Osztrák Köztársaság, Ausztria, Republik Österreich. Van, aki irigykedve tekint rájuk, van, aki pedig visszasírja a Monarchiát. Van, aki Vas-megyében szteppel a piros csíkon, itt is vagyok – ott is vagyok. Van, aki Pandorfba megy méregdrága luxus cipőért, mégis jól jár. Van, aki Bécsbe megy az amerikai szupersztár koncertjére, és úgy érzi övé a világ. Van, aki az adventi forgatagban szórja el a decemberi fizetését, megszületett a Megváltó. Van, aki az első hófödte hegycsúcsnál behúzza a kéziféket, majd egész nap síel föl s alá. Van, aki felköti a bakancsot és bringáz, túráz, evez. Van, aki pedig egy sok csillagos wellness szálloda kültéri medencéjéből élvezi az alpesi panorámát, bárcsak én volnék az. 

Csodaország
Több száz eurós szpá élményben ugyan még nem volt részem, de az ausztriai üdülés egyéb formáihoz nekem is volt már szerencsém. Még járni sem tudtam rendesen, mikor már Apukám a nyakában ülve síeltem Bad Kleinkirchem feketepályáján. Kicsivel később már a saját lábamon hóekéztem. Ha jobban belegondolok, ekkor állhattam sí karrierem csúcsán, innentől már csak lefelé vezetett az út. Néhány sikertelen próbálkozás, csúfos kudarc és megalázó helyzet után odáig jutottam, hogy egy sícipő vagy egy csákányos felvonó láttán is elfogjon a jeges rémület. A mai napig úgy gondolom, hogy a síelés életveszélyes sport. Hüttézni viszont versenyszerűen szoktam, többévnyi tapasztalatommal szerintem bőven beférnék a nemzeti válogatottba (edzőként vagy tanácsadóként ott sokra vihetném). Kezdésnek jöhet egy laza Käsespätzle pirított hagymával, utána egy komolyabb szelet Wiener Schnitzel, lezárásnak pedig Germknödel vaníliaszósszal. Mindezt egy pohár Apfelsaft kíséri. Amennyiben a nap szépen süt, úgy néha kiülök a teraszra egy forralt borral, és onnan figyelem a többi amatőrt, ahogyan halált megvető bátorsággal alávetik magukat a mélybe. 
(Apukám persze nem nézi jó szemmel ezt a dekadenciát, ezért úgy döntött, hogy elméleti síkra tereli a témát. Novembertől március elejéig verbális sí edzéseket tart nekem a nappaliban, vagyis síversenyt nézünk. Néha műugrást és sífutást, elvétve pedig téli olimpiát. Megszámlálhatatlan alaklommal semmisített már meg, ahogy a lesiklás, műlesiklás, óriás műlesiklás, szuper óriás műlesiklás, kombináció és szuperkombináció közötti különbséget magyarázta idegesen. „Miért olyan nehéz ezt felfogni??” Mikaela Shiffrin, Tina Maze, Lindsey Vonn, Marcel Hirscher, Ted Ligety, Aksel Lund Svindal, Hermann Maier és Bode Miller nevét álmomból felébresztve is felsorolom...) 
Miután végleg szakítottam a síeléssel, apukám igyekezett megismertetni az aktív pihenés egyéb formáival. Kempingeztünk az Alpok legnagyobb vízesésénél, leolvadt a dísztárcsánk a Grossglockner Hochalpenstrasse meredek lejtőin, a sűrű ködtől nem láttunk semmit 3203 méter magasan, megkergetett minket egy mérges pulyka a schönbrunni állatkertben, zakatoltunk órák hosszat a Semmering expresszen és lettünk már rosszul a Heindl csokoládégyárban. Ezek az élmények akkora hatással voltak rám, hogy azóta az összes félretett pénzem az osztrák falusi turizmusba invesztálom. Amikor nem ott vagyok, akkor könnybe lábadt szemmel gondolok vissza a kíváncsi tehenekre, a friss tejre, a jó kolbászra, az illatos vadvirágokra, az ausztriai köztévé reggeli hójelentéseire, valamint a véletlenszerűen felbukkanó rezesbandákra.  Ahhoz, hogy gondolatban visszarepüljek Csodaországba, olyan ereklyék vannak a segítségemre, mint egy szuvenír kolomp, egy tucat Servus magazin, némi lejárt szavatosságú Mozart tallér és az Útitárs sorozat Ausztria című útikönyve. 

