Kép forrása

A haikuról szakszerűen
A haiku egy szigorúan kötött japán versforma, mely a huszadik századtól a világirodalomban is népszerűvé vált. A klasszikusan tizenhét szótagból áll, melyet három sorba tördelnek szótagszámok alapján (öt, hét, öt). A klasszikus tizenhetedik századi haikunak a szótagszámokon kívül követelménye volt, hogy tartalmazzon egy kigót, azaz évszakszót. Ez nem is olyan meglepő annak fényében, hogy a rövid versek központjában legtöbbször a természet állt. A haiku azonban többről szól, mint egy tájkép frappáns rögzítése: ugyanúgy tartalmaz mély gondolatokat, filozófiát és érzelmeket, mint bármely lírai műfaj. A következőkben három haiku-kötetet ajánlok az olvasó figyelmébe, amivel tartalmassá teheti a téli estéit.

Kép forrása

J. Van Tooren: Az ifjú Hold
J. Van Tooren könyvében összegyűjtötte a klasszikus haiku-irodalom gyöngyszemeit, egészen a tizenötödik századtól napjainkig. A könyv nagy erénye, hogy nem pusztán háromsoros verseket tartalmaz, hiszen ezek értelmezése nehézkes volna a megfelelő háttértudás nélkül. A szerző éppen ezért elmeséli a műfaj születését, a versforma fejlődését, a kiemelt haiku-mesterek rövid életrajzát, sőt még anekdotákat, érdekességeket is felvonultat egy-egy haiku vagy visszatérő versbéli motívum mellé. A kötetben találunk haikukat évszak szerint, melyek segítenek átélni adott esetben a tél szépségét, de akár az elmúlt nyár fülledtségét is visszahozhatják. Különösen ajánlott azoknak, akik csak most barátkoznak, ismerkednek a műfaj „eredeti” japán képviselőivel, mert a mellékelt magyarázatok közérthető és olvasmányos módon adják át azt az autentikus szellemiséget és filozófiát, ami testet ölt a rövid versekben. Ezen felül a legtöbb klasszikus japán mester neve és költeménye szerepel a könyvben, így segítségül szolgálhat a későbbi haiku olvasmányok kiválasztásában.

Kép forrása

Modern nyugati haiku - Terebess Gábor haiku fordításai
A haiku műfaja egy kollektivista kultúrában született, így eredendően kevesebb énbemutatást tartalmaz, sokkal inkább a személyes perspektíván kívülre helyezi a hangsúlyt, mely elsőre szokatlan lehet azoknak, akik egy énközpontú társadalomban nőttek fel. A huszadik század elején azonban a haiku hódító útra indult a világirodalomban, mára kevés olyan országot találni, ahol nem gyakorolnák ezt a műfajt. A Modern nyugati haiku című antológia a huszadik századi japánon kívüli haiku-költők műveit gyűjtötte egybe.  Természetesen nemcsak európai művészeket olvashatunk a könyv lapjain, jelen vannak a műfaj brazil, kanadai, mexikói képviselői is, így a könyv külön érdekessége, hogy nyomonkövethetővé válik a műfaj eltérő kulturális megközelítése. A gyűjteményben olyan híres szerzőket is találunk, mint Rainer Maria Rilke, Rabindranath Tagore, Leonard Cohen és Jack Keruac. A műfaj rajongói számára kötelező olvasmány, továbbá ajánlott azoknak, akik kevésbé találták átélhetőnek a klasszikus japán műfajt, vagy azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan tölt meg egy individualista kultúrában nevelkedett művész egy kollektivista szabályrendszert.

Kép forrása

Fodor Ákos - Kis téli-zene 
Ha már a nyugati kultúráknál tartunk, érdemes szemügyre venni, hogyan ültették át a költők a magyar irodalomba a haiku műfaját. Ha magyar haikuról van szó, Fodor Ákos neve szinte megkerülhetetlen, bár megjegyzendő, hogy számos más kiváló haiku-költővel büszkélkedhet hazánk, közölük is érdemes kiemelni Tandori Dezső és Terebess Gábor nevét.  Abban az esetben azonban, ha téli haiku olvasmányt keresünk, a legideálisabb véleményem szerint Fodor Ákos: A kis téli-zene című könyve, mely kezdő és gyakorlott haiku olvasóknak egyaránt ajánlott. A kötet nem elsősorban évszak központú írásokat tartalmaz, ennek ellenére kiválóan adja át a téli haiku hangulatát, csendes, néhol hűvös, távolságtartó, de humoros és a teljességre törekvő. A szerző kötetében lejegyzi saját megközelítéseit a műfajról: „A haiku: haiku. – Szerintem valami igen gondosan kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között.”