Kevesen tudják, miféle hobbival, sőt tulajdonképpen hivatással áldotta meg a sors Vladimir Nabokovot, aki a Lolita című regényével tett szer világhírre. A legtöbb író, leginkább íróként akar maradandót alkotni, de Nabokovnak sikerült kilépnie az irodalomból és tudományos karriert is befutott. Nem is akármilyet. Nevét egy lepkefaj, a „genus Nabokovia” őrzi. 
Szóval rovartan! És természetesen van lepkés könyve is az írónak, illetve az íróról.

Kép forrása

Író és gyűjtő
Vladimir Nabokov hét éves korában kezdte gyűjteni a lepkéket. Röviddel az orosz forradalom előtt megjelentette első verseit tinédzserként; 1918-ban elmenekült Szentpétervárról a Krím-félszigeten, ahol különféle krími lepkefajot vizsgált. Két évvel később, a Cambridge-i Egyetem elsőéves hallgatójaként, megfigyeléseit a The Entomologist tudományos tanulmányában ismertette. Hosszú irodalmi karrierje során a rovarok iránti szenvedélye folytatódott. 1940-ben, amikor kilenc regényt írt oroszul és angolul, Nabokov New Yorkba költözött, ahol az Amerikai Természettudományi Múzeumban, a következő évben a Harvard-i Állattani Múzeumban (Museum of Comparative Zoology at Harvard University) kezdett el dolgozni, és napi tizennégy órát szentel a lepkék rajzolására. Ő volt felelős a múzeum lepkegyűjteményének megszervezéséért.
Nos, rajzait a nyilvánosság is megcsodálhatja a Fine Lines című dekoratív kötetben, amely Nabakovnak mintegy százötvennégy illusztrációját mutatja be, néhányat először tárva a közönség elé. 

Kép forrása

Új fajt keresve
Amikor Nabokov elkezdte a pillangók tanulmányozását, az álma egy új faj azonosítása volt. Gyermekként 1909-ben felfedezett családja birtokán egy különös lepkét, aminek latin nevet is javasolt. Utóbb kiderült, hogy az pillangó-alfajat már 1897-ben Bukovinában azonosították.
A felnőtt, Nabokovnak több szerencséje volt. Több fajt is azonosított, legismertebb a Karner kék (Lycaeides melissa samuelis), amelyet 1944-ben New York-ban vettek föl a lepkék fajai közé. 
A kritikusok szerint egy Nabokov rajongó számára, a Fine Lines-on keresztül megismerhető személyiség döbbenetes módon egészíti ki az író Nabakovról alkotott képünket.
Nabokov tudományos életének megismerése kicsit olyan, mintha a szerző másik agyféltekéjébe látnánk bele: az író és a tudós annyira összefonódik, hogy végül lehetetlen elképzelni az egyiket a másik nélkül. Az író és a lepkegyűjtő valóban ugyanaz a személy, aki egyetlen, sokoldalú, valóság megragadására törekszik.

Kép forrása

Nabokov pillangói

Kutatóként Nabokov úgy gondolta, hogy egy pillangó egyénisége leginkább a szárnyak mintázatában ragadható meg, amit rajzaiban mikroszkopikus részletességgel reprodukált. Később figyelmét a nemi szervek felé fordította, mert rájött, ezek lassabban és lineárisabban fejlődnek, mint a szárnyminták. Ezeket a bonyolult, zavaros struktúrákat illusztrálja több száz, talán több ezer példányban. 
Idővel Nabokov érdeklődése a morfológia, a taxonómia és a besorolás kérdései felől a történeti irányba tolódott el. A kötet szerkesztője szerint „a térbeli változatosságot úgy is láthatjuk, mint az időbeli fejlődést”. Ezzel függ össze Nabokov legmerészebb tudományos hipotézise, amely az Óvilág és az Újvilág kapcsolatáról is szól. A kutató úgy vélte, hogy a Polyommatus nemzetségének kék lepkéje Ázsiából származik, Szibérián keresztül haladt a Bering-szoroson, és dél felé indult az Újvilágba, végül egészen Chiléig jutott. Kevés szakember vette komolyan az elméletét abban az időben, de 2011-ben DNS-bizonyítékai igazolták az író elképzelését.
Csábító felvetés, hogy a vándorló pillangóban Nabokov egy alakváltó művészt talált, aki az Óvilágtól az Újvilágba utazott. „Különböző éghajlatok alatt és különböző ruhákban vadásztam a lepkéket” – írta magáról. „Mint egy csinos kisfiú tengerészblúzban és a tengerészsapkában; mint egy kozmopolita külföldi, flanel zakókban és barettel a fejemen; s mint elhízott öregember, rövidnadrágban….” Hogyan viszonyul egymáshoz ez a három karakter, a csinos fiú, a lelkes férfi és a kövér öregember? Nabokov pillangói talán választ adnak erre a kérdésre. 

Kép forrása