberjogi hős, az mindenképpen vegye meg a könyvet. Aki pedig úgy véli, szimpla áruló, az is megveheti, nem fogja vele a szerzőt támogatni.