A nagy szerelem
A kiadvány nem újdonság, az első verzió 2003-ban jelent meg, azóta pedig négyszer átdolgozták. Nekem tavaly akadt a kezembe. Gondoltam ez pont nekem való könyv, ezért feltettem a polcra porosodni. Három-négyhónap is eltelt, míg komolyan belenéztem és rájöttem, hogy micsoda kincset negligáltam ennyi időn keresztül.  
Tudom, hogy manapság ezernyi internetes oldal és applikáció áll a rendelkezésünkre, ha elakarunk igazodni egy idegen országban. Ma már az egész világ a zsebünkben van, természetes, hogy elavult és haszontalan dolognak tűnhet útikönyvet magunkkal cipelni. Én is próbáltam már egy mobiltelefon segítségével tájékozódni külföldön, biztosan állíthatom, hogy ez az élmény nekem nem jött be. Csak tekeregtem céltalanul, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és azt sem tudtam, hogy igazából mire is vagyok kíváncsi. Az Útitárs nem a legkisebb és nem is a legkönnyebb útikönyv, viszont nagyon részletes, nem sajnálja tőlünk az információt, és csupa olyasmit tartalmaz, amit az internettől nem kapunk meg. Nyilván, ha vacsorázni szeretnék, vagy a múzeumi belépő árára vagyunk kíváncsiak, akkor sokkal praktikusabb elővenni a mobilt, mint egy évekkel ezelőtt kiadott könyvben bogarászni. Viszont minden másra, úgy, mint történelem, földrajz, kultúra, látványosságok és túraútvonalak sokkal-sokkal jobb a könyv. Nekem Ausztria a nagy szerelem, ezért ezt választottam, de szerintem nincs olyan ország, ami ne jelent volna meg az Útitárs sorozatban. Szóval, ha valaki ilyesmit terveznek venni, akkor én mindenekelőtt ezt ajánlom, szerintem kenterbe veri bármelyik Lonely Planet vagy Nattional Geographic kötetet. 

Bemutatjuk Ausztriát
Mielőtt a könyv rátérne az ország különböző körzeteinek a tárgyalására, Bemutatjuk Ausztriát címmel részletes bevezetőt tart. A Pillantás Ausztriára című fejezetben olyan írásokat olvashatunk, mint például az Alpok kialakulása, ami elsőre elég iskolásnak hathat, ám amint szembetaláljuk magunkat egy több ezer méter magas hegyvonulattal, elemi kérdések kezdik feszíteni a mellkasunkat. Tehát elég hasznos, ráadásul van itt lemezmozgás, keresztmetszet, minden, mi szem-szájnak ingere. 
Az Ausztria tájképe, növény és állatvilága szintén érdekes olvasmány, még akkor is, ha csak a Hofburgig merészkedünk el Sissi hercegnős hűtőmágnesért. 
Nekem, aki szinte mindent elfelejtett, amit valaha az általánosban megtanult az Ausztria zenei élete maga volt az ismétlés. A 24.-25. oldalon ott mosolyog mindenki, aki számít: Schönberg, Haydn, Mozart, Strauss, Mahler és Bruckner. Most már végre tudom, hogy ki német és ki osztrák, egy időtáblázat pedig kronológiailag is segített rendet tenni a fejemben. 
Természetesen szó esik a történelemről, művészetről és sportéletről, építészetről, minden témáról meglepő részletességgel. Ennek köszönhetően olyan részletekben merülhetünk el, mint például a Spanyol Lovasiskola alaplépései, VI. Károly koronázási hintójának kacifántos díszítése, Ferenc Ferdinánd zubbonya, vagy a Stephansdom szószéke. 
Tehát a Bemutatjuk Ausztriát című fejezet elhelyezi az országot a térképen, valamint nélkülözhetetlen történeti és kulturális áttekintést nyújt. Az ezt követő részek Bécs és különböző országrészek legfőbb látnivalóit és érdekességeit ismertetik.

Legalább két oldalon
Bécs fejezetét három részre osztják: A belváros, A Mariahilfer Strassétól északra és A Ringtől délre. A városközponton kívül eső látnivalókat a Bécs környéke című rész tárgyalja. 
Témától függően többféle eszközzel is érzékeltetik a földrajzi helyzetünket és a térbeli viszonyokat. Ilyen például a tájoló, mely a város többi részéhez viszonyított tartózkodási helyünket mutatja meg. A körzettérképen a számozott látnivalókat kereshetjük meg, az utcatérkép pedig madártávlatból nyújt áttekintést az adott részben bemutatott mindegyik bejárandó körzetről.
 Az Ausztria körzetről körzetre című fejezet hat körzetre osztva mutatja be az országot. Ezekhez a részekhez is tartozik külön bevezető, melyben röviden ismertetik az adott körzet tájképét, domborzati viszonyit, történelmét, sajátosságait, valamint azokat a látnivalókat, amelyeket a körzet az utazó számára kínál. Itt is vannak körzettérképek, melyek plasztikusan ábrázolják a főutakat és a domborzati viszonyokat. Minden fontos látnivalót számok jeleznek, és az megközelíthetőségükről is tájékoztatást kapunk. A főbb látnivalók mindegyikét legalább két oldalon ismertetik. A történelmi épületek keresztmetszetben láthatóak, hogy belsejükbe is bepillanthassunk. Az érdekes városokat és városközpontokat utcatérképek segítségével mutatják be a főbb látnivalók képével, azok helyének megjelölésével és leírásával együtt.
A könyv végén található egy útiszótár, ami számomra sok esetben életmentő. Apukám például nem él ilyesmivel, ő magabiztosan használja az „ein Mineralwasser mit ohne Gas” és ehhez hasonló nyelvtanilag kifogásolható mondatokat, ha a szükség úgy hozza. 

A Wolfgangsee partján
Tudom, bizarrul hangzik, de ha időm engedi, előveszem az útikönyvet és bökök a térképen. A tartalomjegyzékben gyorsan kikeresem az oldalszámot, és kezdődhet is az utazás. Tegnap esti úti célom például a Salzburg tartomány és Felső-Ausztria határán fekvő Salzkammergut tóvidék volt. 
Tatabányán a Turul, Győrnél a szélerőmű, Bécs előtt a Ganz gyár, aztán az S1-ről áthajtunk az A4 felé, Linz és Graz az irány. Marché-t váltja Rosenberg, majd kisvártatva megjelenik az első Landzeit. Ez a biztos jele annak, hogy jó helyen járunk. Órákig semmi, aztán egyszer csak jobb kéz felé Sankt Pöltennél felbukkan a grandiózus melki apátság. Salzburg előtt Hohenstein váránál jelzik a táblák: Salzkammergut jobbra. Letérünk az autópályáról és 5-6 percig kanyargunk a dombok között, aztán hirtelen Gmundennél szembetaláljuk magunk a fenséges Traunstein heggyel. Végighajtunk a Traunsee festői partján, ahol szédítőek a mélységek és magasságok. A vízen lebegő Traunkirchét csak a visszapillantótükörből látjuk, egy alagút elterel minket Bad Ischl felé. Ebensee-nél megkerüljük a sógyárat, aztán a Dachstein masszívum mentén autózunk tovább. A császári üdülővárosban átsuhanunk a Kaiserpark alatt és egy rövid idő múlva a Wolfgangsee partján találjuk magunkat. Az idilli Strobl városkában van a szállásunk: kedves tiszta apartman, kedves tiszta vendéglátókkal. Frau Pöckl mosolyogva teszi zsebre a kétszáznegyven eurót, mi pedig elindulunk a templomkert mellett álló Kirchenwirt fogadóba vacsorázni. A klasszikus osztrák fogások mellé magyar felszolgáló is jár. A szürkületben még látszanak a szomszédos hegyek, amikor visszatérünk a szobánkba. A teraszon ücsörögve azon tűnődöm, vajon mit csinálnak most a muflonok a felhőbe burkolózó néma hegycsúcsokon? Mielőtt még lefekszem, kinyitom az ablakot, hogy másnap reggel kolompszó és a friss hegyi levegő ébresszen. Álmomban Strauss-tól szól a Kék Duna keringő. 
 
Képek forrása